Rengoku életéért (BEFEJEZETT)

9.

Mikor hazaértünk Shinobu és Mitsuri már ott vártak minket a kapuban. Mindkettejük arcán hatalmas mosoly tárult el amikor meglátták hogy egymás kezét fogjuk.

-Lányok minden rendben van?- kérdezte Rengoku.

-Nagyon örülünk nektek! És most mi lesz?

-Elmondjuk mindenkinek, de azt hogy mikor, azt nem tudom. Majd ha mindenki itthon lesz.

-És mi lesz akkor ha azt mondom hogy most mindenki itthon van?

-Most még nem. Előtte pihenni szeretnénk, igaz Chintia?

-I...igen.- mondtam és elpirultam.

-Rendben, akkor menjetek csak. Addigis azt mondjuk hogy nem jöttetek még meg.

-Kösz Shinobu.- mondta Rengoku, és gyorsan berohantunk a szobájába.

Meg se fordult a fejünkben hogy mi most akármit is pakolni fogunk, csak egyszerűen fogtuk magunkat, és szorosan egymás mellett lefeküdtünk Rengoku ágyára. Pár percig még egymás szemébe bámultunk, aztán minden sötétté vált.

❤❤❤

Ahogy teljesen elaludtam belecsöppentem egy álomba.

-Chintia felébredtél?- hallottam anyám hangját, amire egyből kinyitottam a szemem.

-Anya?! Hol vagyok? Hol van Rengoku?

-Ki az a Rengoku kincsem? A suliban ismerted meg?

-Te meg miről beszélsz? Várjunk. Mit keresek én itt? Engem elütött egy autó, és...

-És azonnal kórházba szállítottak. Már 1 hónapja kómában voltál. Egyépként az osztálytársaid nagyon hiányolnak.

-Tuti. Nekik aztán nagyon hiányozhatok. Mindig csak szekáltak. Vissza akarok menni Rengokuhoz!

-Szivem, mondcsak kiről beszélsz?

-Hogyhogy kiről?! Velem volt egész idáig!
Ő a pasim. Mindketten szeretjük égymást, és... ugye nem csak egy álom volt?

-De igen, attól tartok.

-Nem! Ez nem lehet! Teljesen valóságos  volt! Valahogy vissza kell jutnom hozzá!- mondtam, és elkezdtem sírni.

-Kicsim ne sírj! Csak egy álom volt. Biztos találsz majd valakit aki szeret téged!

-De te ezt nem érted anya! Én csakis őt szeretem, és meg kell védenem!

Hirtelen kopogtak az ajtón. Az egyik ápoló lépett be az ajtón, és nagyon boldog volt hogy felébredtem.

-Látom minden rendben van. Jött valaki látogatóba beengedhetem?

-Persze.- mondta anyukám, és ő is elmosolyodott.

-Ki az anya?- kérdeztem.

-Majd meglátod kincsem.

Az ápolónő bólintott egyet, és kiment a szobából. Pár másodpercel később ismét kinyillódott az ajtó, és az egyik osztálytársamat véltem észrevenni.

-Hát te mit keresel itt?- kérdeztem kicsitsem kedvesen.

-Chintia kedvesebben! Minden nap eljött hozzád!

-Figyelj Chintia. Ami akkor történt... én nagyon sajnálom. Tudom hogy miattunk történt mindez, és amint meghallottuk hogy mi történt mindent bevallottunk mindenkinek, még anyukádnak is. Nagyon mérges volt, de látta rajtam hogy személy szerint én nagyon sajnálom, úgyhogy nem volt annyira mérges ránk.

-Igazából Zen én nagyon köszönök mindent.

-Mit is?

-Ha ez mind nem történik meg, soha nem ismerem meg életem szerelmét.