Cseszd Meg! {+18}

3.

Ryder:
Rohadtul nem tudok aludni. Már több, mint egy órája csak forgolódom az ágyban, végighallgattam, hogy Zack mekkora ász az ágyban, próbáltam bárányt számolni, zenét hallgatni és olvasni, hátha elálmosodom, de semmi. Pedig marhára nem voltam kíváncsi arra, hogy Charity mennyire hangos az ágyban. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy hallottam, de nem kívántam repetázni az élményből.
Idegesen fordulok a másik oldalamra, de valahogy sehogy sem jó és néhány perc után fel is adom.
Kiszakad belőlem egy sóhaj, miközben kikelek az ágyból, hogy lemenjek inni, mert már a torkom is kiszáradt, ami határozottan nem segít az elalvásban. Csak reménykedem, hogy ez bejön és közben magamban erősen morgok a másik két haveromra, akik simán durmolnak a hangzavar és minden ellenére. Valamelyikük még horkol is, hallom, ahogy elhaladok az ajtók előtt. Aztán vissza is vonom a morgást és reménykedni kezdek, hogy dumálunk egy kicsit, amikor a konyhába érve meglátom, hogy ég a verandán a lámpa a hátsó udvarnál. Töltök magamnak egy pohár vizet és elindulok kifelé, de kint nem az fogad, akire számítottam.
- Áh, csak te vagy az - forgatja meg a szemét Trinity.
- Én is örülök neked - kacsintok rá, majd a feje fölött tartott könyvre pillantok. - Tudtommal azt olvasni kell.
- Baromi vicces - húzza el a száját, de nem kerüli el a figyelmem, ahogy végigméri a meztelen felsőtestem.
- Gondoltam segítek, mert rosszul fogtad - felelem készségesen, mire leteszi azt az ölébe.
- Olyan hangot hallottam, mintha kinyílt volna a bejárati ajtó, aztán meg a lépéseid. Azt hittem, hogy betörtek a házba - igazítja meg a selyem köntöst a vállán, ahonnan lecsúszott az előbb.
A tekintetem a csupasz vállára siklik, amíg lehet, s ettől a szám bizseregni kezd, ahogy eszembe jut, hogy milyen volt azt csókolni és harapni. És ahogy vágyni kezdek rá, hogy megint haraphassam és csókolhassam a vállát, míg ő a hajamat tépi és a hátamat karmolja.
- És mi volt a terved, hogy leütöd a betörőt a... - elharapom a mondatot, amíg elolvasom a címet, s miután ez megtörténik, füttyentek egyet. - A Szürke ötven árnyalatával?
Trinity állkapcsa megfeszük és egy pillanatra lehunyja a szemeit, amíg vesz egy nagy levegőt. Mintha már a puszta jelenlétem is ennyire irritálná. Pedig láttam, hogy hogyan méregetett, amikor este megjöttem a vacsi előtt és az előbb, ahogy meglátott. Lehet, hogy engem nem bír, de a külsőm még mindig nincs az ellenére.
- Mit csinálsz itt, Ryder? - kérdezi végül, kitérve az előző téma elől.
- Itt lakom - vágom rá vigyorogva, amitől hatalmasat sóhajt.
- Tudod, hogy nem így értettem.
- Nem tudtam aludni. Láttam, hogy ég a lámpa, úgyhogy kijöttem, mert azt reméltem, hogy Ezra vagy Warren van kint. Már nem mintha bánnám, hogy beléd botlottam - ülök le vele szemben az egyik székre.
- Egy fedél alá kényszerültünk, a belém botlottál cseppet helytelen kifejezés.
Szélesebb lesz a vigyorom a szavaitól. Ő legalább annyira utálja ezt, mint én. A baj csak az, hogy ő más miatt. Trinity miattam utálja ezt a szitut és ettől le is hervad a vigyorom.
- Elnézést, legközelebb figyelek a megfelelő kifejezésre.
- Ezt biztos nehéz volt kimondanod - vonja össze a szemöldökét, s az értetlen arckifejezésem láttán hozzáteszi: - Hogy elnézést. Úgy érzékeltem, hogy nem szokásod sajnálni a dolgokat, mindegy, hogy mekkora kárt is okozol.
