Egyenlő esélyek

6.fejezet

Sziasztok! Tudom hogy rég volt fent része, ezért elnézést kérek, esküszöm mostantól igyekszem gyakrabban hozni a részeket. Remélem azért tetszeni fog.

Hétfőn hazaérve a suliból, el akartam ujságolni a vizsga eredményem, azonban váratlan dolog fogadott.

-Kaptál egy levelet a U.A.-től.-Mondta anya, amikor beértem a nappaliba.

-Én? Ez biztos csak valami félreértés.-Sajnos, más nem lehet.

-A te neved van rajta. Nos, nyisd ki gyorsan. -Ahogy kinyitottam, egy hologram kisegér jelent meg.

-Gratulálunk Aya Kirishimának. Felvételt nyert a U.A. hősképző akadémiára. Kérem ezt a levelet meg kapva jelenjék meg az irodában. -Ezután a hologram eltűnt.

-Ez Nezu igazgató volt!-Szólalt fel testvérem felemelt hanggal.

-Drágám, miért nem mondtad hogy jelentkeztél?-Kérdezte anya csalódottan.

-De én nem jelentkeztem ide. Csak oda ahova megbeszéltük.-Pedig mennyire szerettem volna...

-Nem kell el titkolnod.

-De nem titkolom. Nem jelentkeztem ide.-Bizonygattam.-Szerettem volna. Én is hős szeretnék lenni mint a bátyám. Szeretnék én is segíteni az embereken. De ti szerettétek volna ha üzleti szakra megyek úgy mint apa, ezért nem szóltam. Nem akartam hogy megbánjátok hogy magatokhoz vettetek és csalódjatok bennem. Ezért nem mondtam el. De esküszöm nem is jelentkeztem!-Mondtam a szemébe nézve.-Most vajon mi lesz?

-Elmondhattad volna. Nem kell azt csinálnod egész életedben amit nem szeretnél. Elmondhattad volna. És verd ki a fejedből hogy csalódunk benned vagy bennetek. A gyerekünk vagy és csak jót akarunk neked, nektek. Mond el, ha szeretnél valamit. -Ezután megölelt. Az ölelése még mindig ugyan olyan.

Megnyugtató, gyengéd és olyan biztonságos érzést nyújt. Szeretem őket.

-Holnap reggel elmegyünk rendben?

-Köszönöm.-Egész nap kíváncsi voltam az okára.

„Hogyan találtak meg? Honnan tudják mi a nevem? Ha nem jelentkeztem akkor hogyan vehettek fel?”

Ilyen és ezekhez hasonló gondolataim voltak, míg a végén már nem is tudtam aludni éjjel.

Az ágyban feküdtem, amikor kopogtak.

-Igen?-Ültem fel az ágyban. Egy tüskés haj koronát láttam meg.

-Sejtettem hogy fent vagy. Tudom hogy izgulsz, de aludnod kell.

-Próbálok de nem megy.-Bátyám nevetve megcsóválta a fejét, majd az ágyhoz közeledett. Én arrébb csúsztam, míg ő helyet foglalt mellettem,  azonban a hátát az ágytámlának döntötte, így ült mellettem.

-Nem lesz semmi baj. Nezu igazgató és a többi tanár is nagyon jó fej. És ha megtaláltak téged, annak egy nagyon jó oka van.

-De hogyan? Nem jelentkeztem.

-Rendkívüli képességeik vannak. Én azon csodálkoznék ha nem találtak volna meg.

Sokáig beszélgettünk és próbált nyugtatni, ami sikerült is egy mondattal:

-A bátyád itt van veled, bármi is történjék, rám mindig számíthatsz egyetlen kétely nélkül.

Ez volt ami tényleg megnyugtatott. Tudtam hogy tényleg számíthatok rá. Jobban bíztam benne mint saját magamban.

A szemeim egyre elnehezültek, így lecsuktam őket és egy halk hangot hallottam, mint ha valaki suttogott volna: Szeretlek...

Reggel kicsit izgultam és túl akartam már esni a beszélgetésen, de az idő mintha nem akart volna telni, mint ha megállt volna.

-Legalább egy kicsit egyél. -Noszogatott apa, akinek anya elmondott mindent.

Amikor már 3. alkalommal ismételte kérését, nehezen elkezdtem magamba tuszkolni a reggelit és a felét sikerült is, de több tényleg nem ment.

Felmentem a szobámba amit mint minden reggel most is rendbe tettem, majd egy normális ruhába bújtam, hiszen egy neves iskolába megyünk.

A bátyámnak persze ez könnyű volt, hiszen neki volt egyenruhája.

Kopogást hallottam, majd Kiri jött be.

-Indulunk! -Mondta ezt az egy szót.

Vettem egy nagy levegőt, majd kimentünk, ahol beültünk a kocsiba. Apa vezetett, mellette anya ült, Ei és én pedig hátul ültünk.

Amilyen nehezen ment az idő el, ahhoz képest nagyon gyorsan oda értünk az akadémiához, túl gyorsan is.
A bátyám mutatta az utat az igazgatói irodához, ahol bekopogott, majd egy „Tessék” szó után benyitott.

-Óh, Kirishima család, jó reggelt.

-Jó reggelt.-köszöntünk vissza a székben ülő egérnek, aki a levélben hologramként szerepelt.

-Foglaljanak helyet kérem. -Leültünk.-Nos, akkor megkapták a levelem, ez nagyszerű. Láttunk egy felvételt amin a maguk lánya megment egy gyermeket, majd egy nőt is. Úgy véljük hogy ez a hősiességét tudná a mi iskolánkban kamatoztatni.

-De hogyan tudták meg hogy ő az?

-Meg vannak hozzá az eszközeink hölgyem. Sok információt sikerült kiderítenünk róla és tisztában vagyunk a speciális helyzetükkel.

„Speciális helyzet? Nem értem.”

-A lányuk kora a nem sokára a másodikasokéval lesz egyenlő, azonban tanulmányaiban le van maradva és tudjuk ezen körülmények okait. Augusztus végén lesznek a felvételi vizsgáink. Addig kijelölünk egy tanárt neki és ha sikeresen beéri és leteszi az elsősök  vizsgáját, akkor felvennénk őt az iskolánkba.

Csend volt.

-Már persze ha a kisasszony szeretné.

-Ezen még gondolkodnunk kell.-Adta a választ apám, de ez nem az a válasz volt amit én mondani szerettem volna.

-Szeretném. Én is ide akarok járni és menteni az embereket.-Néztem az igazgatóra.

Biztos voltam benne, ezért nem akartam átbeszélni semmit. Ezt akartam.

-Erre a válaszra számítottam.-Mosolyodott el az egér.-Akkor Mr.Aizawa fog korrepetálni.

Belépett egy fekete hajú férfi, nagy fekete karikákkal a szeme alatt.

-Jónapot, én Aizawa Shouta vagyok.-Szinte úgy beszélt mint egy robot. -Minden héten 6 napot edzened és tanulnod kell keményen, mert sok lemaradásod van.

„Ez most tanítani vagy sírba rakni akar?”