A király három testőre

16.fejezet (The End)

Dave azonnal ledobta magát az apái ágyára. Kinyújtózott, majd az oldalára fordult.
- Na szép - nevetett fel Félix, majd megvárta, míg Gabe is leül az ágyra, és mellé telepedett. Erik az apja ölébe kúszott. Félix elkezdte simogatni a fia fejét.
Dave átfordult a másik oldalára, hogy a szüleit szemmel tudja tartani. Észrevette Gabe nagy hasát.
- Stormo, hagyhattál volna még vagy két hónapig Jozefnél - nyújtózott megint. Gabe kuncogott, majd megsimogatta a hasát.
- Minek kettő? Egy is elég nekik - böködte meg V hátát Erik.
- Tudom, a második már csak a ráadás lenne - nyüszögött Dave.
Félix kicsit előrenyúlt, és a fiát az ingénél megragadva az ölébe húzta. Dave riadtan nyiszogott.
- Nyugi, nem nyúzlak meg - forgatta a szemeit a király, miután már mindkét fekete ruhás a karjai közt volt.
Erik gondolt egyet, és Grimor fekete páncélját lecserélte ugyanolyan öltözetre, mint Dave-é.
Egy kis csend állt be, amit végül Gabe tört meg:
- Nem kérdeztem, hogy sikerült az út? Mi lett a vége?
Dave húzni kezdte a száját, majd megfogta a tőr markolatát, ami hatására W az ágy lábánál termett.
- Sikeres volt. Megkaptam Darenort, a Wither is meglett, mint látod, és az is kiderült, hogy nem vagyok Storm - mondta unott hangon.
Félix ráncolni kezdte a homlokát, és felemelte a fia fejét.
- Ezt még egyszer ki ne mond. Storm vagy. A fiam vagy... - nem tudta befejezni.
- De akkor sem vérszerinti - mondta a herceg.
Erik átkarolta és megszorította.
- Akkor is - morgott Félix.
A Wither odaállt az ágy mellé, és kabátját ledobva leült melléjük.
Dave az apja szemébe nézett, majd visszatette a fejét az idősebb férfi combjára.
Gabe is odabújt Félixhez, aki átkarolta. Mivel a király már nem simogatta Eriket, a herceg megszorította a férfi lábát.
Gabe kuncogott, majd elkezdte simogatni idősebbik fiát.
A nyugalom még a két mágusra is kihatott, akik leültek egy fotelba, a kék mágus a vörös társa ölébe, és pihentek a Stormokkal együtt.
Hirtelen nagy szél támadt, majdnem mindenki felriadt, ahogy siető lépteket hallottak. Minden jelenlévő a szoba ajtajára szegezte a tekintetét. W fel is kelt, de a hercege visszaültette. Sejtette, kik jönnek.
Az ajtó kinyílt, majd Kodrik és Orb Storm esett be rajta a szó szoros értelmében. Orb volt az a testvér, aki alig látogatott haza a munkája miatt, de ha hazajött, az mindig valahogy így történt. A többiekkel ellentétben neki ezüst haja és szakálla volt. A haja végén azért látszott némi barnaság, de nem sok. Jobb szemét egy fekete fémlap fedte. A meglévő gyöngyház színben csillogott, ami néha fehérnek tűnt. A bal karján ugyanilyen színben pompázó viharfelhő tetoválás díszelgett.
A két herceg felkelt a földről, és mint a szél, befeküdtek a többiekhez. Orb Gabe bal combjára hajtotta a fejét, Kodrik meg Félix jobb combjára.
- Na, most teljes a család - nevetett fel Dave.
- És már Grimor se fenyegeti - sóhajtott Erik megkönnyebülten.
- Mi történt vele? - kérdezte egyszerre a két király.
- Dave megölte - mondta Erik.
Dave oldalba verte a könyökével.
- Azt is tegyük hozzá, hogy te meg az ő maradványaival egészítetted ki magad - morogta.
Gabe hitetlenkedve pislogott, Félix meg Azmoval nézett össze.
- Na tessék, kellett neked megszólalni - nézett Erik Dave-re.
- Most már mondjátok el a teljes történetet - mondta Félix, felemelve a fiait.
- Grimor végig követett minket, és az egyik éjjel erős altatót tett a boromba. Én okos, körbe kínáltam mindenkit, és így Grimor el tudott rabolni, majd elvitt a Lotaringiába. Jozef elmesélt mindent a múltamról, meg Grimort is kicsit megismertem, de felbukkantak a testőreim, Grimor pedig a torkomnak esett. Levitt a várbörtönbe, ahol egy rövidke harc után megöltem. Erik lenyúlta a testét - fejezte be a herceg. Félix nagyot nyelt.
