Cseszd Meg! {+18}

13.

Trinity:
- Azt csicsergik a madarak, hogy te és Keith összecuccoltatok - nézek Edwardra, miközben az említett lakótársa nagy hevesen melegít még mindig a jógapózok tökéletes kivitelezésének érdekében.
A velem szemben ülő srác elvigyorodik, miközben kortyol a söréből.
- A madarak nagyon jól csicsergik, valóban ez történt.
Nem hittem, hogy amikor a barátaim ezt elmesélték, kamuztak, de most, hogy Edward is beismeri, megint meglep a dolog. Bírom a srácot, mert eszméletlenül normális, okos és a valahol fanyar és szarkasztikus humorát kifejezetten imádom. Az pedig, amit ő és Keith művel hihetetlenül szórakoztató. De a lehető legjobb indulattal sem mondanám azt, hogy társasági ember. Persze nem lakik barlangban, eljár a csapattal bulizni, ha olyanja van és a lakótársaimmal is szívesen tölt időt, de ha teheti, akkor inkább a szobájában van, ahogy hallottam és tapasztaltam. Ezra nem is olyan régen panaszkodott is, hogy Edwardnak úgy kell könyörögni, hogy elmenjen iszogatni a srácokkal. Ezzel szemben Keith harsány, szókimondó, az intellektusát szándékosan leplező, nyíltan flörtölős srác, aki egyértelműen imád emberek között lenni, bulizni és nem fél ellopni a reflektorfényt sem. Edward teljesen ellentéte a srác, valahogy mégis olyan szinten működik köztük a dolog, hogy a tavalyi év alatt legjobb barátok lettek, sőt, már össze is költöztek. Nem tudom, hogy mivel vette rá Keith Edwardot, de amikor meghallottam, határozottan megdöbbentem, hiszen a kapus egyértelműen hangsúlyozta többször is, hogy egyedül élni sokkal jobb és egyszerűbb, mint egy, netalántán több lakótárssal. Lehet, hogy nem kellene, hogy meglepjen a köztük lévő barátság, hiszen Charity és én is teljesen mások vagyunk egy csomó mindenben, de az összeköltözés akkor is hatalmas dolognak tűnik az esetükben.
- Pislants kettőt és kimenekítelek - viccelek, amitől Edward felnevet, Keith viszont teljesen felháborodik a kanapé mögött.
- Csak mert nem vagyok ott, még hallak, szépségem! - szól rám annyira szigorúan, amennyire csak egy hatalmas hokis jógázás közben annak tűnhet. - És csak, hogy tudd, remek lakótárs vagyok! Edwardot pedig a csodálatos személyiségemmel győztem meg, úgyhogy nem kell sehonnan sem kimenekíteni - közli a szemembe nézve, nekem viszont nehezemre esik nem nevetni.
Tudom, hogy Keith értelmes srác, volt már vele nem is egy olyan beszélgetésem, amiből ez egyértelműen kijött. Valahogy mégis van benne ez a bohóc énje, amivel tökéletesen leplezi, hogy egyébként mennyire jó rálátása van a dolgokra. Nem tudom, hogy pontosan miért is teszi ezt, de az biztos, hogy ennek hála, ilyen esetekben elég nehéz komolyan venni. Bár szerintem ő sem veszi teljesen komolyan magát.
- Értettem, elnézést kérek! - felelem annyira komolyan, amennyire csak tudom a visszafojtott nevetés mellett. - Lehet, hogy nekem is hozzátok kellett volna költöznöm, ha valóban ennyire csodálatos a személyiséged.
- Na, na, na! - kapja fel a fejét Ezra azonnal a beszélgetésből, ami a kanapénál folyik. - Ezt nagyon gyorsan szívd vissza! Itt is remek személyiségek vesznek körbe, úgyhogy te csak ne akarj elköltözni - néz rám összeszűkült szemekkel, aztán hátranyúlva meglöki az egy lábon álló Keith-t, aki ettől megborul, de még idejében korrigál. - Te meg csak ne csábítgasd a lakótársunkat a sötét oldalra!
- Jaj, te is hiányoznál, Ezra - biggyesztem le az alsó ajkam a vörös fiúra pillantva, akinek a nézésemtől azonnal megenyhülnek a vonásai.
- Ez maradjon is feltételesmódban! - jelenti ki határozottan, de Keith nem hagyja annyiban a dolgot.