Fájdalom nyilal a mellkasomba a szavaitól.
Persze, hogy ezt hiszi, hiszen soha nem látott a fejembe, nem tudja, hogy mennyire bánom, amit vele tettem.
Gondoltál már rá, hogy elmondd neki? - gúnyolódik egy belső hang, amitől csak idegesebb leszek és még rosszabbul érzem magam.
- Trinity...
- Te nagyon utálod ezt a helyzetet, igaz? - szakít félbe, bár nem vagyok benne biztos, hogy akart reakciót az előbbi kijelentésére, így valószínűleg nem is számított arra, hogy válaszolok majd. - Azt, hogy beköltöztünk Charityvel - folytatja, amikor meglepettségemben csak pislogok. - Túl sok lett az állandósult ösztrogén neked itt. Zack azt mondta, hogy mind belementetek, de kizárt, hogy neked jó legyen ez - néz fel rám a könyvről és összeakasztja a tekintetünket.
- Elég szemét lennék, ha azt mondanám, hogy így van, nem?
Trinity gúnyosan felnevet.
- Ryder, tudom, hogy seggfej vagy, nem ezen múlik nálam a népszerűséged.
Újabb fájdalom a mellkasomban, de tudom, hogy valahol nagyon is megérdemlem.
- De kivételesen - folytatja egy halovány mosollyal - ezt most megértem neked.
A fájdalom mellett is felfelé görbülnek az ajkaim. Nem lep meg, hogy Trinity tudja, hogy én ezt a hátam közepére sem kívánom, hiszen bár sok dologban különbözünk, legalább ennyiben hasonlítunk is. Ráadásul ismer is annyira, hogy tudja, hogy engem ez mennyire bosszant.
Éppen azért, mert sokban hasonlítunk is, fogadni mernék, hogy - bár nagyban befolyásolja - nem csak miattam nem kedveli ő sem ezt a helyzetet.
- Tagadhatatlan, hogy azért mentem bele abba, hogy beköltözzetek, mert Warren és Ezra is belementek - kortyolok a vizemből. - Nem lett volna értelme vitatkozni, hiszen három az egy ellen lett volna. De azzal semmi probléma nem lenne, ha most itt laknátok pár napig vagy hétig.
Trinity szemöldöke felszalad a homlokán és a gyönyörű kék szemei hatalmasra kerekednek, amitől képtelen vagyok nem vigyorogni.
- Ne nézz így rám, picinyem, kettőnk közül te nem bírsz engem, nem fordítva. Nem hagytam volna, hogy utcára kerüljetek, de így, hogy nem tudni, hogy mikor költöztök ki... - rázom a fejem.
Trinity biccent egyet.
- Tényleg megértem. Szükségetek van egy pasi-lakra. Elhiheted, hogy én sem szívesen váltottam erre a saját kecónkat, ahol csak mi voltunk lányok. Mindenkinek kell a saját tér.
Pontosan erről beszéltem és teljesen egyet is értek vele. Nem véletlen, hogy nem viszem a csajokat a szobámba. Az csakis az én területem, nem akarom, hogy bemászkáljanak egyéjszakás kalandok. Az egyetlen lány, akit beengedtem oda, az itt ül velem szemben és el is csesztem vele másnap.
- Trinity Cooper egyetért velem valamiben? - vonom fel a szemöldököm levakarhatatlan vigyorral. - Csípjetek meg.
- Csak szeretnéd - forgatja meg a szemét a lány.
- Csak, ha te csípsz meg - kacsintok rá, amitől megint hatalmasat sóhajt.
- Ryder, nagyon szeretnék nyugiban itt lakni. Mondd csak, tudunk felnőttek módjára, éretten viselkedni?
- Az attól függ. A felnőttek módjára részt az ágytornára is érted, vagy...
- Tehát nem - vesz nagy levegőt és elkezd felállni, hogy faképnél hagyjon, de gyorsabb vagyok nála és felpattanva elé lépek, s elkapom a csuklóját, hogy ne tudjon elmenni.
