Új férfi

1.1K 79 15
                                    

Harry

A zene ritmusára rázom a csípőmet a színpadon. A bár ma is tele van, már amennyire tele lehet. Maximum tizenöt ember fér ide be és ők soha nem a jól szituált közegből érkeznek. Ma is így van ez. Az egyik banda tagjai jöttek ünnepelni, legalábbis az egyen szarvas mintából a bőrdzsekijükön erről árulkodik. Ma este már baromi fáradtan és elhasználtan jöttem be dolgozni, ugyanis az elmúlt három napban is dolgoztam és mindig engem vittek el.

A bár zárása után ugyanis elvihetik azt a táncost amelyiket akarják és nekünk nincs beleszólásunk. Simon a főnököm is az alvilág tagja és igazából nem árult zsákbamacskát. Fél éve élek a testemből nála. Soha nem voltak jó körülményeim és soha nem segített nekem senki, így ezt is egyedül kellett megoldanom. Az elején még élveztem is, amikor helyes kigyúrt férfiak kényeztettek éjjelente. Mert nem mindegyikük kegyetlen. Van aki valóban törődik velem és még ha kegyetlenül meg is dugnak, én is élvezem. Sokaknál ez kiveri a biztosítékot a kollégáim közül, de nem tehetek róla. Ha valami jó akkor jó.

A mai banda viszont nem a jobbik fajta. Eddig ők egyszer voltak itt, akkor a két kopasz vitt el magával és utána napokig nem tudtam ülni. Nem figyeltek rám és nem is érdekeltem őket. Ma nem akarom, hogy ők vigyenek haza. Sőt örülnék ha senki nem vinne el.

Mellettem Jess és Luke is kéjesen tekeregnek és tényleg csak remélem, hogy ma este nyugtom lesz. A zárás előtti fél órában nyílik a bár ajtaja és egy újabb vendég sétál be rajta. Ő is feketébe van öltözve, mint a többiek, de rajta nincs dzseki. Ettől függetlenül egyből tudom, hogy közéjük való, ugyanis a logó ott virít a vállára tetoválva. Nem hasonlít rájuk. Nincs kigyúrva, nem magas de mégis tekintélyt parancsoló a kisugárzása. Én is őt nézem amióta belépett és követem is a tekintetemmel, amíg odamegy a többiekhez, akik fejüket lefelé biccentve üdvözlik őt és kicsit meg is változik a hangulat. Abba maradnak a hangos obszcén bekiabálások, mindegyik leül egy-egy székbe és csak csendesen néznek minket tovább. Az alacsony új tag is végig vezeti a tekintetét rajtunk, majd ahogy végigméri a testemet rögtön vissza is fordul a mellette ülő fekete hajú férfi mellé.

Látom Simont kijönni és ő kezet fog az újonnan jött férfivel, majd mind a ketten felénk fordulnak. Nem hallhatom, hogy miről beszélnek, de lassan nézegetik Lukeot, majd közelebb jönnek hozzánk. A férfi nem sokat időzik Luke előtt, Jesst kihagyva áll meg előttem. Tekintetét lassan és alaposan vezeti végig rajtam, amitől zavarba jövök. Hozzá vagyok már szokva, de ő valahogy úgy néz, mint aki belém akar látni. Tüzetesen veszi szemügyre a testem minden egyes négyzetcentiméterét a lábamtól egészen az arcomig. Tekintetét felvezeti a szemembe és pillanatokig csak a szemembe néz. Erőt kell vennem magamon ahhoz, hogy ne fordítsam el tőle a fejemet és végig tartsam vele a szemkontaktust. Szemeiben látom a határozottságot, amiről az egész testbeszéde is árulkodik. Egyszer csak elfordul tőlem és mond valamit Simonnak, majd visszaül a helyére. A főnököm odaint magához, én pedig lehajolok hozzá, hogy halljam mit mond.

-Ma este a fickóval mész, menj hátra és készülj el. - mondja én pedig bólintok. Mielőtt még hátramennék a férfi felé nézek, aki még csak rám sem néz. Remek.

Hátul bemegyek az öltözőmbe és gyorsan állok be a zuhany alá. Simon kegyetlen, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy mindent biztosít nekünk amit akarunk. Alaposan mosom át az egész testemet és különös tekintettel vagyok a fenekemre. Még szerencse, hogy tegnap nem egy állattal voltam, így ma nem kell azon aggódnom, hogy fájni fog. Legalábbis remélem. Elkészülve magamra vettem egy tiszta ruhát és immáron rendes öltözetben tértem vissza a bár táncterére. Megálltam a pult mellett, ahol Simon láthatta, hogy kész vagyok és szólt is a férfinak.

A fickó felém nézett majd az italát lehúzva indult meg felém. Szó nélkül intett a fejével, hogy kövessem és a kijárat felé indult. Nem tetszik, ha így bánnak velem, akkor sem ha sokaknak csak egy luk vagyok amit be lehet tömni. A fickó egy fekete autó felé megy ahol egy ketteslétra nyitja ki neki az ajtót. A férfi megáll mielőtt beszállna és int , hogy én szálljak be előtte. Amint beülünk az autóba, kellemetlen lesz a csend. Megszólítanám, de nem tudom, hogy kivel is állok szemben.

-Legközelebb ezt a borzalmas szagú tusfürdőt ne merd magadra tenni, így most le kell fürdened nálam.- morogja az orra alatt és rám sem néz. Egyből felkapom a vizet.

-A samponom illatát-emelem ki a szót- érzed és legközelebb is rajtam lesz, ugyanis ez az egyetlen amitől nem kócolódik be a hajam.- felelem indulatosan, mire lassan fordítja felém a fejét.

-Hogy mondtad?- kérdi fojtott hangon.



Sziasztok!

Újra itt vagyok, egy újabb Larryvel. A részeket nem fogom napi szinten hozni, nagyjából két-három naponta lesznek új részek. Remélem ezt is szeretni fogjátok. ❤❤ 

Puszi.

MásvilágWhere stories live. Discover now