- Azért, ha meggondolnád magad, csak szólj - szólal meg újra. - Ezer örömmel csinálok helyet neked a lakásunkban. De ha csak elnézést kérni jönnél, akkor is. Az ajtónk neked bármikor nyitva van - kacsint rám, de megint megelőznek a válaszadással, mert most Ryder az, aki előttem szólal meg.
- Azt lesheted, haver! Most kért bocsánatot, ennél több bocsánatkérést csak te akarsz - emeli a sörét a szájához, s ahogy rám pillant a pereme felül, látom, hogy a szemében nevetés csillog.
Ryder pontosan tudja, hogy Keith-nek esélye sincs nálam. Tény, hogy a srác jóképű és a hokinak hála olyan helyen is izom van rajta, ahol az ember nem is gondolná, de az igazság az, hogy Ryder jól látja a dolgot. Hiába volt már komolyabb beszélgetésem is Keith-szel és hiába találom külsőre jó pasinak, belsőre pedig szórakoztatónak, nekem ennyi nem elég ahhoz, hogy az ágyába bújjak, ahogyan azt ő szeretné. Jól elvagyok vele és baráti szinten még csípem is, de más szinten egy cseppet sem érdekel. Nem az esetem és nem is elég érett a számomra. Az meg szintén nem segít rajta, hogy fiatalabb nálam. Tudom, hogy nem tehet róla és ha a szívem úgy érezné, hogy ő lehetne életem szerelme, akkor nyilván nem zavarna annyira az egy év, de jelen esetben teljesen kizárja Keith-t az esélyesek sorából. Nem kezdek fiatalabb srácokkal és Ryder ezzel is tisztában van. Néhány hete ez még valamennyire bosszantott, de most már valahogy azon kapom magam, hogy az ajkaim fölfelé indulnak, ahogy kiolvasom a szeméből, hogy mit gondol.
- Bocs, még nem szobatiszta - szólal meg Edward a legjobb barátjára utalva, majd rá is néz a fiúra. - Mi lenne, ha a jógára összpontosítanál, ha már nagy volt a szád és nem arra, hogy mi miről beszélgetünk, amíg várunk a nagy produkciódra?
- Igaza van - szólal meg Liberty a fiúra vezetve zöld szemét. - Beleőszülök a várakozásba. Hadd lássuk már azt a lefelé néző kutyapózt! - sürgeti a fiút, belőlem pedig kiszakad az eddig visszatartott kacaj, amint végignézem, hogy Keith tiszteleg a vörös barátnőmnek, majd már igyekszik is a póz felvételével.
- Most komolyan, mégis mivel vett rá erre az összeköltözésre? - nézek vissza Edwardra még mindig a nevetéssel küzdve.
- Olcsóbb a lakbér, ha ketten fizetjük - válaszol megrántva a vállát, de az ő szeme is mosolytól csillog. - Meg amúgy nem olyan rossz a dolog, mint arra számítottam.
Nem jellemző rám a drámaiság, de most mégis színpadiasan a mellkasomhoz kapok.
- Edward Hayes, a magányos farkas beismeri, hogy tévedett azzal kapcsolatban, hogy nem feltétlenül rossz, ha nem a teljesen üres lakásba megy haza este és oda zárkózik be hétvégente? - cukkolom felfelé görbülő ajkakkal. - Talán piros hó esik kint? Vagy álmodom?
- Ezzel megfogott - szólal meg Warren az egyik fotelből a kapusra vigyorogva, aki erre bemutat neki, majd finoman megcsípi a karom.
- A magányos farkas titulus erős volt - jegyzi meg nekem, de látom rajta, hogy ő sem veszi komolyan a dolgot. - És valóban elismerem, hogy valamelyest tévedtem. Egy baráttal összeköltözni egész jó buli tud lenni néha.
- Valaki azonnal vegye elő a telefonját és vegye fel ezt - kezdi ugratni Ryder is Edwardot. - Trinity, mondasd ki vele még egyszer, mert többet ezt nem fogja beismerni nekünk.
- Ne aggódj, én hallottam és tökéletes a memóriám - hozza a polifoamot a nappali közepére Keith, gondolom, hogy mindenki láthassa, ahogy megcsinálja azokat a jógapózokat. - Innentől nem mosod le magadról, hogy szeretsz velem élni, Hayes.
- Azt mondtam, hogy néha egészen jó buli - mutat be a srácoknak is Edward. - Nem azt, hogy szeretek is, Woods - teszi hozzá, de mindannyian tudjuk, hogy nem gondolja komolyan a dolgot.
