Szabad maradok!

Végjáték

Ambrózia szemszöge:
Álmomban egy tisztáson jártam, mely tele volt lila virágokkal, majd hirtelen megjelent egy farkas, rám mosolygott a fehér pofikájával majd azt mondta ments meg. Ekkor felriadtam, valami váladék terítette be az arcom. Felnéztem és megláttam az álmom főszereplőjét?!?!
-Jaj Istenem,de cukiii kutyuska.- mondom feszülten, és sok sok kérdéssel és megérintem a füle tövét-jaj de selymes és puha- azon kapom magam hogy őrült módjára simogatoma szőrét.-
-Hogy hívnak téged kutyuli? Netán Nial-é vagy?- Miért kutyázok egy farkast? Miért várok választ egy állattól?
- Igen az övé vagy. Amúgy meg sokkal nagyobb vagy , mint én, ezt hogy csinálod? Milyen fajta lehetsz?- Tényleg válaszolt, csak különböző nyelven.
- Héj ,most mit csinálsz?- nézek rá csodálkozva, mert szőre rövidül, csontjai ropognak. Mely kicsit megrémiszt.
- Várjunk csak te most Niall vagy?- kérdezem értetlen arccal. Majd összeszedem az összes tudásom, a misztikus lényekről, közben eszembe jut a menekülsésem terve.
-Igen én vagyok, és szeretnék tőled bocsánatot kérni.- mondja lehajtott fejjel- Inkább hagyj elmenni innen! Koncentrálnom kell a tervre
- Hát, lehet hogy nekem is kéne mert te csak jót akartál nekem, magad módján, vérfarkaskám.- mondom és bedobok egy kínos mosolyt is.
- Ha jól gondolom, azért vagyok itt mert bevésődtem neked. Bocsi csak nagy misztikus rajongó vagyok. Meg így sokkal több értelme van ennek.- Jelentkeznem kell Oscar díjért.
- De mostmár szeretnék innen kimenni.-térek a lényegre
-Akkor menjünk.-Bevette!! Fent megpillantok egy vázát és nem hagyom ki a lehetőséget, fejbe verem vele, tudom hogy nem futhatom le, de egy erdő közepén vagyunk és a fákon gyorsan lehet haladni. Csak el kell érnem oda, a célom előtt kb 10 méterre, valaki inkább valami visszaránt. Nem, nem nem, nem lehet igaz! Hirtelen megint szabad lettem és elértem a fát. Sikerült. Ám ezt elhamarkodottan gondoltam mert ez a farkas tud fára mászni. Ez most komoly? Lerángatott a fáról, vissza haz...börtönbe! Igen ez az én börtönöm. Amint elengedett Liam lefogyott. Csak őt figyeltem, ahogy visszaváltozik, ahogy rám se néz. Ez felbaszott
- Gyűlöllek te korcs! Azzal a foltal a pofádon úgy nézel ki mint aki most falta fel a vaníliás fagyit!- tényleg gyűlölöm? Persze. Aha. Azt hiszem....és ekkor minden elsötétült.
Olyan fura volt ez az álom, még hogy vérfarkas. Chh. Miért vagyok megint kikötve, mit csinált ez a Barom?
-Hol vagyok?- kérdem kómásan
-Ott ahol te , át fogsz változni hibriddé.- ejti ki a mondatot, mintha ez természetes dolog lenne
- Mi!?!?- Nem álmodtam, ki kell jutnom, nem akarok szörny lenni.