- Büszke vagyok rád - simogatta meg a fejét Gabe. Dave felé fordította a fejét, amit az "anyja" megpuszilt.
- Nem jutok szóhoz - suttogta Félix. - Büszke vagyok rád, ne értsd félre, csak keresem még a szavakat - mosolyodott el.
Dave átölelte az apja derekát. A Wither kuncogott rajtuk.
- Gyere te is ide, családtag vagy - mondta Félix, majd arréb húzódott. Volt mellette pont annyi hely, hogy a négykarú odaférjen. Dave és Kodrik helyet cserélt, így V az őrző ölébe feküdt, Kodrik és Erik pedig Félixébe.
Az őrző a felső bal karját a két király fejei mögé tette.
Dave felült, és a fejét az őrző mellei közé tette. Sóhajtott, majd fél szemét felnyitva Azmora nézett.
- Baj van, felség? - kérdezte a mágus.
- Kavarognak a gondolataim - mosolyodott el Dave. Azmo nevetve legyintett.
- Apáidat lassan visszaszólítja a kötelesség. Menj, lovagolj ki a dombokhoz. Hátha tisztulsz. Majd szólok, ha van valami - mondta a mágus.
A herceg biccentett, majd egy picit bealudt.
A mágusok felkeltették, mikor az apái visszamentek a trónterembe.
Dave nyújtózott egyet, majd lesétált az istállóba. Végigment a hosszú folyosón a boxok között. Gondolkozott, hogy melyik lovat nyergeltesse fel. Fecskét nem akarta kihozni, épphogy hazaért, hadd pihenjen. A ló viszont nem így gondolta. Amint meglátta gazdáját, átugrott a boxa ajtaján és elé ügetett.
- Nem téged akartalak, de így is jó - nevetett Dave. Leakasztotta a ló nyakmadzagját és a jószág nyakába tette.
Felugrott a hátára, majd kiügetett a várból. A hátsó kapun ment ki, ahonnan fél óra vágtázással fel lehetett érni a városra néző magas dombokra.
Fecske gyorsan felvitte. Megálltak az egyik domb tetején, Dave pedig a városra nézett. A magas tornyokkal rendelkező kastély tetején zászlók lobogtak. Kezdett feltámadni a szél. Fecske fehér sörényét és farkát is felborzolta.
- Körbe kéne járni Verszgottot - sóhajtott Dave.
- Mikor induljunk? - kérdezte egy hang a férfi háta mögül.
- W - lepődött meg a herceg. - Még nem tudom. Nem akarok olyan hirtelen elmenni, hisz még csak most jöttem, de nem akarom megvárni a testvéreim születését sem. Lehet, megkérdezem a társaimat, mikor indulnak haza, és majd velük együtt - nézett hátra a herceg.
W a herceg és Fecske mellé sétált. Ketten együtt voltak akkorák, mint az őrző.
- Apáéknak nem tudom, hogy mondom majd el, de majd megoldom - nevetett a herceg. W ránézett.
- Sétálgassunk egy kicsit - mondta.
- Benne vagyok - biccentett Dave, majd mikor az őrző megindult, Fecske mellé ment és követte.
V egyik kezével fogta a nyakmadzagot, a másikat meg maga mellett lógatta. W az alsó karjait a háta mögött összekulcsolva tartotta, a felső pár kart pedig maga előtt kulcsolta össze. Egy földúton baktattak csendben. Hallgatták a szelet és a madarakat. A dombokon a zöld fűtenger békésen hullámzott, a város hangjait pedig messzire vitte a szél. Kerülővel akartak visszamenni a városba.
A csendet Dave törte meg.
- Mióta ismersz engem? - kérdezte.
- Születésed óta. Én vittelek abba a sikátorba, ahol apád megtalált. Utána meg követtelek, és amikor a szüleid a Seholerdei várban bújkáltak, akkor naponta jártam hozzád - mondta az őrző.
Dave értetlen fejjel mosolygott.
W átölelte a herceg nyakát, majd a vállára hajtotta a fejét. Fecske rájuk nézett, majd boldogan nyerített.
- Veled megyek, tarts bármerre - súgta W.
A vár irányából egy vörös fénycsóva suhant a herceg felé.
- Dave, gyere vissza - szólt a fénygömbből a vörös mágus hangja. A herceg azonnal a legközelebbi kapu felé fordította a lovát. Az őrző fekete füstbe burkolózott, majd repült utánuk.