- Megvan! - kiált fel Ezra. - Felvettem, ahogy beismeri - lengeti meg a telefonját a vörös fiú. - Most már bizonyítékunk van, hogy Edward igenis élvezi, hogy nem egyedül él.
- Ahogy mondtam - hajolok közelebb Edwardhoz és együttérzőn megpaskolom a kezét - pislants kettőt és kimenekítelek - kacsintok rá mosolyogva.
Edward tekintete az ajkaimra siklik egy pillanatra és lassan ő is közelebb hajol.
- Lehet, hogy szavadon foglak - kacsint vissza egy pillanatra őszintén meglepve ezzel a gesztussal.
Tudom, hogy Edward sem ártatlan, láttam már lányokkal flörtölni és egy mosdózás alkalmával azt is hallottam, hogy a fiú teljesítménye kiemelkedő az ágyban a volt partnere szerint. Ahogy velem is flörtölt már a vicc kedvéért, de így mindenki előtt még nem tanúsított ilyen viselkedést. Na nem mintha zavarna, de határozottan nem számítottam ilyen viselkedésre tőle és egy pillanatra akaratlanul is rápillantok Ryderre, akinek határozottan felkeltette a figyelmét ez az ártatlan kis valami.
- Nem kell őt sehonnan sem kimenteni - legyint Keith, majd összecsapja a tenyerét, amivel mindannyiunkat kizökkent a beszélgetéseinkből. - Figyelem! Char, Libs, elég lesz szóban bocsánatot kérni, miután meglátjátok, mennyire jól meg tudom tartani azokat a jógapózokat - mutat a barátnőimre és szemtelenül még rájuk is kacsint.
- Tudom, hogy azt mondtátok, hogy a csapattársaink néha őrült dolgokra képesek - szólal meg Finn a csapatkapitányra pillantva. - De most komolyan végig kell ezt néznünk majd? Mármint, jelen pillanatban, mit nyer ezzel? Charity foglalt és azt mondtátok, hogy Liberty is tabu, vagyis a csajok kilőve. Miért is éri ez meg neki?
- Hadd kérdezzek valamit, kölyök - szólal meg nevető szemekkel Ezra - amikor neked valaki azt mondja, hogy úgy sem tudsz megcsinálni valamit, elfogadod a vereséget, vagy bebizonyítod, hogy csak azért is képes vagy rá?
- Az utóbbi - vágja rá Finn habozás nélkül.
- Válaszoltál a kérdésedre - tesz nagy mozdulatot a karjával Ezra, amivel olyan, mintha körbemutatna a nappalin.
- Ráadásul valamit jól jegyezz meg Keith-szel kapcsolatban - kezdi Zack Charity combját simogatva - nem csak, hogy imádja a másik orra alá dörgölni, hogy tévedtek vele kapcsolatban, de azt is imádja, ha lenyűgözheti a csajokat, tök mindegy, hogy azok foglaltak-e vagy sem.
- Na igen, meg azt sem bánja, ha egy kicsit fényezheti az egóját - teszi hozzá Warren, mire Keith beint neki, majd mindannyiunknak jelzi, hogy maradjunk csendben, mintha beszélgetéssel megzavarnánk az egyensúlyát.
- Nagyon koncentrál - jegyzi meg Steve a csapattársát figyelve, aki épp felveszi a fa pózt. - De így is menni fog a dolog? - emelkedik meg vigyorogva és finoman meglöki Keith-t, mielőtt visszahuppan az ülőhelyére.
- Még egy ilyen és lecsaplak, kölyök! - figyelmezteti szigorúan Keith a fiút, aki pimasz elsőéves módjára dob egy csókot a csapattársának.
- Nagyon bátor vagy újonc létedre - jegyzem meg felállva, hogy kimenjek magamnak egy pohár vízért.
Általában az újoncok nem mernek ilyeneket csinálni az idősebb csapattársaikkal. Persze vannak kivételek. Ahogy hallottam, Ryder például gólyaként is elég bátor volt csapaton belül is, de azért többnyire az újak igyekeznek meghúzni magukat és kidolgozni a belüket a jégen. Ahogy Zack mesélte, az utóbbi igaz Steve-re, de az előbbi cseppet sem, ellentétben a legjobb barátjával, Finnel, aki viszont határozottan visszafogottnak látszik. Rá viszont ráférne egy kis lazítás, amin tudomásaim szerint Ryder dolgozik is.
