Egyenlő esélyek

11.fejezet

Sziasztok! El hoztam egy új részt, remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!❤

Aya szemszöge:

-Aya, ideje fel kelni.

-Még öt percet hagyj, apa.

-Apa biztos hagyna téged aludni. De én nem. -Ekkor félig nyitott szemmel felnéztem a személyre, aki felkeltett.

-Ei? -A bátyám csak elkezdett nevetni rajtam jó ízűen.

Erőt véve magamon, lassan felültem az ágyon.

-Nem igazán tudtál aludni igazam van?-Még álmosan pislogva, bólintottam válaszul.

-Szinte csak forgolódtam. De ha sikerült is elaludnom, akkor valami miatt úgy is megébredtem.

-Biztos jól esne akkor még egy kis alvás.-Mondta megértően.

-Igen, úgy hogy...-kezdtem volna vissza húzni magamra a takarót.

-De nem lehet sajnos. Mert el fogsz késni a saját vizsgádról. Öltözz fel és reggelizzünk.

-10 perc és lent vagyok. -Adtam meg magam.

-Okey!-Azzal ki ment a szobámból.

Felvettem egy melegítő szettet, fel kötöttem a hajam, megmosakodtam, majd lementem.

Eijirou már ott ült az asztalnál.

-Jóétvágyat.

-Jóétvágyat. -Mondtuk egymásnak, majd neki láttunk.

Mivel arra nem volt időnk, hogy el is mosogassunk, így csak bele tettünk mindent a mosogatóba.

„Anya biztos örülni fog neki”

A reggelit követően még megejtettem egy gyors fog mosást, majd néma csendben  indultunk meg a suli felé.

-Írásbelivel kezdesz?-Törte meg a csendet az utolsó pár lépésnél a vörös hajú.

-Igen, utána jön a gyakorlati.

-Menni fog. Bízz magadban.

-Aya-chaan!-A kiáltásra nem csak én, hanem az egész iskola ránk figyelt.

-Denki-kun, szerintem már mindenki tudja kivagyok. -Nevettem fel zavartan.

-Izgulsz?-Meg sem hallva megjegyzésemet folytatta.

-Igen, persze.

-Jó leszel! -mutatta fel hüvelyk ujját egy nagy mosollyal.

-Köszönöm a biztatást. De én be megyek, meg keresem a vizsga termet.

-Sok sikert!-Mondta a két fiú egyszerre.

Ahogy a folyosón mentem, észre vettem hogy nem sokan lézengenek még itt ilyenkor.

Ahogy el akartam menni egy fordulóban, neki mentem valakinek.

-Sajnálom.-Kértem azonnal bocsánatot.

-Tch. Nem tudsz a lábad elé nézni?-A hang és a modor is ismerős volt. Túlságosan ismerős.

-Bakugo? Te mit keresel itt?

-Ide járok?

-Azt tudom. De elég korán van.

-Mindig ilyenkor jövök. Had találjam ki. Nem tudod merre kell menni. -Válaszul csak bólintottam, miszerint ez így van. Ő sóhajtott egyet, majd megfordult és tett pár lépést, aztán hátra nézett rám.