Trinity azonnal felkapja a fejét és a hirtelen mozdulatoktól a köntös lecsúszik a vállán, megmutatva az alatta rejtőző, dekoltált selyem trikót. A tekintetem egy pillanatra a dekoltázsára siklik, de kényszerítem magam, hogy visszanézzek a szemébe. A baj csak az, hogy az isteni illatától erősen kezd köd telepedni a fejemre, aminek az lehet a vége, hogy megpróbálom megcsókolni, ami szinte biztos, hogy egy bazi nagy pofonnal végződne és egy zsebhokival a szobámban. Úgyhogy megpróbálok a számon át lélegezni, hogy ne veszítsem el a fejem.
- Ne menj még be - nedvesítem meg az ajkaim a nyelvemmel, amitől Trinity egy pillanatra a számra néz.
- Baromira nem vágyom a gyerekes poénjaidra, Ryder - rázza meg a fejét.
- Nincsenek gyerekes viccek, esküszöm, de hosszú idő óta először állsz velem szóba ennyire normálisan, nem akarom, hogy bemenj.
A lány szemében olyan meglepettség csillan meg, hogy majdnem megint elmosolyodom, de uralkodom magamon, mert nem vagyok benne biztos, hogy Trinity értékelné, ha ebben a pillanatban mosolyognék rajta. Ez most túl törékeny pillanat ahhoz.
Aztán a meglepettséghez csatlakozik még egy érzelem:  a düh.
- Ne próbáld meg úgy beállítani a helyzetet, mintha én lennék a sátán ebben a szituban - próbál hátrébb lépni, de a mögötte lévő széktől nem tud.
- Ilyen eszembe sem jutott - nyúlok el mellette és lassan visszahelyezem a köntösét a vállára.
Trinity nagyot nyel és a nyaka libabőrös lesz, de tartja magát, sőt, jobban kiegyenesedik.
- De azért megjegyezted, hogy eddig nem álltam veled szóba.
- Miért, volt, hogy beszélgettünk? - mosolyodom el végül mégis, s nem bírok magammal, így egy kicsit megigazítom a köntöst még a vállán.
- Kettőnk közül nem én voltam az, aki ezt így intézte - biccenti oldalra a fejét, s nem szakítja meg velem a szemkontaktust.
- Nem is állítottam, hogy de - rázom meg a fejem. - Csak azt, hogy hosszú idő óta először beszélgetünk normálisabban.
Trinity látványosan habozik, hogy maradjon-e, amitől kiszakad belőlem egy sóhaj.
- Figyelj, picinyem, vágom, hogy nem bírod a képem és meg is értem. Felfogtam, seggfejnek tartasz és bizonyos szempontból még igazad is van - lépek közelebb hozzá. - De lakótársak leszünk, sőt, már azok vagyunk, vagyis akarva, akaratlanul is össze vagyunk zárva és össze is leszünk, akár tetszik, akár nem. És ez itt - mutatok körbe - egy szintén a házhoz tartozó rész. Én már elmondtam, hogy nem tudok aludni és ahogy látom, te sem. A miértet nem tudom, de talán visszatehetnéd azt a formás kis feneked arra a székre, hogy elmeséld, hogy miért nem tudsz aludni, hogy addig is menjen az idő és elálmosodjunk. Te mondtad, hogy felnőttek módjára akarsz viselkedni velem itt. Hát mi lenne felnőttesebb, mint az irántam érzett ellenszenved ellenére is beszélgetni? - tárom szét a karjaim.
- Megint úgy mondtad, mintha én lennék a gonosz - húzza el a száját.
- Csak tényt közöltem - ingatom meg a fejem. - Ahogy már mondtam is, kettőnk közül te nem bírod az én képem, nem pedig fordítva. De azt is mondtam, hogy megértem, hogy nem kedvelsz. Ettől függetlenül dumálhatunk anélkül, hogy vér folyna. Hacsak nem akarod még mindig levágni a farkam álmomban, ahogy azt Zackkel megüzented.
Trinity ajkai megremegnek, mint aki a mosolygást próbálja visszatartani, majd megköszörüli a torkát és valóban komoly marad.
- Azt mondtam neki, hogy ha nem viselkedsz. Ez még mindig fennáll - emeli meg a fejét. - De rendben - ül vissza a székre -, beszélgetek veled, amíg képes vagy jó fiúként viselkedni.
