Cseszd Meg! {+18}

4.

Trinity:
Két héttel a szemeszter megkezdése után pontosan az történik, amire számítottam. A főnököm egy seggfej, aki előszeretettel zsarol akkor is, amikor a tanulmányaim múlhatnak azon, hogy bemegyek-e dolgozni, az edzések ezerrel pörögnek, a beadandók száma már most ijesztő és az orvosi szak harmadéveseként elkezdenek megismertetni az alaptudományokkal. Amikor anno erre a szakra jelentkeztem, pontosan tudtam, hogy mit vállalok és ha újra kellene kezdenem, akkor is így cselekednék, mert embereket akarok menteni, ahogy anno engem is megmentettek, de ettől még riasztó a gondolat, hogy jövőre azon izgulhatok majd, hogy az orvosegyetemi felvételim sikeres lesz-e.
Két hete megy a suli, de már most tiszta stressz vagyok és alig van időm a barátaimra és a családomra, amitől pocsék gyermeknek és barátnak tartom magam, de esküszöm, hogy nem direkt csinálom. Szimplán az egyetem, a meló, az, hogy ne nyírjam ki Rydert és az edzések annyi időmet és energiámat elveszik, hogy néha azt érzem, hogy meghalni sincs időm. Mázli, hogy nincs még egy pasi is a nyakamban, akivel foglalkoznom kellene.
Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de jó, hogy a srácoknál lakunk, mert sajnos igaza volt Zacknek, amikor rávett erre. Ha valamiben tévedek, akkor azt elismerem és most ki kell mondanom - még ha csak magamban is -, hogy amennyiben még otthon laknék, biztos, hogy nem bírnám. Így is hullának érzem magam, ha minden nap otthonról kellene bejárnom a kampuszra és oda kéne hazamennem, akkor tuti, hogy már összeestem volna végkimerülésben. Ráadásul így nem kell anyáéknak magyarázkondom, hogy mégis mi az új munkám, ahova éjjelente kell bejárnom. Alapvetően őszinte a kapcsoltunk, de lehet, hogy jobb, ha nem tudnak róla, hogy abban a bárban dolgozom, amit az a volt osztálytársam üzemeltet, aki biztos, hogy nem százas. Arról sem tudnak, hogy tavaly meglátogatott a Charityvel közös otthonunkban és felpofozott, mert semmi kedvem nincs ahhoz, hogy az édesapámat és a bátyámat csak a börtönben láthassam, emberölés miatt. Jobb ez így mindenkinek, jobb a békesség. Az egyetlen baj ezzel, hogy így a személyes poklomban lakom, ami még feszültebbé tesz.
Már egészen jól megszoktam a fiúk kis rendszerét és az együttélés is viszonylag jól megy, de Ryderrel a helyzet baromi kellemetlen tud lenni a legutóbbi kettesben maradásunk óta és ő nem könnyíti meg a dolgot, hogy egyszerűbb legyen. Sikerült elérnie, hogy amikor csak tudok, Derekhez meneküljek, hogy tanulni tudjak, mert ha nem teszem, akkor az új hobbiját csinálja, ami pedig a "hogyan bosszantsuk Trinity Coopert" tevékenység. Szinte biztos vagyok benne, hogy szándékosan visz haza akkor is csajt, amikor tudja, hogy otthon vagyok. Nyilván amikor belementem abba, hogy beköltözöm hozzájuk, tudtam, hogy mire vállalkozom. Négy hokis nem a legdiszkrétebb szerető, ha lehet így fogalmazni. Zack és Charity szerelmeskedését már megszoktam, hiszen nálunk is tapasztaltam, viszont a másik három fiú szokásai újak nekem. Nem vagyok kislány, sem pedig szégyellős, de néha még az én arcom is elpirul, amikor hallom őket. Warren legalább arra figyel, hogy akkor ne legyen nővel, amikor kettesben lennénk együtt vagy ha van is, akkor is a szobájába zárkózik vele, de Ezra és Ryder nem viszik a szobájukba a csajokat. Ezt persze tudtam, de nekik nem is céljuk a diszkréció. Ezra kifejezetten élvezi a helyzetet, amikor egyszer megkérdeztem, hogy ugyan már mi kifogása van a saját szobájában történő aktusok ellen, szimplán annyit felelt, hogy semmi, csak izgatja, hogy rajtakaphatják. Persze a lebukás veszélye valóban izgató, na de ő nem is igyekszik visszafogott lenni. De mentségére legyen mondva, hogy legalább engem próbál nem kellemetlen helyzetbe hozni, ellenben Ryderrel, aki szerintem kifejezetten élvezi, hogy az agyamra megy azzal, hogy akkor van nővel, amikor én tanulni szeretnék. Csak fenyegetésnek szántam, de ha így folytatja, nincs kizárva, hogy valóban levágom a farkát, a hogy azt Zacknek mondtam a beköltözésem előtt.