- Szerintem kezdhetjük.- mondja valami ismeretlen
- Egyetértek.- mondja egy orvosnak kinéző ember. És belém szúr valami szert. Az elmémre valami köd telepszik, ês csak fájdalmat érzek, mintha él nyúznának, nem érzek semmit csak a fájdalmat, majd ez megszakad, nem tudom hogy mit teszek hol vagyok, csak a csend és a sötétség van. Olyan kellemes, olyan nyugodt. Meghaltam volna? Nem hiszem. De akkor hol vagyok? Lebegnek és csak magamat látom, de én is más vagyok. Egy lény lettem, egy isten. Mindent tudok az új önmagamról. Igazából ez olyan mintha ezt mindig is tudtam volna. A távolban megjelenik egy fehér pötty ahogy közeledett felé, úgy kezd kirajzolódni egy ajtó. Kinyissam? Olyan jó itt lenni. Ha kinyitom ez meg fog szakadni. De muszáj tudnom, hogy mi van mögötte. A kilincsre helyezem a kezem , egy mély lélegzet, és lenyomom. Az ajtót kinyitva a valóságban kötök ki. Szabad vagyok. De akkor mi ez az érzés. Mintha hiányozna valami. A gondolataimban elmerülve, nem veszem észre hogy gyengülök. Ismét találkozok jó barátommal a sötétséggel. Harmatgyenge állapotban vagyok, visszaváltozom emberibb alakomba, hirtelen valami nagyot nyikordul. Erre felkapom a fejem,na és kivel találom szembe magam? Hát persze hogy vele, várjunk csak ez már szinte csont és bőr.
- Na mivan, mindjárt kifolyik a szemed! Ennyire, azért nem kell bámulnod Te Szadista Vadbarom. Elvégre is ezt te tetted velem. - röhögök fel hisztérikusan, majd lassú kimért léptekkel közelítek a csont kollekció felé, olyan aranyos ahogy próbálja elrejteni félelmét.
- Hjaj Baba, hányszor mondjam el hogy apucinak kell szólítanod. Talán elfelejtetted a szabályokat?- erről még mindig nem tett le?
- Milyen szabályokról beszélsz? Csaknem erről?- megjutalmazom egy adag cigaretta füsttel. Ez de hiányzott. Kurváradühös lett, a szeme vörösre vált,és felém közeledik. Hová tűnt a félős énje? Hiába érzékelem a mozdulatát, nem tudok tenni semmit ellene, érzem hogy a valami ami a tűben volt átjárja a testem, ezzel felemésztve a maradék energiámat. Összeesnék ha nem kapna el két erős kar. Akkor mégsem annyira gyenge.
- Most ez a büntid mert nem fogadtál szót- súgja a fülembe, hirtelen megbozongok
- Mit tettél velem?- kérdezem rémülten, hisz furán reagál a testem az érintésére
- Csak emberré változtattalak, van kedvenc kajád?- Ez meg honnan jött?
- Nagyon szeretem a ráment és a sushit.- Miért válaszolok????
- Rendben. Aludj nyugodtan, én vigyázok rád.
- Na persze te utolsó... - Nem bírom befejezni, mert elmerülök az álmok varázslatos világában.
Mikor felébredtem, nem voltam se lekötve, se megkötözve. Őszintén szólva fura volt így érberdni, hogy az egyetlen dolog ami elválaszt a teljes szabadságtól az egy kéz. Leszedni nem tudom úgy hogy ne ébredjen fel a tulajdonos, szóval elkezdtem mocorogni. Semmi. Megfordulva figyelem a mellettem alvót. -Nem is néz ki olyan rosszul- Ugye ezt nem mondtam ki? Áhh, csak meg vagyok kattanva, ez a bezártság. Miért ? Miért érzem ezt? Erősített szorításán. Elkezdtem böködni, hogy ébredjen fel.
- Hagyd abba!- szól rám kómás hangon
-Akkor vidd a mocskos kezed rólam!- válaszolom csípőből
- Csak még pár percet!-kezd el nyaggatni, erre csak fújok egyet.
- Éhes vagy?- riaszt fel a kérdésével, már majdnem elaludtam
- Mint a farkas, ja mert talán az is vagyok, vagyis voltam.- felelem, tényleg ember lennék újra?
- Mit kérsz reggelire? Palacsintát, goffit, tojást, lecsót, szendvicset?- Hűha , mi történt vele
- Öhmmmm, a gorfit elfogadom- elvégre is azt imádom.