A herceg a kis sötét utcákon át fellovagolt a vár hátsó udvarára.
- Itt is van! - kiáltotta Róbert.
A herceg elmosolyodott. A három testőr, a gárda kapitányai, a vörös őrség kapitányai, Jack, a mágusok és Dave családja is kint állt a lovagterem előtt. Dave leszállt a lováról, majd míg Fecskét az egyik szolga elvitte, addig a herceg odafutott a társasághoz.
- Na most, hogy te is előkerültél, ihatunk! - kiáltott Romeo.
A vörös mágus és Félix átkarolta a herceg vállait, majd bevitték a nagy csarnokba a vár alá. A terem leghátsó végében egy nagy kandalló ontotta magából a meleget és a fényt. Előtte egy hosszú asztal volt, két végében egy-egy trónus, mellette két oldalt két kisebb trón. Az asztal oldalán hosszú padok. A csarnok jobb és bal oldalán oszlopok álltak, mögöttük meg több kisebb asztal padokkal.
A csarnok tele volt. Dave barátai, a királyság lovagjai, és mindenki, aki kedvelte a herceget, eljött.
Félix a terem hátsó végébe kísérte a herceget, és az asztal középső helyére ültette. Ő a bal oldalán foglalt helyet, Jack pedig a herceg jobb kezéhez ült. Mindenki korsót fogott a kezébe.
- A hercegre! - kiáltott az egyik férfi.
- A hercegre! - ismételte el mindenki.
Dave Rikon hangját vélte felfedezni a tömegben. Szétnézett, és a legközelebbi oszlopnak támaszkodva találta meg. Mikor Rikon meglátta, hogy a herceg ránéz, megemelte a korsóját.
- Ő mit keres itt? - kérdezte Dave Romeotól.
- Rikon? Mikor eltűntél, utolérték minket. Esedezett azért, hogy hadd segítsen nekünk megkeresni téged. Az életére esküdött, hogy soha többé nem fog hátbaszúrni téged. Visszament a Nightingale rendbe elvileg és velük együtt segített keresni. A másik két fekete hajú cimborád is velük volt.
Dave Rikonra nézett, majd intett neki, hogy jöjjön közelebb.
A herceg hátrébb húzta a székét, és a férfira nézett. Egy szó sem hangzott el köztük, csak néztek egymás szemébe. Egy idő után abbahagyták, majd Rikon féltérdre ereszkedett, majd kezet csókolt a hercegnek. A herceg biccentett, majd visszaigazította az ülőhelyét. Rikon a trónnak támaszkodva ivott tovább.
V a többiekhez fordult.
- Apa, körbe szeretném járni a földrészt. Még nem most, de a terveim közt szerepel - mondta. Félix szótlanul bólintott.
- Akkor szeretnék menni, amikor a testőreim is hazaindulnak - mondta.
- Rendben - mondta Félix nyugodtan.
Romeo szólalt meg.
- Akkor azzal még várnod kell. Én még pár hétig itt leszek - mondta.
- Nekem még két hét - intett Duncan.
- Nekem is két hét - tette le a kiürült korsót Róbert.
Az ivászat kártyázásba fordult, ami után mindenki csak pislogni tudott a herceg paklija miatt. Egy jókedvű beszélgetés követte a játékot, amiben Rikon is részt vett. Dave ekkor figyelte meg a férfi páncélját. Nightingale páncél volt. Ébenfekete, tele fegyverekkel. Róbert is visszakapta az eredeti fekete páncélját. Duncan nagyon csendes volt egy darabig, de az alkohol neki is beütött. Jack Félixszel beszélgetett, és szóba került a farkas új vára is, ami a sok megpróbáltatás ellenére megépült. Dave-nek eszébe jutott, hogy az onnan elküldött gróffal találkozott Jozef börtönében, és mikor ezt elmesélte, az asztalnál ülők nevetésben törtek ki. Jozef vendégszerető ember volt. Az a kérdés a levegőben maradt, hogy mi lett a levelekkel, de ezt Dave meg tudta válaszolni. Jozef megkapta a leveleket a gróffal együtt és a grófot meg is bűntette a tettéért. Dave boldogan iszogatott tovább, tudván, hogy minden a helyére került. Rákérdezett a három unokatesója helyzetére is, amire azt a válasz kapta, hogy visszamentek az otthonukba a találkozó után.