Miatta nem az a hely a mentsváram, ahol lakom, hanem Derek lakása és bárja vagy az edzések vagy a suli, ahol korrepetálok egy kislányt. Hannah-t évekkel ezelőtt vettem a szárnyaim alá, mint egyfajta pótnővér, segítek neki, amiben csak tudok. Az iskolájába már simán van bejárásom, így oda beszéltük meg a korrepetálásokat, a könyvtárba. Előző héten ez elmaradt, mert az anyukájával még elmentek nyaralni egyet, mielőtt teljesen beindulna a mókuskerék. Valószínűleg ezért - és mert ha nem muszáj, nem beszélgetek a fiúval - ér váratlanul, amikor leparkolok az iskolánál és meglátom, hogy Ryder éppen a csomagtartójából emel ki egy nagy táskát. Annyira elönt egy pillanat alatt a méreg, hogy amint leállítom a motort, felkapom a táskám és elindulok felé.
- Te... mégis mit keresel itt? - érek oda hozzá és bármennyire szeretnék ellenállni a kísértésnek, végigfuttatom a tekintetem rajta.
Persze ettől csak még bosszúsabb leszek, mert megint azzal szembesülök, hogy Ryder ma is jól néz ki. Mostanában egyre több férfi jár melegítőbe olyan helyekre is, ahova régen normálisan felöltöztek a férfiak és lehet, hogy én vagyok válogatós és velem van a baj, de szinte herótot kapok ettől. Ezzel szemben ez a seggfej itt előttem sosem engedné meg magának, hogy melegítőbe menjen el az egyetemre például, ahhoz túlságosan figyel a megjelenésére. És pont azt viseli, ami hatalmas gyengém, a fekete farmerbe bújtatott izmos lábakra hosszú vászonkabát lóg, ami szerintem baromi jól tud állni egy férfinak, alatta pedig egy sötétkék felső feszül a mellkasára. Nem látom, de biztos vagyok benne, hogy a szokásos kiegészítők is rajta vannak és az összképnek hála megnő bennem a késztetés, hogy felpofozzam.
- Én is örülök - csukja le a csomagtartó tetejét és feldobja a táskát a vállára.
- Komolyan kérdezem, Ryder! Ez az egyetlen hely, ahol nyugtom lehetett volna, férfiaktól...
- És tőlem - szúrja közbe, de nem törődöm vele.
- ... távol. Mit csinálsz itt? - kérdezem szavakra bontva.
Ryder ártatlan tekintettel az iskola felé pillant, majd vissza rám, de az égkék szemei csillogása elárulja, hogy mennyire élvezi a helyzetet.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - biccenti oldalra a fejét az arcomat fürkészve. - Múlt héten nem voltál itt.
A kezem ökölbe szorul és a táskám pántját is jobban kezdem szorítani a vállamon.
- Ryder...
- Nyugi, picinyem! - nevet fel a fiú, félbeszakítva engem, majd a sulihoz tartozó jégcsarnok felé biccent. - Csak a kicsik hokicsapatához jöttem. A nyáron jelentkeztem önkéntes segédedzőnek és itt ragadtam. Heti kétszer van edzés délutánonként, nem követlek vagy ilyenek.
- Ilyenre nem is gondoltam - feszül meg az állkapcsom is.