- Mivel csokival, tejszínhabbal, juhar sziruppal, gyümölccsel, lekvárral?- rohamozom meg a választékkal
- Áfonyával és csokival kérem.- Anyum is úgy készítette, az aki képes volt eladni. Jesszusom én elpirultam!!!!
-Ne takard el az arcod, túlságosan gyönyörű ahhoz!- súgja a fülembe, erre egy kellemes érzés fut végig a gerincemen. Vagyis az undortól amit felé érzek
- Amúgy mit kérsz hozzá inni?- miért szakít ki folyton a gondolataimból? Akkor már egy kicsit én is
- Kávét, mi mást?- felelem, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga.
- Tudod, hogy azt nem ihatsz,de van egy ötletem baba- súgja a fülembe. Mi baja van ennek a Szadista Vadbaromnak? Csak arra eszmélek fel hogy az ajtó zárja kattan. Most kéne megszöknöm, de azt sem tudom, hol vagyok. Túl kényelmes itt feküdni. Mintha egy felhő ágyam lenne. Meg amúgy is hová mennék? Mondjuk haza? Áh látni sem akarnak. Mondjuk elmehetnék Kanadába. Mindig is szép helynek tartottam. Azt nem tudom hogy még mennyi ideig gondolkodtam, de a következő pillanatban, már a hasamat tömöm. Szégyen bevallani, de ez rohadt finom. Felnézek rá, és csak mosolyog rajtam. Az elkövetkező két nap valami fergeteges volt. Úgy éreztem magam mint egy igazi hercegnő. Rengeteg kedves gesztust kaptam életem megkeserítőjétől. Megismertem egy teljesen új oldalát. És ez talán nem is annyira elviselhetetlen. Ma amikor felébredtem tudtam, hogy álmodtam valamit, valami fontosat. Amint felnyitom a szemem, érzem hogy valami furcsa. Kippatanok az ágyból, és megvilágosodom. Vissza tért az erőm! Hirtelen valami furcsa és egyben rossz érzés kap el. Megszédülök és leülök az ágy szélére. Két kar fonódik körém és ezután már csak egy réten találom magam.
-Itt az idő!- mondja valaki
- Minek van itt az ideje!- ordítom, erre a válasz egy sejtelmes kacaj. Ismét a valóságban találom magam.
Apuc....Niall szólongat.
- Héj ébredj, baba, ne csináld ezt, nem vicces.
- Jól vagyok - felelem egyhangúan. A fejemben kérdesek ezrei cikáznak, de magamra erőltetek egy mosolyt.
- Máskor ne csinálj ilyet, a szívbajt hoztad rám- dorgál meg
- Gyere hercegnőm menjünk reggelizni- kezd el húzni az étkező felé. Elgondolkodva turkálom az előttem lévő müzlit.
- Mi a baj?- kérdi aggódva
- Semmi.- vágom rá megszokottságból
- Nekem ne hazudj baba, kivele.-kezd ideges lenni. De nem mondhatom el neki hogy újra van erőm. Megint elvenné. Most pedig szülségem van rá.
- Mondom , hogy semmi - felelem higgadtan, majd megforgatom a szemem
- Na persze, azért turkálod a kajád mintha megmérgeztem volna.- feleli már nagyon feszülten
- Nálad nem tudni- motyogom az orrom alatt
- Tessék, nem értettem jól.
- Semmi, lényegtelen
- Akkor meg tényleg nem fog megártani ha elismétled- beszéd közben feláll és elindul felém
- Hagyjuk- hajtom le a fejem. Már szinte remeg a dühtől.
- Figyelj baba , ha én kérek valamit tőled, azt te dalolva megteszed. Eltűrő voltam, de már kezd nagyon betelni a pohár. Szóval most szépen elmondod , hogy mi a baj.- mondja a végét lassan tagolva. Nagy levegőt veszek, ami alatt kigondolom a hazugságot.
