Rengoku életéért (BEFEJEZETT)

2.

Most sincs sok kedvem az iskolához, de nincs mit tenni. Legközelebb hozok vezeték nélküli fejhallgatót, és zenéket fogok hallgatni. A történelemtanár szokásához híven elkésett, és még feleltetett is. Amennyire szerencsétlen vagyok, pont engem választott.

-Chintia! Gyere most te felelsz - mondta, mire a fejemet belevágtam az asztalba, mert nem tanultam sokat.

-De még ma érj ide!

-Rendben megyek már!

-Akkor kezdhetjük?

-Igen.

-Mikor ért véget japánban a második világháború?

-N...nem tudom uram.

-Folytassuk, vagy tudod hogy nem fog sikerülni?

-És ha most abbahagyom következő órán kijavíthatom?

-Persze.

-Akkor majd legközelebb megpróbálom.

-Rendben, akkor kezdjük is az órát.

Mindenki nyissa ki a füzetét, és jegyzeteljen.

Nem gondoltam komolyan hogy azt fogja mondani a tanárom hogy legközelebb megpróbálhatom. Az osztály 45%-a megint röhögött hogy nem tudok semmit. Legszívesebben beszóltam volna nekik, de nem akartam hogy megint ki kelljen mennem a folyosóra büntetésből amiért káromkodtam. Nagyon oda akartam most figyelni, de ez nem sikerült, mert nem hagytak nyugton. Sugdolóztak össze-vissza, és közben engem néztek. Hirtelen kicsengettek, és úgy rohantam ki a teremből mint még soha. A fiúk ismét utánnam jöttek, de most a távolból figyeltek. Ahogy feláltam, és elindultam a terem felé, hirtelen megrohantak mint az iramszarvas. Elképzelni nem tudtam mit akarhatnak, de amikor odaértem a terem elé zárva volt az ajtó. A tanár még nem érhetett be, úgyhogy kinyitottam az ajtót kopogás nélkül. Nem láttam senkit, és a lámpa is le volt kapcsolva. Még mindig nem tudtam mi történt, és felkapcsoltam a lámpát. A táblát összefickálták mindenféle marhaságokkal. Ez még nem annyira zavart, mert má megszoktam, de amint odamentem a helyemre, majdnem elbőgtem magam. Az már nem érdekel hogy milyen animékkel cukkolnak, de most felhozták hogy nincs rendes életem, nincsenek barátaim, és valamelyik vadbarom azt is odaírta hogy lezbikus vagyok. Azért ez már túlmegy minden határon. Gondoltam hogy bent vannak a teremben, csak elbújtak, úgyhogy inkább kirohantam a teremből. Rohantam az udvarra amikor szembejött velem a tanárom, de ez cseppetsem érdekelt. Rá se néztem, csak rohantam. Még hallottam hogy nem megy be egyből a terembe, úgyhogy gondoltam engem néz. Amikor benyitott a terembe én már az udvaron voltam. Hallottam hogy valaki a nevemet kiabája az osztálytásaim közül, és fut utánnam. Nem álltam meg hogy megnézzem ki az, csak mentem a saját fejem után. Elbújtam az egyik bokor mögött, és ott voltam az óra végéig. Amikor megszólalt az utolsó csengő, még visszamentem a táskámért, és egyből rontottam is ki az ajtón. Nem voltam elég messze, úgyhogy még hallottam hogy hangosan röhögnek. Tudtam hogy rólam beszélnek, ezért gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat. Ahogy kiléptem a főkapun elkezdtem bőgni. Én ezt nem bírom. Már ez a 8. év amit tűrök, de ez sok. Az egyik úttestnél nem figyeltem, és körbenézés nélkül leléptem az úttestre. Hangos dudálásra lettem figyelmes, és hirtelen minden elsötétült körülöttem.