- Keith bírja a képemet, nem fog bántani - legyint a srác magabiztosan, amitől belőlem kiszakad egy kis kacaj.
- Persze, mert ahogy nézem, rokonlelkek vagytok - felelem, majd kinyújtózom, mert muszáj átmozgatnom a derekam. - Elugrom a konyhába vízért. Valaki kér valamit? - kérdezem, miközben lassan visszavezetem a kezeim magam mellé.
Nem tudom nem észrevenni a srácok tekintetét, amivel engem pásztáznak, pedig ebben a mozdulatomban tényleg nem volt semmilyen hátsószándék. Szimplán a fájdalmamon akartam enyhíteni, ami nem kevés gondot okoz a mindennapokban.
- Oh, igen - villanyozódik fel Charity. - Behozod kérlek a bort? Most jól esne egy pohárral. Libs, te kérsz? - néz a vörös barátnőnkre, aki a lábával óvatosan bökdösi Keith-t, hátha a fiú végre kiborul a pózból.
- Persze, jöhet, köszönöm - néz rám hálásan Liberty, majd egy picit erősebben löki meg Keith-t.
- Ha azt hiszed, hogy téged nem büntetlek meg ezért, nagyon tévedsz, szépségem - szól rá Keith, lassan kicserélve a lábát.
- Úgy sem mered - villant magabiztos mosolyt a barátnőnk és látom, hogy Keith reagálna neki, de közbe szólok.
- A jóga mesterének hozzak valamit?
- Nem, megvagyok. Kösz, T.
- Oké, akkor két pohár bor, meg egy víz - veszem számba. - Többiek semmit?
- Te nem borozol? - kérdezi Steve felnézve rám és bár nem tudhatja, de a kérdése nagyobbat üt, mint annak kellene.
Nem tehetek róla, de ez még mindig érzékeny téma nekem. Tudom, hogy ez a kis összejövetel nem buli, nincsenek is meg azok a tényezők, amik egy bulin jelen lennének és teljesen biztos vagyok abban, hogy az itt lévő barátaink közül egyikük sem ártana nekem. Mégsem vagyok képes elővenni magamnak egy rohadt borospoharat és tölteni bele egy kis alkoholt. Egyszerűen nem megy, hiába szeretném megpróbálni. Ha csak a lányokkal lennénk, akkor nem lenne ezzel probléma. Tudom, hogy egy külső szemlélőnek ez mennyire nagy hülyeségnek tűnhet, hiszen a lányokkal képes vagyok inni, nyilvános helyen, szórakozóhelyen nincs problémám az ivászattal, de abban a pillanatban, hogy egy házibuliba kerülök, ahol férfiak is vannak, még ha azokról tudom, hogy nem is ártanának nekem, megint oda kerülök vissza. Ismét eszembe jut, ahogy magamon kívül kitámolygok a mosdóból és beleütközöm Ryderbe. Ahogy Ryder a karjaiba vesz, én pedig, ha akarnék, sem tudnék ellenkezni, mert képtelen vagyok irányítani a testem. Ahogy elvesztem az önkontrollom és egy idő után már a szavaimat sem tudom megválogatni. Ahogy az agyam egy része tisztában van azzal, hogy valami nincs rendben, de nem tudok tenni ellene. Ijesztő volt részben a tudatomnál lenni, részben mégis teljesen önkívületben. A testem nem engedelmeskedett nekem és valahol nem csak a kontrollt, de azt is elvesztettem magam fölött, hogy a szavaimat meg tudjam válogatni. Vannak homályos részei annak az estének, de arra pontosan emlékszem, hogy milyen kiszolgáltatottnak éreztem magam és hogy egy részem azt kívánta, bár mindent elfelejtenék. Nem azért, mert úgy nekem jobb lett volna. Hanem azért, mert tudtam, hogy miért drogoztak be és arra nem szerettem volna emlékezni. Ha nem Ryderbe botlom akkor kifelé menet a mosdóból, most még nagyobb sebeket kéne betuszkolnom a kis dobozba az agyamban, ami segít túllépni a múlton. És azokra a sebekre nem akarnék emlékezni. Így viszont túl sok minden van meg - a homályos foltok ellenére is - és ez túl nagy hatással van rám még mindig. Tudom, hogy ez poszttraumás stressz és azt is, hogy ebből is fel fogok épülni egyszer, igyekszem is, hogy ez menjen, de azt hiszem, hogy még mindig időre van szükségem. És bár gyűlölök a múltban élni, ahogy azt is gyűlölöm, hogy egy barom miatt nem merek most a barátaim körében, a saját otthonomban inni, de egyszerűen képtelen vagyok rávenni magamat erre jelen pillanatban.
