Egyenlő esélyek

3.fejezet

Sziasztok! Hát, ez egy rövidebb rész lett...
De remélem tetszeni fog!💌

Bakugo szemszög:

-Nem értem hogy lehet valaki olyan hülye matekból mint te.

-Ez fájt Bakubro...-vakarta meg nevetve tarkóját.

-Rohadtul nem vicces!-Mordultam rá. Már megint azt csináljuk mint 2 hónapja. Át megyek hozzá és igyekszem bele verni a fejébe valamit. Ha mázlim van, szó szerint is.

Kinyitotta az ajtót, előszőr Ő, utána én léptem be.

-Megjöttünk!-Kiabált.Majd az egyik pillanatban egy lány állt meg a lépcső utolsó két fokán.

-Aya!-kiáltott fel vidáman, majd a lány elé sietett.

„Ez be csajozott vagy mi?”

-Bakubro ő a húgom, Aya. Aya ő a legjobb barátom Bakugo.-Nem értettem mi van.

-Eddig hol volt?-Néztem rá furahajúra.

-Nevelő otthonban. -Válaszolt a lány, úgy mint egy robot.

-Ez nem volt túl férfias. Nagyon tapintatlan vagy.-csóválta a fejét furahaj.

-Mégis honnan az Istenből kellett volna tudnom?!-Háborodtam fel a leszólásán.

-Nem is mondtam?-Hüledezett.

-NEM!!

-Bocsi, bocsi. Hát nem rég fogadták örökbe Aya-t a szüleim. Már van egy húgom!-Mondta mosolyogva, mint a tejbetök.

-Tök mindegy már....-csak mosolyogva nézett...-Mire vársz már?!!

-Megyek, megyek. Akkor vacsinál Aya!-Intett el és felmentünk a szobájába, ahol leültem a kék babzsákra, ő pedig az ágyra.-Úgy örülök hogy itthon van.

-Miről beszélsz?

-Óh, kórházban volt. Ma engedték ki.

-Ő is ugyan olyan béna mint te?

-Ne beszélj így róla...-Másodperc tört része alatt változtatta meg a hangulatát. Teljesen komolyan a szemembe nézve közölte. -...ő...nem érdemeli meg.

Aya szemszög:

-Segíthetek valamiben drágám?-Nézett ram hátra a feleség az ebéd kavarása közben.

-Szomjas vagyok.. -hajtottam le fejem és a pulcsim ujját birizgáltam.

-Aya, ez már a te otthonod is. Ha
szomjas vagy tölts magadnak. Van üdítő a hűtőben. Nem kell engedélyt kérned semmi ilyesmi miatt.

-Kösz...önöm.-Oda sétáltam, kinyitottam az előbb említett tárgyat és...-Azta...

-Mi történt?

-Mennyi... mennyi étel!-Tele volt zöldséggel, gyümölccsel, furakinézetű valamivel, tojással, sajttal, joghurttal és üdítők is voltak bent.

Kivettem egy narancssárga dobozos üdítőt, majd az asztalhoz somfordálva leültem. Egy pöcök volt a tetején, így megrántottam és kinyílt egy kis hangos pattanással. Az illata hasonlított a mandarinéra, mikor belekortyoltam egy nagyot, kirázott a hideg.

„Ez szénsavas volt? Még sosem ittam ilyet, de nagyon finom.”

Csak csendben néztem ahogy Mrs. Kirishima főz, miközben dúdolgatott néha és beszélt a paradicsomokhoz mint például hogy: „milyen szépek vagytok, de most felváglak titeket”.

Ezután a jelenet után vissza mentem a szobámba, lefeküdtem az ágyra, s csak élveztem hogy van.
Feküdtem, közben dúdolgattam azt a fülbe mászó dallamot, amit az előbb hallgattam.

„Most mi lehet a többiekkel? Manami és Ryoko hogy érezheti magát? Most is bántják őket?”

Nem tudom mennyi idő telt el,  de kopogtak, viszont nem jött be senki. Megint kopogtak, de megint nem jött be senki. Végén kinyílt az ajtóm és bedugta a fejét a fiú.

-Aya, miért nem szóltál? Kicsit megijedtem...-fújta ki a levegőt, de én csak szégyelltem magam.

„Gondot okoztam, mikor ők befogadtak.”

-Na mindegy, gyere kész a vacsora.-bólintottam és őt követve lementünk.

-Végre, gyertek és üljetek le enni.-sürgetett minket a nő.

Megvártam hogy mindannyian leüljenek és az üres helyre ültem én.

-Jóétvágyat!-mondták egyszerre. 

Mindenki jóízűen evett, én pedig olyan idegennek éreztem magam, történetesen az is vagyok itt. Csak egy idegen, akit maguk közé fogadtak.

-Miért nem eszel drágám?-Megfogtam a kanalat és lassan belemerítettem a levesbe, majd megettem.

-Finom...-Dícsértem meg.

„Vajon ők mit esznek az otthonba? Megint száraz kenyeret?” Bűntudatom volt.

-Milyen volt a napod fiam?-Elkezdtek beszélgetni, ami furcsa volt.

Meleg levest ettem egy asztalnál, ahol egy férfi, egy nő és egy fiú ült, kik jókedvűen beszélgettek. Nem is tudom hányszor képzeltem el egy ilyen pillanatot.

-Aya! Aya valami baj van? Miért sírsz?

„Én...sírok?”

Arcomhoz érve, éreztem a sós folyadékokat, amik mint ha versenyeztek volna, olyan sebességgel szántották arcom.

-Nn...nheem.

És megint csak egy melegséget éreztem, valaki karjaiban. A férfi volt. Úgy ölelt magához, mint ha a saját gyereke lennék és nem tudtam abba hagyni.

-Semmi baj. Sírj csak. Sok mindent tűrtél el. -Fejemet simogatta és nyugtató szavakat mormogott.

-Aya!-szólított meg a fiú. Rá néztem, ő csak mosolygott és szívéhez ütötte kezét.-A bátyád mindentől meg fog védeni.

„Bátyám? Nekem van egy bátyám?”

-Innentől nem kell félned, már egy család leszünk. Elég a szomorúságból, együnk desszertet.-A nő kiment a konyhába, a férfi vissza ült a helyére.

„Nekem van már családom?”

-Le kapcsolom a világítást.-Állt fel a vörös hajú fiú, majd a nő jött vissza tortával a kezében.

-Boldog 14. Születésnapot Aya. -Rakta le a tortát.

„Megérdemlem én ezt?” Csak ez járt a fejembe 4 napja és arra jutottam: „Igen. Tökéletesen megérdemlem.”

Hiszen mindig is erről álmodoztam. Egy igazi családról, akik szeretnek, akiknek fontos vagyok és akik nekem is fontosak. Már van nevem, testvérem, anyukám és apukám, meg van saját szobám, ahol még ágy is van. Meleg ételt, ruhát és tortát kapok....

"Mindig engedelmes gyerekük leszek."