Másvilág

Epilógus

Két évvel később

Az elmúlt két év változatosan telt. Miután Louis megírta nekem azt a levelet még egyszer próbáltam vele beszélni. Meg akartam tudni, hogy miért csinálja ezt és tőle akartam tudni. De nem sikerült. Két éve nem láttam őt, csak ott a tárgyalás végén. Azóta is többször gondolom úgy, hogy találkozni akarok vele, de valamiért mindig megfutamodok. Többször kerültem a padlóra és azt éreztem, hogy csak vele akarok lenni, de szépen lassan összeraktam magamat. 

Újra visszatértünk arra a szintre, hogy ő azt szeretné, hogy ne tudjak róla semmit, de ezt Niall nem tartja be. Mindent tudok róla. Tudom, hogy amint kijött a börtönből hosszú hónapokig dolgozott azon, hogy felszámolja az illegális tevékenységeit. Számos ingatlant ami a pénzmosásnak volt fenntartva felújított és ki akar adni, hogy ez legyen egy passzív bevételi forrása. A bárt ahol dolgoztam megvette Simontól és egy normál pubot alakított belőle, amit Zaynnel ketten visznek. Azt is tudom, hogy nincs senkije azóta és még csak egy futókapcsolat se. Amit nem tudok az az, hogy hol lakik és hogyan tudnám elérni. Niall azt mondta, hogy ha nagyon akarom úgy is megtalálom, ezért ő nem fogja továbbítani nekem ezeket az információkat. És igaza van. Valamiért még nem szántam rá magamat arra, hogy felkeressem. Talán félek, talán csak nem is akarom igazán, nem tudom. Biztosan tartanék az újabb elutasítástól és azt már lehet, hogy nem bírnám ki. 

Az életem továbbra sem változott sokat. Rengeteg ügyet megnyertem és még mindig óriási a kereslet rám, de kezdek belefáradni. Lassan öt éve semmi másból nem állnak a mindennapjaim, mint hogy bíróságra járok, börtönbe járok és be az irodába. Két éve nekem sincs senki és nem is akarok, igazából időm se lenne rá annyit dolgozok. De nem is keresek senkit, sőt aki engem akar felszedni azt is ívből elutasítom, még csak a fáradtságot sem veszem arra, hogy megismerjek valakit.

Ha őszinte akarok lenni, nem tudtam elengedni őt, és úgy gondolom, hogy ez nem is fog elmúlni. Mondhatom, hogy Louis az életem szerelme és ez így is van jól, azt gondolom. Nem akarnám soha, hogy kitörlődjön a vele töltött idő és az iránta érzett szerelmem. Soha. Még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer újra egymásé legyünk. 

***

Egy átlagos szerdai napnak indult a mai, azonban a vége fenekestül felforgatta az életemet. Gyanútlanul böngészgetek a neten amikor valamin megakad a szemem. Méghozzá Louis nevén. Egy általa hirdetett kiadó ingatlan képeit nézegetem éppen. A lakás egy óriási tetőtéri lakosztály, két hálóval egy nagy amerikai konyhás nappalival. Az hagyján, hogy menten beleszerettem az ingatlanba, de az hogy van egy közvetlen kontaktom hozzá, teljesen elborította az agyamat. 

Most nem éreztem kétségeket, csak azt éreztem, hogy találkozni akarok vele. Nem gondolkoztam sokat, amikor egy kamu email címről megejtettem neki egy foglaló emailt. Lefoglaltam a lakást és megbeszéltük, hogy holnap találkozunk a lakásban, hogy megnézhessem és akkor még mindig dönthetek úgy, hogy nem veszem ki. Izgalmam akkora lett, hogy nem is tudtam mit kezdeni magammal. Az asszisztensemnek meghagytam, hogy előre láthatólag napokig távol leszek. Szerencsére most nincs ügyem, így könnyen meg tudom ezt tenni. 

Hazamegyek és azonnal összekészítek egy pát napnyi holmit és csak remélni tudom, hogy szükség lesz rá. Izgatottan fekszem le és reggel úgy pattannak ki a szemeim, mintha legalább tíz órát aludtam volna. Próbálom magamat a lehető legjobb formámba összerakni. Jól akarok kinézni.