- Igazából csak nagyon rosszat álmodtam, és amikor felkeltem, rettentően szédültem. És nem akartalak ezzel elszomorítani Niall.-.mondom nagyon halkan
- Ki engedte meg, hogy a nevemen szólíts?- förmed rám
- Bocsánat Apuci- de rossz érzés ezt kimondani.
- Ügyes vagy baba- ölel meg hirtelen. Ahogy a karjaiban tart egy meglepően kellemes borzongás fut át a testemen. Meghitt pillanatot, egy hirtelen kivágódó ajtó szakítja meg.
- Főnök.- kezdené elmondani, de Apuci félbeszítja
- Mi a faszom van!
- Megtámadtak minket.- nyögi ki
- Kisérd a barátnőm a védett szobába.- A barátnője vagyok? Jó tudni. A katona elkezdené feladatát. De én nem engedelmeskedem. Ennek következménye az hogy, ismét nyugtató kerül a szervezetembe. Nem unják már. Mikor felébredek egy ajtó és ablak mentes szobában találom magam. Vajon jól van Niall? Mi van ha történt vele valami. Ki kell jutnom, hisz én vagyok a legerősebb lény. Felveszem farkas alakomat. És áttöröm a falat. Kint nagy zaj van, emberek valami speciális fegyverrel lövik a szerencsétleneket. Két ismerős arcot fedezek fel a tömegben. A szüleimet. A testem átjárja a düh. Előtör belőlem a vadállat. Elindulok feléjük nem törődve mással. Amint észre vesznek, elmosolyodnak.
- Kislányom, hát mégsem vagy olyan jelentéktelen. Csatlakozz hozzánk és írtsuk ki mindet.- Szól oda apám. Csak vicsorgom rájuk.
- De hát mi csak örökbe fogadtuk őt miután végeztünk a szüleivel. - mondja ezt az anyámnak hitt szörny
- Nem gondoltam volna, hogy pont egy korcs vett meg. Hiszen le is ellenőriztem.- közli velem nyugodtan. Közben a fegyvert leveszi rólam és másfélé irányítja. Az új célpontja Niall!
- Te döntesz vagy hagyod meghalni mindet, vagy te halsz meg és abba hagyjuk! Tudom hogy répa a gyengéd, hisz ezt mi intéztük el.- röhög fel pszichopatán. Már tudom a dötésem, és annak súlyát. De mégis örömmel teszem, hisz rájöttem valamire. Így amikor a ravasz meghúzódik, megnyugodok. Végre megszabadultam ettől a tehertől. A gyilkos golyó szinte lassan közeledik a célpontja felé. Apuci előtt egy méterre a vállamba fúródik. Hirtelen minden csendes lesz. Miért lepődtek meg. Ezt teszi egy szerelmes ember, végre beismerték magamnak ezt a felesleges érzést. Vissza változom emberi alakomba, és rogynék össze mikor két kar megtart.
- Miért?Miért ? M...Miért tetted?- kérdezi miközben könnyek lepik az arcát. Felemelem a kezem és letörlöm őket.
- Kicsit vicces, hogy a legerősebb lény gyengéje a répa nem gondolod Apuci?- próbálom oldani a feszültséget, de sietnem kell a testem lassan kezd atomjaira hullani.
-Szeretlek. Próbáltam az életem árán is elmenekülni eme felesleges érzés elől. Egyik történetnek sincs boldog vége, csak túl hamar fejezik be a mesélést. A mi történetünk itt fejeződik be, talán még el sem kezdődött rendesen. Nem baj ez, én boldogan halok meg hisz teljesítettem a jelentéktelen életem feladatát, és megmentettelek. Ne sírj te sem- mondom mosolyogva
Ne félj mert megváltottalak
Neveden szólítottalak
Karjaimba zártalak
Örökre tiéd maradok
És életemben először én csókolom meg, és hagyom hogy testem eggyé legyen a földdel.