A csarnok nyüzsgése megegyezett a herceg fejében lévő káosszal. Egyszerre volt boldog, hogy végre az apái mellett lehet békében, és volt összezavarodva a saját mivoltja miatt. Visszarántotta a valóságba, mikor az asztal túlfelére pillantva mintha Lucien Grimor emelte volna korsóját a herceg tiszteletére, majd vált volna köddé.
Megrázta a fejét, mikor Rikon meglökte a vállát. Összenéztek, majd a herceg felkelt és megindult a bejárat felé. Útközben végighúzta a kezét a testőrei hátán, hogy kövessék. Kiértek a várudvarra, ahonnan felmentek az egyik bástyába. Mindannyiunkat odavonzotta valami. Úgy hallották, mintha egy pálca koppant volna valahol a vár padlóján, aminek hatására a nappalból éjszaka lett. A festői kék vásznon csillagok ragyogtak, mellettük a tizenkét isten által festett színes köd látszott. A hold is fent díszelgett. Még nem volt tele, de a fénye így is káprázatos volt. Duncan Dave jobb oldalára állt, mellette Romeo figyelte az eget. Jobb oldalt Róbert támaszkodott a herceg vállára, mellé pedig Rikon és Jack lépett. Nézték az eget és az alattuk elterülő fővárost.
- Vigyen bármerre az út, hozzánk mindig vissza fog hozni - sóhajtott Róbert Dave-re nézve. A herceg mosolygott, majd egy darabig még a toronyban maradt.
Gyorsan telt az idő. Az a két hét nem tűnt soknak. Érezte ezt Félix király is, de nem akarta megállítani a fiát az elmenetelben. Míg V a várban tartózkodott, megpróbált minél több időt vele tölteni, közben lélekben felkészülni a távozására.
Ezalatt a herceg megtudta, hogy a születendő öccseit Arron-nak és Blue-nak fogják hívni, és egészen közel kerültek Erikkel is egymáshoz, aki vele akart tartani, de az apáira tekintettel meggondolta magát.
Eljött az utazás napja. Dave mindent összecsomagolt, ami fontos lehet neki. Négy nyeregtáskába fért csak bele a holmija. Lehordta az istállóba a táskákat, majd egy utolsó kört futott, hogy elköszönjön mindenkitől. Eközben Félix az istállóban segédkezett. Felszerelte Fecskét, páncélt készíttetett a nem evilági lónak, és bár a fia nem használt nyerget, hevederekkel megoldotta, hogy fel tudja tenni a táskákat. Egy pár ment a nyereg helye mögé, egy pedig elé.
A nyakmadzagnál fogva kivezette Derest a bejárathoz, majd várta a fiát.
Dave kijött az ajtón, egyik oldalán a tarsolya és koronája, másikon a tőr. Mikor meglátta apját, könnybe lábadt a szeme. A király elengedte a lovat, majd még egyszer utoljára megölelte a fiát. Egy szót sem szólt egyik sem, csak halkan sírtak.
Mikor eleresztették egymást, Félix előhozatta királyi palástját, majd a fia hátára tette, és összekapcsolta a csatot. A palást sárga-kék színátmenetes volt, viharfelhő mintával. A herceg bokájáig ért. A csat a családi címerük volt leegyszerűsítve. Kék alapon sötétkék viharfelhő egy villámmal.
V felszállt a lovára, majd sóhajtott.
- Büszke vagyok rád. Végigjárod azokat az utakat, amiket én is végigjártam fiatalon - kuncogott a király.
A herceg nagyot nyelt.
- Dave, jössz má'? - kiáltott fel Romeo.
- Na, menj. Ne fogd magad vissza, csak annyit kérek, hogy néha írj nekem, hogy tudjam, még élsz - szólt a király, a fia combjára téve a kezét. Dave bólintott, majd megindult a társai után.
Kilovagoltak a városból, és egy kereszteződésig vágtattak. Ott négyfelé váltak.
Rikon és Róbert az északi határhoz mentek, vissza a Nightingale őrségbe.
Duncan és Jack visszaindultak az utóbbi királyságába, Teolinbe.
Romeo maga mellé kapta Dave öccsét, Orbot, aki szintén elhagyta a családi fészket, ismét visszaindult oda, ahonnan jött.
Dave és W is megindultak, Sziler, vagyis a farkasok királysága felé.
Könnyes búcsút vettek egymástól, majd meglódultak.
- Messze még a nagyvilág, jaj de messze, de kedvem nem szegheti semmi sem... - kezdett bele W a dalolászásba, ahogy nevetve eltűntek a horizonton...