Az odafele úton végig zakatol az agyam. Félek tőle. Attól, hogy hogyan fog reagálni, vagy mi fog történni. El akarom neki mondani, hogy csalódtam benne és haragudtam is rá. De ettől függetlenül a legfontosabb amit el akarok mondani neki, hogy szeretem. Még mindig, mindennél jobban.

A fiúknak sem szóltam a tervemről miszerint idejövök, senki nem tud róla. A hatalmasan magas épület előtt leparkolva veszek egy mély levegőt és a gyomromban egy hatalmas görccsel indulok el a lift felé. A tizedikig tartó liftút csak még jobban növeli bennem a félelmet. A folyosóra érve egyetlen egy nyitott ajtóval találom magamat szembe.

Nem hallja meg, hogy itt vagyok, csak a fotelban ülve nyomkodja a tabletjét. A haja újra rövid, mint amikor megismertem, az öltözete is Louisos. Egy adidas melegítőszettet visel egy hozzá passzoló cipővel. Elmosolyodom a tényen, hogy bár körülötte minden megváltozott, ő mégsem. Még egy mélyebb levegő után belépek a lakásba és akkor kapja csak rám a szemét. Gyönyörű kékjei kitágulnak és száját is picit eltátja. Döbbent arcát figyelve újra elmosolyodom.

-Szia Lou.- mondom halkan, mire nem reagál semmit. Szemeit lassan vezeti végig rajtam és lassú mozdulatokkal áll fel  a fotelból. 

-Annál világosabban már nem tudtam megfogalmazni, hogy nem akarlak itt látni a környéken Hazzy.- mondja mosolyogva, így nem is tudom komolyan venni.

-Most már nincs okod elküldeni engem.-mondom, mire felvonja a szemöldökét.

-Honnan tudod? Ez lehet csak egy álca.- mutat körbe.

-Biztosan tudom, hogy felhagytál mindennel.- mondom határozottan, mire felkuncog.

-Niall.- rázza meg a fejét.

-Igen.- válaszolom és csak nézzük egymást. Ahogy itt áll előttem nem tudok semmi rosszra gondolni. Már nem akarom neki megmondani, hogy haragszom rá, hogy csalódtam, hogy összetörtem.

-Miért jöttél?- kérdi halkan a szemembe nézve. Látom benne a csillogást és ez az, ami arra késztet, hogy kimondjam a következő szavakat.

-Mert szeretlek Lou. -mondom ki, mire újra ledöbben.- És csak remélni tudom, hogy te is még szeretsz engem, mert nálam nem múlt el. Azóta szeretlek, amióta először betakargattál törődve velem és ez azóta sem változott. Hiába dobtál el magadtól, hiába voltam a padlón, még mindig szeretlek teljes szívemből. Két éve megígértem neked, hogy ha rajtam múlik nem leszek távol tőled, és ezt be is tartom. 

Louis lágy tekintettel néz rám és pillanatokig egy szót sem szól.

-Szeretsz engem.- suttogja és szemeibe könnyen gyűlnek.

-Igen Lou, mindennél jobban.-suttogom én is elérzékenyülve. Gyorsan teszi meg közöttünk a távolságot és kezei közé fogja az arcomat. Közelről térképezi fel minden egyes centijét.

-Szeretlek Hazzy, változatlanul.- mondja és a számra tapad. 

Hosszú idő után ekkor érzem azt, hogy otthon vagyok. Hogy helyre került minden és semmi nem érdekel, csak az hogy ő mellettem legyen. Semmi nem fontos, csak hogy ő szeressen és én szerethessem őt.

VÉGE

Hát ide is elérkeztünk. Ismét baromi hálás vagyok Nektek, hogy végig itt voltatok velem. Szerettem ezt a történetet és úgy érzem ti is. Bármennyire is azt hittem, hogy ezután a történet után nem fogok mostanában írni, mégis belekezdtem egy újabb történetbe, de azt csak tényleg akkor kezdem el publikálni, ha teljesen kész van.