Rengoku életéért (BEFEJEZETT)

17.

Sanemi hátán ébredtem. Úton voltunk hazafelé, és senki nem mondott semmit. Kórbenéztem, és nem lattam sehol Gyomeit. Tehát ez az egész nem álom volt.

-Sanemi kérlek tegyél le.- suttogtam.

-Rendben.

Sanemi letett a földre, és saját lábamon sétáltam tovább. Ahogy közelértünk a rezidenciára, egyre gyorsabban haladtam. Láttam hogy nincs senki a kapuban, tehát Chinti nem vette észre hogy jövünk. Akkor valamiért el van húzva a függöny az ablaknál. Megvártam a többieket, és kinyitottuk a kaput. Az udvaron sehol senki, az ajtó és az összes ablak becsukva, és síri csönd van mindenhol. Ahogy egyre közelebb értünk az ajtóhoz, nevetést, és beszélgetést hallottunk. Lassan megfogtam a kilincset, lenyomtam, és kinyitottam az ajtót. A nevetés megszakadt, és Chinti dugta ki a fejét a nappaliból.

-Rengoku! Visszajöttek!- kiabált, és iderohant hozzám.

-Nagyon hiányoztál Chinti.- mondtam, és gyengéden megcsókoltam.

-Mindenki itt van, ugye? Mindenki aki elment ittvan, ugye?

Nem tudtam semmit mondani, csak lehajtottam a fejem és csendben maradtam. A többiek közben bejöttek mellettünk az ajtón, és egyből bementek a nappaliba. Nem voltam képes mondani bármit is arról ami történt, ezért inkább megfogtam Chinti kezét, és bementem vele én is a nappaliba. Egyből körülnézett, és láta hogy Gyomei nincs itt. Szorosan magához ölelt, és így álltunk az ajtóban.

-Shinobu amikor elmentetek azt mondtam hogy szaké partyt akarok tartani.- szólalt meg hirtelen.

-Igen emlékszem.- mondta Shinobu.

-Már teljesen más miatt alarok inni.

-Én is akarok inni.- mondtuk egyszerre Sanemivel, és Chinti halkan felkuncogott.

-Akkor menjünk ki a konyhába a szakékért!- mondta Sanemi és elindult.

Chinti szemszöge:

-Nem a konyhaban vannak a szakék! Chintivel mindet egy helyre pakoltuk amikor kerestük.- mondta Inosuke, és elment a fiúkkal a szakésüvegekért.

Amíg hordták a szakékat én leültem Shinobuékkal beszélgetni, és elmondták hogy mi hogyan történt, és hogy Gyomei miért halt meg. Valahogy eszembe jutott hogy ha engem nem út el akkor az autó, akkor én most nem lennék itt, és Gyomei nem hal meg. Az igaz hogy akkor Rengoku halt volna meg. Elvileg mindennek van értelme, előnye és hátránya, akkor ezek szerint azoknak amik az itt töltött időm alatt történtek, azok is lehetnek jók, illetve rosszak is egyaránt. Ahogy ezeken gondolkoztam, arra lettem figyelmes, hogy a fiúk végeztek a szaké pakolással, és mindenki kezébe került 1-1 pohárral. Rengoku, Sanemi, és Giyuu ahogy leültek egyből megittak 3 pohárral, és utánna kezdtek el beszélni, de az igaz hogy össze-vissza. Ahogy telt az idő, mi is egyre többet ittunk, kivéve Zenitsu és Nezuko. Ők ketten egész este egy kortyot sem ittak, csak halkan beszélgettek. Mikor teljesen lement a nap, mindenki ment aludni, és csak mi ketten maradtunk a nappaliban Rengokuval. Én a vállának dőlve feküdtem, ő pedig magához ölelte a derekamat. Közben próbáltunk beszélni, de egyikünk sem volt a helyzet magaslatán, és nem igazán értette mit mondd a másik, ezért csendben ültünk mozdulatlanul.

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

-Hogy érted hogy nem emlékszel hogy mi törtnt este?- hallottam Sanemi hangját az ajtó túloldaláról, így rájöttem hogy reggel van.

-Miért kiabáltok az ajtó előtt?- kérdeztem miközben én is kimentem, de ahogy megláttam Rengokut, valamiért visszacsaptam az ajtót magam előtt.