𝔹𝕖𝕥𝕨𝕖𝕖𝕟 𝕕𝕖𝕞𝕠𝕟𝕤 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 horror 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Menekülj el

-Tartsd vissza a lélegzeted ha a közelbe ér. Akkor nem találhat ránk. -utasít Yoongi. A raktárban vagyunk teljes sötétségben és az ajtót is magunkra zártuk.

-Előlem nem bújhattok el! -mondja hangosan a démoni hang. Yoongi felém fordít és bólintással jelzi, hogy nagy levegő, és tartsam bent. Ezt is tettem. Egy lélegzetet sem engedhetünk meg magunknak, hisz már hallani lehet lépteit, ahogyan erre közeleg. Könnyeim egyre csak folynak le, és azon rimánkodok magamban, hogy csak egy álom legyen. Egy szörnyű rémálom és semmi más, ha pedig végre felébredek, minden visszatér a normális kerékvágásba.

A megszállt Taehyung ebben a pillanatban lép a raktár ajtaja elé. Tudom, hisz az ajtó alján van egy apró nyílás, hol a fény beszűrődik, két csíkban viszont most árnyék telepszik arra a helyre, amit eddig fény borított.

Már érzem, hogy alig bírom visszatartani a levegőt, így a kezem számra tapasztom, s úgy várom, hogy a démon izé tovább sétáljon, minket pedig ne vegyen észre. Magamban számolni kezdtem. 1, 2, 3, 4, 5, .... 17, 18, 19, 20, 21... már gondoltam volna magamban, hogy 22 és 25-nél már biztosan levegőért fogok kapkodni, de Tae tovább indult és mikor már léptei hangját sem lehetett hallani, kifújtuk az eddig bent tartott levegőt, hogy újra fellélegezhessünk.

-Elment? -kérdem az ajtó mellett állót, ki lefeküdt, hogy kikukucskáljon az apró résen a padlón, majd felém fordulva bólint. Elment...Megmenekültünk.

Immár nyugodtabban lélegzek fel, és érzem, hogy a szemhéjaim elnehezednek, a lábaim pedig magam alá csuklanak.

Biztos nagy puffanással érkeztem a padlón, viszont semmit nem hallottam belőle, ugyanis füleim teljesen bedugultak, és már a levegőt is egyre nehezebben kezdtem venni.

-Kook. -guggol mellém Yoongi pulóverét fejem alá hejezve.

-Mmmhh... -fordítom a hang irányába fejem, de szemeim nem nyitom ki. Egyfolytában ráz a hideg és minden erőm elszállt. Lehet addig bírtam egyáltalán eddig, mert az adrenalin dolgozott bennem.

-Rohadt ronda a sebed, van itt kötszer vagy valami orvosi cucc? -néz körül tanácstalanul. Én rendezem a raktárat, így nem tudhatja mi hol van.

-A...a 8. polc végén...al..alul... -lihegem fáradtan. Aludni akarok. Ha aludhatnék egy kicsit, talán visszanyerném az erőm. Csak egy kicsit amíg visszaér Yoongi a fertőtlenítővel.

Nem tudom mi történt, vagy mennyi idő telhetett el, de Yoongs hangjára keltem, ahogyan engem szólítgat. Úgy látszik volt egy kis képszakadás, ugyanis ahogyan résnyire nyitott szemeim rá vezetem, nagyon aggatott tekintete van. Még mindig teljesen sötétben vagyunk, de mivel hozzászokott a szemem, és az ajtó alatt apró fénycsík szűrődik be, így pont kirajzolódik előttem ábrázata.

-Kook nincs meg. Nincs a 8. polcon és máshol sem. Biztos volt idebent amikor nézted? -teszi fel kérdését egyből.

-I..igen. Azt hiszem...-szorítom össze szemeim, ahogyan próbálok visszaemlékezni, de nem emlékszem tisztán, inkább csak ismét leragadnak pilláim.

-Ahj az isten verne meg, te agyalágyult! Ne azt mond, hogy azt hiszem, hanem hogy van e vagy sem. Ha jól láttam a boltban még van, nem igaz? Akkor ha kimegyek, tudok neked hozni, igaz? -jut eszébe egy pocsék terv.

-Várjh..Csak...csak egy...van. -emelem meg aprót mutató ujjam, suttogó hangom mellé, amit lehet nem is hallott meg.

-De a helyén van, nem? -sürget tovább.

-Nem. Elvettem...és...Jiminnél hagytam. -billen oldalra a fejem. Nincs erőm többet mondani.

-Maradj ébren, rendben? Én kimegyek érte, de ne mozdulj, maradj itt, és a legfontosabb, hogy maradj ébren! -figyelmeztet. Ezután már csak az ajtó nyitódásának tompa hangját hallottam. Kiment...Kiment oda ahol a démon is van.