Rengoku életéért (BEFEJEZETT)

13.

Chinti szemszög:

Rengoku és Sanemi már egy napja elmentek. Mi egész nap beszélgettünk, este pedig nagyon aggódtam, úgyhogy nem sokat aludtam. Pont indultunk volna körülnézni a környéken, amikor megláttunk egy hollót. Azonnal odarohantam a madárhoz, és meg akartam nézni hogy ki írta a levelet, de nem mertem. Inkább odaadtam Obanainak hogy olvassa fel.

-Akkor olvasom.- monda, és kezébe vette a levelet.

Sziasztok! Eddig minden jól sikerült, de Sanemi és én úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk tőletek. Minél többen gyertek ide még ma, és ha minden sikerül, holnap már indulunk vissza. Chinti kérlek te maradj ott Tanjiro, Zenitsu, és Inosuke mellett. Minél több pillér jön, annál jobb. Hamarosan találkozunk! Rengoku és Sanemi.

-Már megint nem mehetek?! Miért nem?- nyávogtam és könnyek folytak a szememből.

-Chinti. Ha Rengoku nem szeretné hogy odamenj, akkor annak nyomós oka lehet.- monda Mitsuri.

-Például?

-Nem akar elveszíteni. Amikor kómában voltál azt mondta nekem, hogy mindentől amitől csak tud, megvéd. Ha bármi bajod esne, nem bírná ki azt, hogy nélküled kell élnie.- mondta Giyu.

-Ezt ő mondta neked?

-Igen.

-Egy feltétellel maradok itt. Ha miután visszajöttetek szaké partit tartunk, és leiszom magam a sárga földig. Addig szerzek szakét, Tanjiroék pedig segítenek benne. Ugye Tanjiro?

-P...persze!

-Felőllem csináltok amit akartok. Majd szólunk Rengokunak ha odaértünk, de most mennünk kell. Vigyázatok magatokra amíg távol vagyunk!- mondta Tengen.

-Rendben.

A lányok mind megöleltek mielőtt elindultak volna, és a lelkemre kötötték hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Megígérték hogy bármi áron visszahozzák Rengokut, én pedig mindegyikőjület megöleltem. Lassan elindultak, én pedig egyedül maradtam itthon a három fiúval.

-Minden rendben lesz Chinti-chan.- mondta Zenitsu.- Mindd vissza fognak jönni.

-Remélem is, mert ha bármelyikőjük is meg merészel halni, megölöm.

-Minden pillér ott van. Nem lesz gond.- jött oda hozzánk Tanjiro.

Elindultunk vissza a nappaliba, hátha sikerül Nezukóval beszélgetni. Zenitsu csak úgy repdesett az örömtől, amikor leesett neki hogy hogy mit akarunk csinálni, és hogy miért húzzuk el a függönyöket.

-Én kiengedem Nezuko-chant a dobozból!- monda, és elrohant.

Tanjiro és én egymásra néztünk, és egyszerre elkezdtünk nevetni. Már fetrengtem a röhögéstől, amikor Zenitsu visítva rohant vissza hozzánk.

-Tanjiroooooo! Nezuko eltűnt!

Zenitsunak már folytak a könnyei, mi pedig mégjobban röhögtünk. Zenitsu nem értette mi bajunk van, de közben hallottuk a mocorgást a konyhából.

-Megnézem ki van ott! Ez a legkevesebb amit most tudok tenni Nezuko-chan érdekében!- mondta Zenitsu katanája markolatát megragadva.

Zenitsu bement a konyhába, Tanjiro pedig segített felkelni a földről. Amilyen szerencsétlen vagyok, egyszer biztosan visszaestem a nevetéstől, a többit meg nem számoltam. Mikor úgy gondoltuk hogy Zenitsu már túl sok ideig volt a konyhában, és nem adott ki semmilyen hangot, bedugtuk az ajtón a fejünjet. Először Tanjiro hajolt be, de azonnal vissza is húzta a fejét, és kirohant az udvarra. Nem tudtam elképzelni hogy mi lehet a baj, ezért inkább én is megnéztem. Ahogy benéztem megláttam Nezukót a kredencen ülve, Zenitsu pedig a földön könyörgött közvetlenül előtte. Azt nem hallottam hogy mit akar, de azt láttam hogy nagyon-magyon szeretné. Nezuko hirtelen felpattant, megfogta Zenitsu karját, és elindultak felém. Amilyen gyorsan csak lehetett visszarohantam a nappaliba, és idő közben Tanjiro is visszajött. Nem tudom mit csinált ottkint, de azt mondta majd elmondja.