Egyenlő esélyek

7.fejezet

Hát, hoztam egy részt, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 🥰

Kirishima szemszöge:

„Ez annyira elképesztő lesz! A húgommal egy suliba fogok járni, így még jobban tudok rá vigyázzni. Biztos vagyok benne hogy szorgalmasan fog tanulni és edzeni.”

-Kirishima-kun, elég fáradtnak nézel ki.-Hallottam meg Uraraka hangját.

-Óh, csak nem aludtam éjjel sokat. -Ez igaz. Későn aludtam el tegnap. Sokat forgolódtam. Annyira hülye vagyok!

Amikor azt hittem Aya alszik, betakartam és csak kicsúszott "az" a  szó a számon.

----<<<<----

Éppen betakartam.

-Ígérem nem lesz semmi baj. Bennem mindig bízhatsz. -Ahogy rá néztem, az arca nyugodt volt. Úgy aludt mint egy gondtalan kisgyerek. -Szeretlek...

-Szeretlek....-ismételte meg a szót.

Meglepődtem és megijedtem.

„Jézusom, hallotta? Vajon mit gondol most? De ő is azt mondta! Ahhrghh, lehet hogy úgy gondolja hogy mint testvérnek mondtam hogy szeretem? Végtére is így van!  Ő a testvérem. És én szeretem a...húgomat.”

----->>>>>-----

„De ahogy azt mondta hogy szeret, sokat jelentett. Reggel nem hozta szóba, ahogy én sem szóval nem hiszem hogy zavarná a dolog.”

-Mi az isten bajod van idióta?-Bakugo jött oda és kérdezte, miközben rá csapott a padomra.

„Óhh, észre sem vettem hogy elgondolkoztam”.

-Semmi bajom nincsen. Csak a matekon gondolkodtam hiszen most lesz a doga.-Nevettem rá kínosan.

-Ha el baszod, kinyírlak! Nem akarom hogy pazarlás legyen az életemből az a pár óra. Ugye érted homokóra?-Ahogy emlékeztetett a hülyeségemre,  azonnal lehervadt a mosolyom. Tény hogy nem vagyok jó matekból.

-Szép jó napot osztály! A padotokon csak 2 db toll és a számológép maradhat elő, minden felesleges és ide nem illő tárgyat vagy puskát kérem elpakolni!-Adta utasításait a Tanárnő, miközben osztotta ki a dolgozat lapokat. -A dolgozatra 45 percet kaptok! Akkor...hajrá!-és mindenki megfordította a lapot, amin a feladatok sorakoztak.

„Bontsd fel a zárójelet!  (X-8)²+(x-3)²”

-De hát ezt tudom!-Örültem meg az első feladatnak.

-Nagyon örülök hogy tetszik neked ez a kis feladatlap Kirishima-kun, de ne zavard a többieket! -Nézett rám szúrós szemekkel Éjfél Tanárnő.

-Bo..bocsánat...

„Basszus, ez hangos volt!”

A szituáció után igyekeztem vissza térni a feladatokra. Bár nem mindegyikre kaptam jó számot ellenőrzésnél, de igyekeztem minden feladatot megnézni és nem kihagyni egyet sem.

Aya szemszöge:

-Miért nem mondtad hogy hős szeretnél lenni?-Törte meg a csendet anya a kocsiban.

Szégyelltem magam.

-Én...én... Nem akartam hogy....-itt szünetet tartottam, de anya vissza kérdezett.

-Hogy?

-visz...vissza  vigyetek. -Nyögtem ki.

-Drágám, ez sosem fog megtörténni. Te a mi lányunk vagy. Szeretünk téged.

„Szeretnek? Engem?”

-Miért akarsz hős lenni?-Kíváncsiskodott apa.

A kezemet nézve, birizgáltam az ujjaimat.

-Menteni akarok embereket
ahogy....ahogy ti is...ahogy ti is megmentettetek engem.

-Aya...-Suttogta  a nevem az asszony.-Mindent bele!-Mosolygott rám könnyezve.

-Anya...köszönöm.