🍥🍥🍥

Amikor magamhoz tértem szörnyen fájt a fejem. Nem akartam kinyitni a szemem, gondoltam úgyis kórhában vagyok mivel elütött egy autó, de nem hallottam azt a csipogó ketyerét. Óvatosan kinyitottam a szemem hogy megnézzem hol vagyok, és amit láttam nem tudtam elhinni, és azonnal fel is ültem hogy körbenézzek.

-Látom felébredtél- hallottam egy hangot a hátam mögül. Minden rendben?

Azonnal a hang felé fordultam, és ahogy meglátam a tulajdonosát elsírtam magam. Ez komolyan Rengoku! Ez nem lehet. Én most komolyan a Demon slayer világába kerültem!

-Minden rendben? Elég sokáig voltál kiütve.

-É..és mégis meddig?

-2 nap.

-És hogy kerültem ide?

-Ájultan találtam rád a hegyekben, úgyhogy idehoztalak. Egyépként hogy hívnak?

-Chintia. Csak Chintia.

-Rendben. Szia Chintia. Engem Kyojuro Rengokunak hívnak.

-Figyelj. Ez most furán fog hangzani, de pontosan tudom ki vagy. Ismerlek. Mindent tudok rólad. Tudom hogy te egy démonölő pillér vagy, és...

-És honnan tudsz rólam ennyi mindent Chintia?

-Azt nem mondhatom el. Nem fogsz nekem hinni.

-Egy próbát megér szerintem.

-Oké. Én Tokióban éltem, elütött egy autó, és itt ébredtem fel.

-Hu. Hát erre nem számítottam. Mindenre számítottam, de erre nem. Kérdezhetek valamit?

-Persze. Mit szeretnél?

-Mi az az autó?

-Hát az egy guruló fémdoboz, ami nagyon gyorsan megy. Gyorsabban mint... igazából mindennél gyorsabb.

-És akkor hogy kerültél ide?

-Nemtudom, de én is erre szeretnék válaszokat kapni.

-Ha engem ismersz, az azt jelenti hogy másokat is, ugye?

-Igen. A pillérek közül mindenkit ismerek.

-Azta. Na de minegy. Lábra tudsz állni?

-Azt hiszem igen. Miért?

A kérdésemre nem mondott semmit, csak felállta a padlóról, és felém sétált. Leguggolt elém, és az kezét nyújtotta hogy felsegítsen. Nagyon szimpatikus volt nekem az animét nézve, de most méginkább az.

-Akkor velemjösz- kérdezte a szemembe bámulva?

-Persze.

Óvatosan feláltunk, és elindultunk az ajtó fele. Végig a kezemet fogta nehogy elessek, és az udvarra kiérve megláttuk a többi pillért.

-Sziasztok!- köszönt Shinobu- Biztos ő az a lány akit 2 napja hoztál.

-Igen. Ő Chintia.

-A pillérek nevében nagyon örvendek a találkozásnak!

-Énis nagyon örülök. Nem tudod elképzelni hogy mennyire! Megölelhetlek Shinobu?

-P...persze, de honnan tudod a nevem? Rengoku mesélt rólam?

-Nem én mindenkit ismerek közülletek- mondtam és megöleltem.

-De honnan ismersz minket?- kérdezte Tengen

-Hát... Tengen nem hiszem hogy hinni fogtok nekem, de én Tokióban éltem, iskolába jártam, és felidegesedtem, aztán elütött egy autó.

-Mi az az autó- kérdezte Mitsuri?

-Hát Mitsuri, az autó egy guruló fémdoboz, ami nagyon gyorsan tud menni.

Még rengeteg kérdésük volt amire egyesével válaszoltam. Egész jól összebarátkoztam mindenkivel, és a nap vége felé, megnézték hogy milyen képességeim vannak. Sanemi azt mondta hogy most is nagyon erős vagyok, de ha edzek még egy kicsit, akkor ugyan olyan erős lehetek mint ők.

Itt is lennék a következő résszel. Ez egy kicsit hosszabb lett mint a másik, de nagyjából az összes ilyen hosszúságú lesz. Remélem egyre többen fedezitek majd fel ezt a kreálmányt, és olvassátok.