Másvilág

Félelem

Reggel a lakásomban ébredek, de nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Próbálom felidézni, hogy mi is történt tegnap. Elmentünk bulizni, majd Louisnál voltam és utána..utána elkaptak. Az emlékek egyszerre öntik el az elmémet és ezzel egy időben  érzem meg a fájdalmat a testemben. Sokan voltak és mindegyik használt engem. Nem tudtam ellenkezni. Mindent megtettek velem, amit csak akartak. A torkom elszorul a gondolatra és kicsordulnak a könnyeim. Legalább egy órán át zokogok. Még soha nem éreztem magamat ennyire elhasználtnak. A testem tele van zúzódásokkal és a fenekemnek is annyi. Remegő testtel állok be a zuhany alá és próbálom magamat rendbe tenni.

"Ezt Louis Tomlinsonnak küldjük."

***

Este megint dolgozom, a bárban Niall nincs ott, amitől picit aggódni kezdek. Előveszem a telefonomat és már hívom is őt.

-Hol vagy?- kérdem tőle, mire rekedten szól bele a telefonba.

-Ma nem jövök, tegnap megfázhattam. Minden oké?- kérdi, mire elszorul a torkom. Nem akarom ezzel traktálni őt.

-Ahha, csak furcsálltam, hogy nem vagy itt. Jobbulj Ni.- mondom és elköszönve tőlem indulok meg az öltözőbe. Ma olyan ruhába fogok táncolni, amiben nem látszik a testem. Nem akarom, hogy bárki kérdezősködjön. A fenekem baromira fáj és még vérzik is. Fájdalomcsillapító nélkül nem is tudnék létezni. 

Amikor fellépek a színpadra egyből észreveszem őt. Itt van. Soha nem szokott ide jönni már kezdéskor, mindig csak a végén jön és akkor visz el. De ma itt van végig. Nézi ahogyan táncolunk, de nem engem néz folyamatosan. Zavar, hogy Lukeot stíröli és engem kizár. Pedig ha tudná mi történt tegnap. A gyógyszertől kábultan táncolom végig az egész estét és a végén kifulladva iszom a vizemet a pultnál. 

-Ma a srácokkal mész.- mondja nekem Simon, mire félrenyelem a vizet.

-Mi?- kérdezek vissza teljesen megsemmisülve. Louis rám sem nézve figyeli Luke mozdulatait. A nagydarab fickók kéjes vigyorral néznek rám. Nem. Ezt nem hiszem el.

Szememben könnyel megyek be az öltözőmbe és leveszem magamról a ruhákat. Az alsóm tiszta vér. Nem tudom mit kezdjek vele. Halkan sírva állok be a zuhany alá és mosom le magamról a  vért és az izzadságot. Kilépve a zuhany alól, hirtelen gondolok egyet és a telefonomért nyúlok. Nem bírom ki ha az emberei visznek el.

Harry: Kérlek Louis te vigyél el. Könyörgöm.

Ennyit írok neki és csak remélni tudom, hogy megenyhül. Könnyeim potyognak a szememből.

Louis: Magadnak csináltad.

Harry: Bármit megteszek Louis, könyörgöm. 

Percekig nem válaszol, én pedig csak szugerálom az üzenetünket, de nem jön válasz. Nem fog megenyhülni. 

Harry: Nem fogom túlélni. Sajnálom, amit csináltam Louis. Kérlek.

Minden reményem elveszett amikor látom, hogy erre sem válaszol. Nem akarom ezt csinálni. Nem fogom bírni ezt a mai napot a fiúkkal. Senkivel sem bírnám, de velük biztosan belehalok a fájdalomba. Még mindig könnyezve ülök a széken a törölközőmben, amikor Simon nyit be hozzám. 

Picit megtorpan, amikor látja, hogy sírva ülök egy törölközőben, de gyorsan rendezi az arckifejezését.

-Louissal mész.- ennyit mond és kimegy. Megkönnyebbülést érzek, de közben tudom, hogy egy nagyon hosszú estének nézünk elébe. Magamra veszek egy melegítőt és kimegyek az öltözőből. Már csak Louis van itt és érdeklődve néz rám. Végig figyeli a testemet, miközben felé tartok. Látom ahogyan megrándul az arcizma, de nem mond semmit. Kint már vár a sofőr ezért mind a ketten hátra mászunk be. Kezd kimenni a fájdalom csillapító hatása, így egyre kényelmetlenebb az ülés. Sűrűn fészkelődve és sziszegve mozgolódok,egészen addig amíg Louis rám nem néz. Ekkor már nem merek mozdulni, így a számat összeszorítva ülök egy helyben. 

-Feküdj el.- mondja halkan, mire rákapom a tekintetem.

-Mi?-kérdem értetlenül.

-Feküdj el, úgy hátha jobb.- lágy a hangja.- Sokáig fogunk ma utazni, mert egy másik házamba kell mennünk.-magyarázza.

-Én nem..jól vagyok.- mondom, mire felsóhajt.

-Harry látom, hogy baj van, nem kell még elmondanod, de ne szenvedj. Gyere ide.- mondja és felém nyúl. Fejemet az ölébe helyezem és magzatpózban fekszem el a hátsó ülés. 

-Köszönöm.- suttogom magam elé és próbálok nem remegni. Nagyon fáj igazából mindenem, de így sokkal kényelmesebb, mint ülve. Louis a kezét a hajamba vezeti, majd apró köröket ír le a hüvelykujjával. 

Tényleg többet megyünk, majdnem egy órát autózunk, amikor megállunk egy belvárosi háztömb előtt. Érdeklődve nézek fel a modern épületre. Louis int, hogy menjek utána. Az épület elektromosan működik, már a bejárati ajtó is fotocellás. A lifthez érve Louis megnyomja a tízes számot, ami a legfelső emeletre megy. Felérve két ajtó van a folyosón,mi a 28-as számú ajtóhoz megyünk. Belépve egy gyönyörűen letisztult lakosztályba érünk. Számat eltátva nézek körbe és szemügyre veszem az első szobát ahova beléptünk. Egy amerikai konyhás nappali, ami kék és zöld színekben pompázik. Gyönyörű. 

-Arra van a háló, csak egy van.- mondja én pedig érdeklődve figyelem. Soha nem aludt még velem.- Abból nyílik a fürdő.- magyarázza, én pedig bólintok. 

-Most pedig hallgatlak.- mondja és leül a kanapéra. Lehajtott fejjel mászok bele a fotelba és egy nagy sóhajjal kezdek el mesélni.

-Tegnap este miután eljöttem tőled, hazafelé tartottam.-kezdem és veszek még egy levegőt.- Már majdnem otthon voltam, amikor megállt mellettem egy fekete autó.  Nem tudtam ellenük védekezni, mert valamelyik mindig lefogott. Úgy használtak, ahogyan csak akartak. És ők mindenhogyan akartak.- csuklik el a hangom. - Üzentek is.- mondom és ránézek. Feszülten figyel engem és kezei ökölben vannak.-Az üzenték, hogy ezt Louis Tomlinsonnak küldik.- mondom halkan és újra lehajtom a fejemet. 

Szégyenlem magamat előtte. 

Hallom ahogyan feláll a kanapéról és a következő amit érzek az erős karjai körülöttem.

-Sajnálom Harry.- mondja és nem ereszt el. Könnyeim újra utat találnak és sorozatosan kezdenek ömleni a szememből. Zokogva ölelem őt magamhoz. 

Meglepi Nektek.:* Csakhogy ne zárjuk ilyen negatívan a napot. ;)