Steve persze nem tudhatja, hogy érzékeny pontra tapintott, így igyekszem nem kimutatni, hogy mennyire rosszul érint a kérdése. Nem akart bántani és nem sokan tudnak arról, hogy tavaly bedrogoztak egy házibulin. A családomon, a barátnőimen és a lakótársaimon kívül egyedül Derek tudja, meg a srác, aki a drogot tette az italomba és szeretném, ha ez így is maradna. Nem szeretném reklámozni a velem történteket.
- Nem - felelem nagyot nyelve és látom, hogy Charity aggodalmasan elkezdi az arcomat fürkészni, miközben a szobában egyfajta feszültség jelenik meg a fiúk részéről. - Még este át akarom nézni a holnapi anyagot - erőltetek mosolyt magamra - azt pedig józanul kell megtennem, különben elveszek a sok latin szóban. Sajnálom, de kénytelenek vagytok beérni az ital mentes Trinity bájaival - kacsintok a fiúra, akinek, mintha megcsillanna a szeme ettől a gesztusomtól.
Mondjuk ez a csillogás nem lep meg azok után, ahogy reagált rám, amikor megjöttek.
- Az ital mentes Trinity bájai is erősebbek, mint kellene - szólal meg Ezra és amikor ránézek, a szemével azt üzeni, hogy minden rendben van. - Sőt, tökéletes ez a Trinity is, hidd el. A két kis gólyát így is élve felfalod, ha arra van szükség - küld felém kedves mosolyt, én pedig egy hálás tekintettel köszönöm meg a néma lelkitámaszt.
- Nem csak a két kis gólyát - szólal meg Edward. - Trinity minden pasira veszélyes.
- Határozottan - ért egyet Keith, egy újabb pózba keveredve.
- Csak majdnem mindegyikre, a szerelem nagyobb erővel bír, mint a bájaim - pillantok Zackre a tegnapi garázsban lefolytatott beszélgetésünkre utalva, mielőtt a nappaliban hagyom őket, hogy kimenjek az italokért a konyhába.
Csak akkor hagyom kiszakadni magamból a mély sóhajt, amikor becsukódik a lengőajtó mögöttem és pár pillanatot hagyok is, hogy teljesen lehiggadjak. Néhány nagy levegő segítségével, a pultra támaszkodva igyekszem kiverni a fejemből életem legijesztőbb bulis élményének emlékeit, hogy ne tegyem tönkre velük a saját és az összejövetelünk hangulatát sem. Emlékeztetem megint magam, hogy a saját otthonunkban vagyok, olyan emberekkel magam körül, akiket szeretek és akik engem is szeretnek. Nincs hangos zene, sem idegenek, sem tömeg, sem drogok, sem veszély rám nézve. Csak a barátaim vannak és én. Senki nem akar ártani nekem és talán pár korty borba nem halnék bele.
Lehet, hogy meg kellene próbálnom inni egy kicsit?
Nem az alkohol, hanem magam miatt. Azért, hogy egy kicsit odavágjak az ebből táplálkozó démonjaimnak.
Újabb, reszketeg sóhaj szakad fel belőlem, ahogy mérlegelem, hogy mennyire érzek erőt magamban ehhez. Érzem, hogy a gyomrom görcsbe ugrik, de az Istenit is! Trinity Cooper vagyok. A lány, aki túlélt olyat, amibe más belehal. A lány, aki képes volt sztómazsákkal élni és tovább küzdeni, holott egy ilyen után többen az öngyilkosságot fontolgatják és választják is. Olyanokat éltem már meg és éltem túl, amiket mások nem biztos, hogy túléltek volna. Legyőztem eddig az összes démonomat és ha néha napján elő is törnek, többet nem tudnak akkora kárt tenni bennem, mint elsőre.
Három boros poharat veszek le végül magunknak a szekrényből és már épp kezdenék tölteni, amikor a hátam mögül felcsendül Ryder hangja:
- Mondd, jól vagy?
A mély, bizsergető hang kiszakít a poharam tanulmányozásából és valahogy arra késztet, hogy a fiú felé forduljak.