- Nem kell egy helyen lennünk, ne aggódj. Én a csarnokban leszek, te meg gondolom az egyik tanteremben.
- A könyvtárban - javítom ki, mire Ryder elvigyorodik.
- Az egyetem könyvtára már nem elég kielégítő számodra?
Ha nem tudnám, hogy Derek nem mondta senkinek a tavalyi könyvtári kalandunkat, akkor azt hinném, hogy arra céloz, de most szerintem szimplán arra utal, hogy túlhajtom magam. Ugyanis Ryderrel kábé ennyiben ki szokott merülni a kommunikációnk mostanában. Ő beszól, hogy folyton rohanok és nem lazítok eleget, én visszavágok valamivel, majd nem szólunk egymáshoz. Persze nekem ez tökéletesen megfelel, mert egyrészt: már ez is több, mint amennyit szeretnék; másrészt pedig: így is képes elérni, hogy el akarjam küldeni a francba.
- Korrepetálok egy kislányt már évek óta, ha éppen tudni akarod, hozzá jöttem.
- Remek! Akkor megnyugodhatsz és egészen nyugodtan kiverheted a fejedből a gondolatokat, hogy hogyan nyírj ki itt a parkolóban, mert elég kicsi az esélye annak, hogy összefutunk majd itt. Ha csak nem akarod kiengedni a gőzt és kihasználni, hogy üresek a termek ilyenkor már, mert ebben az esetben...
- Ha ezt a mondatot befejezed, esküszöm, hogy tökön foglak rúgni - szakítom félbe, mielőtt a mondandója végére érne, amitől neki csak szélesedik a vigyora.
- Értettem - bólint, majd kacsint egyet. - Ha meggondolnád magad, tudod, hogy hol találsz - indul el a csarnok felé, meg sem várva a válaszom. - Egyébként - fordulva vissza és hátrálva folytatja az útját -, imádom, amikor olyan tüzes tekintettel nézel rám, mint ahogy most tetted.
Szívem szerint utána mennék és megfojtanám egy kanál vízben, de talán meg kellene várnom, hogy Warren befejezze a jogi tanulmányait, hogy legyen egy jó ügyvédem. Bár nem biztos, hogy elvállalná az ügyem, ha kinyírnám az egyik legjobb barátját. Talán most mindegy is, mert mire a gondolat végére érek, Ryder eltűnik a csarnokban, én meg hülye lennék utána menni. Így is eléggé befeszültek az izmaim ebben a pár percben is, amit vele töltöttem. Esküszöm, hogy a nyakam elkezdett fájni ettől a párbeszédtől. Ha én nem intézem el őt, akkor szerintem előbb vagy utóbb ő fog a teljes idegösszeomlás felé lökni, ami nem túl pozitív, ha azt vesszük figyelembe, hogy sebészként nekem acél idegek kellenek majd.
- Már kinyitottam a háziknál - néz fel rám Hannah, amikor beérek hozzá a könyvtárba.
Ahogy rám néz a nagy szemeivel, egy kicsit elönt a bűntudat, amiért megvárattam, ráadásul pont Ryder miatt. Nem kellett volna annyi időt sem szánni rá, mint amennyit szántam, de igyekszem átállni arra az új filozófiára, amit Derek megint tanácsolt a minap, hogy nem ragadok le a múltban, hogy azon rágódjak.
Akkor Rydert miért utálod még mindig?
Azonnal adok egy pofont a belső hangnak, amelyik ezt kérdezi, mert... a fenébe! Ryder más eset. Ő teljesen összetört anno, nem engedhetem meg sem neki, sem magamnak, hogy esetleg megint közel engedem magamhoz és utána hagyom, hogy megint megbántson. Ráadásul eddig nem úgy tűnik, mint aki olyan nagyon sokat változott tavaly óta. Az egyetlen dolog, amivel azt tudná bizonyítani, hogy talán nem olyan nagy seggfej, az az, hogy rendszeresen bejár Kyle-hoz, bár a vele való viselkedésével kapcsolatban is lehetne vitatkozni.