Sosem voltam ilyen hálás az életemért, mióta velük vagyok. Szeretem őket és ők is engem. Szeretem a családomat.

Másnap már elkezdődött az edzés Aizawa tanárúrral.

-Úgy tudom a képességed az angyal.-bólintottam. -Hívd elő!-Utasított.

Koncentráltam ahogy tudtam, azonban fájdalmas elő hívnom a szárnyaim

-Túl lassú! Míg előhívod a szárnyaid, addigra a gonosztevők már végeznek veled!

Így tehát előszőr arra összpontosítottunk hogy minél gyorsabban betudjam vetni. Ez sajnos elvette tőlünk az egész első hetet. Ráadásul a hátam annyira fájt, hogy csak hason tudtam aludni.

A második héten már elmentünk a U.A. gyakorló pályájára.

-Meg kell tanulnod feszült helyzetben is kinyitni a szárnyaidat. Repülj fel arra  az épületre.-Mutatott egy hitelesen felépített háztömbre.-Zuhanás közben is elő kell tudnod hívni a képességedet.

-Azt várja hogy leugorjak?-Hüledeztem.

-El foglak kapni...

„Sokkal jobban érzem ettől magam, igaza van.”

Felreppentem az épület tetejére, ahogy a tanárúr mondta, majd háttal felálltam a széléhez.

-Hahhhh.. ha most nem halok meg....-Az egyik lábamat elvettem a talajtól és mikor hátra kezdtem dőlni, megijedtem és vissza léptem.

-Mi lesz már!?-Kiabált fel a kedves, őrült tanárom.

„Ha hős akarok lenni, akkor muszáj megcsinálnom. Képes vagy rá, a bátyád szerint...”

Ismét nekifutottam és immáron el is kezdtem zuhanni.

A zuhanás sebessége megrémített. A talaj egyre közelebb volt, míg csak a becsapódást vártam, azonban nem jött el, ugyanis elkaptak. Mikor óvatosan kinyitottam a szemem, valaki elkezdett kiabálni.

-Maga normális egyáltalán?!-Fordult a tanár felé. -Csak ott áll aztán nézi, ahogy lezuhan! Te meg ha nem akarsz meghalni akkor mi a faszért nem használod az átkozott csirke szárnyaid!!!-Ellöktem tőle magam.

„Elegem volt ebből az idiótából. Elegem van ahogy a bátyámat kezeli és ahogy kiabál vele. Elegem van hogy fölényeskedik, mert azt hiszi ő felsőbbrendű!”

-Kinek képzeled te magad?!

-Mi van liba?-Kérdezett vissza.

-Azt kérdeztem még is kinek képzeled magad?! Hogy engedheted egyáltalán meg másokkal ezt a hangot? Hogy merészelsz lenézni másokat? Vannak akik keményen küzdenek hogy elérjék a céljaikat, ugyanis nem születtek olyan erős képességgel mint te!

-Na ide figyelj kis csitri! Csak azért visellek el, mert annak a furahajúnak a húga vagy! De ne merészelj így beszélni velem! Nem tudsz rólam semmit!!

-Miért? Csak nem fáj az igazság?!  Te bele gondoltál abba, hogy mit művelsz másokkal úgy hogy nem tudsz róluk semmit?

-Tch! Idióta szuka! -Kezdte el bevetni képességét, ugyanis tenyereiben robbantásokat generált, majd felém robbantott, amit nem tudtam kivédeni, így elrepített és mielőtt neki estem volna a betonfalnak, a szárnyaimat előhívtam, ami megállított.

Bakugo felém futott, de kitértem előle.  Majd ismét nekem támadt...volna, ugyanis a sensei elkapta a fáslijával, így hatástalanította Bakugo képességét.

-Engedjen el! Kinyírom!-Tombolt.

-Elég legyen!-Szólt a tanár. -Menj vissza, Tudtommal nektek másik pályán van órátok!-A sensei elengedte, mire Bakugo csak csettintett a nyelvével és engedelmeskedett.

„Gyűlölöm ezt az idióta seggfejt! Nem értem a bátyám hogy bírja el viselni.”