- Tudom, hogy... - kezdi, de aztán nagyot nyel, mint akinek nehezére esik a beszéd, miközben lassan felém lépdel. - Tudom, hogy Steve kérdése mennyire érzékeny pontra tapintott az előbb. És azt is, hogy azóta a buli óta nem is voltál házibuliban. Úgyhogy csak egy szavadba kerül és hazaküldök mindenkit. Még ha ez nem is minősül bulinak, ha nem érzed jól magad vagy bár...
- Jól vagyok - szakítom félbe és mielőtt megállíthatnám, vagy egyáltalán felfoghatnám, mit teszek, megérintem a karját és finoman meg is szorítom azt. - Nem kell elküldened a srácokat, jól érzem magam velük. Steve nem tudta, hogy mi a helyzet velem és az ilyen körülmények között történő ivással - rázom meg a fejem. - Ez pedig messze van a házibulitól - teszem hozzá, bár nem vagyok benne biztos, hogy őt, vagy magamat akarom inkább meggyőzni ezzel. - Miattam nem kell elküldened őket. Jól vagyok, csak - pillantok a borospohárra - nem számítottam a kérdésre, ez minden. És szerettem volna inni egy picit, de ahogy nézem azt a poharat, megint eszembe jut, ahogy kilépek a fürdőből és neked kell lecipelni, mert annyira nem vagyok magamnál - nézek vissza Ryderre, akinek a szeméből mély együttérzés sugárzik. - Szeretnék helyre jönni, de valahogy túl nehéznek ígérkezik. És ezt úgy mondom, hogy éltem már át durva dolgokat - tör fel belőlem egy keserű kacaj.
- Trinity - ejti ki úgy a nevemet, mintha a világ legédesebb szava lenne és közben kisimít egy a kontyomból kiszabadult hajtincset az arcomból, amitől nekem valami megremeg a mellkasomban - semmi nem történik, ha időre van még szükséged ezzel kapcsolatban. Amit átéltél abban a buliban olyan, amit senkinek sem kíván az ember. Külső szemlélőként is ijesztő volt látni, elképzelni sem tudom, hogy te mit érezhettél belül. Ha úgy érzed, hogy ma még ez nem megy, akkor nem iszol bort, csak vizet. Senki nem fog másképp nézni rád. Már eljutottál addig, hogy nyilvános helyen, ami nem házibuli, tudsz inni és ez is hatalmas dolog a történtek után. Emlékszem, hogy utána egy bárban sem érezted magad biztonságban, ami szintén teljesen érthető. Biztos vagyok benne, hogy idővel menni fog ez is. Csak kis lépésekben kell haladni - küld felém kedves, biztató mosolyt. - Mint ahogy mi kezdtünk el haladni pár napja. Szépen lassan, megadva a kellő időt a dolognak. Ugyanis teljesen biztos vagyok benne, hogy egy olyan erős lány, mint amilyen te vagy, le fogja tudni küzdeni ezt is és még erősebben tér vissza. Hidd el, hogy tudom, hogy mennyire nehéz ez - nyel megint nagyot és az arcán hirtelen rengeteg érzelem fut át egyszerre, de nem fejti ki a dolgot - és tudom, hogy mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy rám támaszkodj, ha bármi gond van, de akkor is felajánlom, hogy ha úgy érzed, bárhogy tudnék segíteni ebben, akkor szólj, rendben? Most meg csak pislants kettőt és elzavarom a srácokat - próbál viccel oldani a hangulaton és belőlem meglepetésemre kiszakad egy kis kacaj. - Beviszem a bort, hogy ne mindent neked kelljen cipelni - lép el tőlem, ahogy látja, hogy egy kicsit sikerült megnyugtatnia.
Ha szkeptikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy csak azért ilyen rendes velem, mert ezzel akar megint a közelembe férkőzni vagy a bugyimba jutni. De az az őszinteség, ami a kék szeméből sugárzik felém, csak azt igazolja, amit a többiek is mondtak róla: hogy Ryder megváltozott. Ezt a fajta őszinteséget és együttérzést nem tudná megjátszani.
- Ryder! - szólok utána, amikor már az ajtónál jár.
- Igen? - torpan meg és azonnal vissza is fordul felém.
- Köszönöm! - nézek a szemébe, s ettől az egy szótól az ajkai olyan mosolyra húzódnak, mintha azt mondtam volna, hogy már nincs szükségem semennyi időre, mert köztünk végérvényesen is minden rendben.