- Jó fiú? - vonom fel a szemöldököm, s a mellkasomhoz kapok, mintha megütött volna. - Ne sértegess, picinyem.
- Elhagyhatnád végre ezt a becenevet - forgatja meg a szemét. - Falnak megyek tőle.
Majdnem kicsúszik a számon, hogy amikor anno becéztem, az tetszett neki, de inkább a nyelvemre harapok, hogy türtőztessem magam. Most ment bele abba, hogy itt maradjon velem, nem fogom azzal máris elcseszni, hogy elsütök egy ilyen megjegyzést.
- Nem ígérek semmit - ülök vissza én is rákacsintva.
- Azt pontosan tudom - jegyzi meg halkabban, de nem hagyom, hogy ez elrontsa a kedvem, inkább elterelem a témát.
- Hogy-hogy fent vagy még? - térek vissza a vizem kortyolgatásához.
- Új a hely - vonja meg a vállát és a vékony kis ujjait elkezdi a könyvborító tetején futtatni. - Mindig kell egy pár nap, mire megszokom az új környezetet. Amikor anno beköltöztünk Charityvel a régi házunkba, vagy három napig nem tudtam rendesen aludni az új zajok, környezet és külső tényezők miatt. Néhány éjszaka és ezt is megszokom majd - néz vissza a szemembe.
Nem tudom, hogy ugyanaz jut-e az eszébe, ami nekem, de az biztos, hogy az én fejemben az a kép jelenik meg, ahogy a karjaimban olyan nyugodtan aludt két éve.
- Azért ez a hely nem teljesen új - biccentem oldalra a fejem. - Párszor voltál már itt.
- Lehet, de aludni teljesen más itt, mint az, hogy mondjuk veletek eltöltök egy napot a házban. Ráadásul abban a szobában még szerintem soha nem voltam és így az tényleg teljesen új. Szóval kijöttem olvasni - lengeti meg a könyvet. - Aztán te is megjelentél és...
- És úgy tervezted, hogy lecsapod a betörőt Mr. Grey-jel - vigyorodom el, Trinity pedig elpirul a megjegyzésemtől.
Annyira meglep tőle ez a reakció, hogy egy pillanatra le is fagyok. Ő nem az a fajta lány, akit olyan könnyű zavarba hozni. Sőt, a legtöbb esetben ő hozza zavarba a pasikat. Ez is az egyik oka annak, hogy Keith teljesen esélytelen nála. Nem túloztunk azzal, hogy Trinity bárkit élve felfalna.
- Nem ismerem annyira ezt a helyet még, hogy tudjam, hogy mi hol van, ez meg itt volt közvetlenül a kezemben.
- És azért volt még mindig támadásra készen a fejed fölött, amikor megláttad, hogy én vagyok, mert engem is szívesen lecsapnál?
Trinity szemeiben nevetés csillan meg, s küld felém egy negédes mosolyt.
- Tagadhatatlan, hogy többször is elképzeltem már, ahogy felképellek.
A szavaitól kiszakad belőlem egy nevetés.
- Sejtettem, de túl cuki vagyok hozzá.
- A cuki az utolsó szó, ami eszembe jutna rólad.
Mielőtt még végiggondolhatnám, hogy mit is mondok, a szavak kiszaladnak a számon.
- Azért két éve még nem így gondoltad.
Trinity mosolya egy pillanat alatt hervad le és lesz megint komoly, feszült. Mintha csak most realizálná, hogy már hosszú percek óta velem beszélget és az előbb engem nevettetett meg.
Én is összerezdülök, mert tudom, hogy nem kellett volna felhozni a múltat. Ennyit ért, hogy sikerült maradásra bírnom.
- Két éve még nem tudtam, hogy mikre vagy képes néha - néz a szemembe, s övéiben fájdalom csillan, de aztán vissza is néz a borítóra. - Én... azt hiszem, hogy... hogy megpróbálok megint aludni, elálmosodtam - dörzsöli meg a szemét, majd lassan feláll. - Jó éjt, Ryder! - megy el mellettem és ezúttal... nem próbálom megállítani.