Gyorsan összeszedem magam, mielőtt teljesen elvesznék a vele kapcsolatos gondolatmenetekben, mert nem érdemli meg, hogy ennyit gondolkozzak rajta, ellenben az itt ülő tíz évessel, aki arra vár, hogy segítsek neki.
- Sok van belőle? - ülök le a mellette lévő székre és a kabátomat leterítem a háttámlára.
- Két matek feladat, egy irodalom és egy nyelvtan. Biológiából kellett rajzolni valamit, de azt már megcsináltam az egyik szünetben és a tanárnő azt mondta, hogy jó lett.
- Melyikkel szeretnéd kezdeni?
Hannah néhány pillanatig csak kapkodja a tekintetét a két nyitott könyv között, majd egy kis sóhajjal maga elé húzza a matekot.
- Hiányzik a nyár - jegyzi meg közben, amitől nekem el kell fojtanom egy mosolyt.
Hannah alapvetően egy nagyon szorgos és aranyos kislány, nem beképzeltségből, de egy kicsit magamat látom benne. Persze nem akarok álszent lenni, nekem volt egy időszakom, amikor marhára nem érdekelt a suli, mert minden sokkal fontosabb volt, talán pont akkor, amikor annyi voltam, mint most Hannah, de a mostani énemre egyértelműen hasonlít. És én is maximálisan egyetértek a kijelentésével, én is visszamennék nyárra, amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy majdnem minden nap kellett mennem dolgozni. Mondjuk, ha figyelembe veszem a körülményeket, akkor ez pont annyi probléma, amennyit már soknak mondok, de akkor még ezt is el tudtam viselni, mert a családommal és a barátaimmal töltött idő adott annyi erőt, hogy ne okozzon nehézséget elviselni azt a barmot, aki a főnökömnek hívja magát. Voltam nyaralni a szeretteimmel, volt időm bulizni és élvezni a jóképű férfiak társaságát.
Csak két hete volt, de már most úgy érzem, mintha hónapokkal ezelőtt történt volna mindez. Pont, mint a meleg, ami már a szemeszter második hetén eltűnt, mintha nem is lett volna. Mindettől megesik rajta a szívem és adok neki még egy kis időt, mielőtt nekiállnánk a háziknak.
- Jó volt a múlt heti kiruccanás anyukáddal?
A kérdéstől azonnal megcsillan a kislány szeme és heves bólogatásba kezd.
- A nagyiéknál voltunk. Ők nem régen költöztek egy tengerparti házba. Maga a ház nem nagy, de annál jobb, mert nagyon szép és családias. Minden nap mentünk a partra és ott voltunk egészen estig. És anya megengedte, hogy kicsit tovább legyek fenn, hogy kártyázhassak a mamáékkal.
Olyan átéléssel és csillogó szemekkel mesél, hogy melegség árad szét a mellkasomban a látványától. Én is szerettem kislányként tovább fent lenni a tesóimmal és játszani. És imádok a mai napig a mamáékkal lenni, amikor időm engedi. Tudom, hogy mindezek a pillanatok mekkora kincset is érnek majd később.
- Akkor sikerült egy kicsit feltöltődni még utoljára - mosolygok rá, mire ő hevesen bólogatni kezd.
- Te is voltál nyaralni?
- Én még a nyár elején. Most a legutolsó dolog, ami új inger volt számomra, az egy költözés. A legjobb barátnőmmel négy fiúhoz költöztünk - sóhajtok fel a hajamba túrva.
Még most sem akarom elhinni, hogy rávettek erre, pedig tényleg kezdem megszokni. Furcsa ez a kettősség bennem és nem a kedvenc érzésem.
- És helyesek? - kérdezi vigyorogva, nekem pedig leesik az állam.
Ebben a korban még nem undorítónak kéne lennie a fiúknak és a szerelemnek?
Inkább leszerelem, mielőtt bele kellene mennem egy tíz évessel a Ryder-témába.
- Azt majd a következő alkalommal mesélem el - koppintok az orrára. - Most nézzük azt a házit. Minél előbb elkezdjük, annál előbb be tudjuk fejezni.