𝔹𝕖𝕥𝕨𝕖𝕖𝕟 𝕕𝕖𝕞𝕠𝕟𝕤 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 horror 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Egy démon lett

"Szám kinyitom, megvizsgáljam belülről, de nem az a látvány fogad, amit látni szeretnék. Fogaimra ragadva lepi el a fekete anyag, teljes szájüregem.
-Miéééért?"

-Baszki! Baszki! Baszkiiiii!!!! -üvöltöm idegesen. Sikálom a fogam, már vagy húsz perce, fogkefém tiszta szutyok, de még mindig nem bír olyan lenni a szám, amilyennek lennie kéne. Arcom percenként mosom, már vagy 100 zsebkendőt is elhasználtam, mégsem marad abba.

Valódi könnyeim eleredtek, újabb hányásom után, így kicsit felhigított, halványabb fekete könnyeim csordulnak le arcomon.

Miért történik ez velem? -töprengek kétségbeesetten a hideg csempén elterülve, mikor meghallom bejárati ajtóm nyitódását.

Ki lehet az? Lehet a rendőrök? Vagy a tesóm? Bárki is legyen az, nem láthat meg így.

Amilyen gyorsan csak tudtam, pattantam fel a földről, a zsebkendőket, mik szétszórva terültek el a fürdőszoba padlóján össze-vissza, a szemetesbe dobtam, a vécét lehúztam a csapot lemostam, kezeimmel együtt. Már csak az arcom nem stimmel. A fekete folyadék rászáradva hagy nyomot arcomon, szám pedig még mindig nedves és fekete. Olyan undorító. Mintha valami nyálkás anyag lenne a számban.

A lépteket ekkor meghallom a szobám elől.

-JungKookie itt vagy? -kopog be...Taehyung? A hangja olyan mint rég. A sajátja, mégis...Nem maradhatott életben. A démon megszállta, szóval ha ki is jött volna belőle, nem maradt volna életben, de akkor, hogy?

-Menj el! -kiáltok ki. Ha tényleg ő az igazi Taehyung nem tervez betörni hozzám, és inkább aggódva kérdezősködne.

-Nem JungKookie. Nem megyek el. -hallatszik az immár mély, reszelős hang. Tudtam! Nem Tae az.

A tény ugyan elszomorít és megijeszt, mégis legbelül számítottam erre.

-Mit akarsz tőlem!? -kérdem megemelt hangon, hogy az ajtón keresztül is jól hallja, válaszul azonban csak harsány nevetés szűrődik be.

A kilincs lassan nyomódik le, és lép be rajta Ő, míg én vagy 50szer elátkozom magam, hogy elfelejtettem elfordítani a zárban azt a rohadt kulcsot.

-Ne bújj a barátom arca mögé. Szemtől szembe jelenj meg velem, ha mersz. -sziszegem dühösen. Kezem ökölbe szorítva tartom, mi remeg a bennem feltörő dühtől. Nem válaszol, de Taehyung teste összerogy, míg ő állva marad előttem. Pont olyan mint a boltban volt. Magas, sötét, ijesztő...

Ezt követően szó nélkül nyújt át egy elég éles kést.

Értetlenül veszem el tőle, nyelét erőteljesen szorítva. Le akarom szúrni itt helyben. Meg akarom ölni, mert bántotta a barátaim, de mivel nem mozdult, így helyette a padlón elterülő barátom mellé siettem.

-Úgy sajnálom Tae. -fogom meg szabad kezemmel övét, mi még meleg volt. Kezemben még mindig nagy erővel szorongattam a pengét. Csak egy hirtelen mozdulat lesz az egész, és mindennek véget ér. Meg fogom ölni. Kinyírom.

-Hm...Kookhah? -nyitja ki résnyire szemeit Taehyung. Mi a fene?

Kezem egyből lendült, hogy a vágásom gyors és pontos lehessen. Nem is agyaltam semmin, még szemem is lehunytam. Egy puffanás jelezte, hogy pengém célba ért.
Nem akarom el hinni, hogy megtettem. Hogy tehettem? Egyáltalán miért tettem? Nem őt akartam...Ő nem is tett semmi rosszat. Nem ő volt a hibás.
Nem azért halt meg Jimin az üzletben, mert megszállta őt a démon, hanem azért, mert Tae megsebezte. A démon most szándékosan hozta el őt hozzám. Tudta, hogy meg fogom tenni, tudta, hogy bennem lesz az érzés, hogy meg kell tennem, és most...megtettem. Megöltem Taehyungot...