A király három testőre

9. fejezet

A lassan sötétbe forduló este nem volt csendes. Nem csak a tücskök ciripelése, de a közelben ébredező szörnyek is zajongani kezdtek. Az út mentén fáklyák világítottak egy ideig, így a négyes látta a körülöttük gyarapodó éjlények seregét. Dave szétnézett maguk körül.
- Milyen szerencse, hogy lassúak - mormogta.
A mögötte vágtázó hármas idegesen nézte az utat.
Lassan elfogytak a fáklyák az út mellől, és sötétség telepedett mindenre. A szél elkezdett fújni, a fák elkezdtek recsegni-ropogni, a négyes pedig elkezdte érezni, hogy valaki figyeli őket.
- Van valahol a közelben egy fogadó, vagy valami, ahol meg tudjuk húzni magunkat? - kérdezte Lorenzó.
- Van egy település nem messze. Kis idő és ott vagyunk - mondta Dave.
Negyedóra múlva a patadobogás elkezdett lassulni, ahogy a csapat meglátta a fényeket az úton.
- Na végre! - kiáltott Róbert.
Még egyszer utoljára megindították a lovakat a falu felé. Beérve az egy utcás falucskába, odasiettek a fogadóhoz, ahol Duncan megfogta a lovakat és elvitte az istállóba, míg a hármas bement az épületbe.
A fogadós a pultnál állt. Még sok ember volt körülötte. Szólt a zene, emberek beszélgettek és ittak. Duncan is megérkezett közéjük, majd Dave a pulthoz lépett.
- Jó estét! Mit tehetek magukért? - nézett rájuk a pultnál álló férfi.
- Szállást kérnék ma éjszakára - mondta Dave.
- Felség... Bocsásson meg, hogy nem ismertem fel - tért magához a pultos.
Dave csendet intett.
- A gárda nem tudatja meg, hogy itt voltam - mondta.
- Igenis, felség. Kérem, kövessenek! Megmutatom a szobáikat - a fogadós elindult felfelé egy lépcsőn a pult mögött, majd két szobát nyitott ki. Az elsőbe Dave és Lorenzó ment, a másodikba Duncan és Róbert. Lepakolták a cuccaikat, majd utána lementek enni.
Dave elővette a csuklyáját a táskájából, majd felvette, a fejére húzta és követte a társait.
Leültek egy szélső asztalhoz, és egy hölgy eléjük tette az ennivalót. Egy fél cipó és egy egész sült csirke. Elkezdtek enni és beszélgetni.
- Szóval? Mi a terv? Hova megyünk elöször? - kérdezte Róbert.
- Gelingerbe. Hajót kell fognunk, ami átvisz minket a folyón. Jópár nap lovaglás - mondta Dave.
- Az egész küldetés körülbelül egy hónap lehet? - nézett a hercegre Duncan.
- Ha minden a terv szerint halad, akkor igen. Nem hosszú az út, csak sokan vannak a világban, akik tesztelni akarják a halhatatlanságom - fejezte be az evést Dave. - Egyébként bocsásd meg az udvariatlanságom, Duncan. Üdvözöllek a csapatban - fordult a herceg a fiatal farkas felé. Kicsit jobban szemügyre vette. A férfi állán kezdett valami szakállféle nőni, de még nem volt nagy. Egyszerű paraszti inget viselt, rajta egy zöld mellénnyel, aminek barna bőr gallérja kicsivel volt a férfi fülcimpája alatt. Az ing az ujjai végénél bőrből készült, gazdája felhajtva viselte, ezzel egy zöld csíkkal zárva az ujjat. A derekánál egy hosszú övet hordott, ami kétszer volt körbetekerve, és ezzel egy x-et formázva. A mellény és az ing is túllógott az övön. Bézs színű nadrágja kicsit kopottas volt. Csizmája szárát kicsit felhajtotta, hogy ne érjen a combjáig, így megmutatva a lábbeli zöld belsejét. A lábszára sötétszürke volt, a lábfeje sötétbarna. A fegyverét maga mellé tette a padra.
- Nem baj, felség. Nagy sietségben voltunk, megértem - mosolygott Duncan. - Megpróbálok majd a segítségére lenni, és nem hátráltatni.
Dave elégedetlen bólintott, majd felkelt, elköszönt társaitól és felment a szobájába.
A fegyvereit, övét, csizmáját, csuklyáját és mellényét letette az ágya mellé egy kupacban, majd az oldalára fordult a kényelmetlen ágyon és megpróbált aludni. A fekete szalag, ami a karján volt, előmászott, és egy nagy anyaggá változott, ami betakarta. Dave hümmögött valamit, majd elaludt. Álmában egy puha ágyban volt, két oldalt az apjaival, majd a fehér ágynemű lassan befeketedett, és a két király is megváltozott. Gabe haja befeketedett, de a vége vörös maradt, a karjain apró, sötét tüskék nőttek, és deréktól lefelé pók teste lett. A pupillái az egész szemét lefedték. Félix egy hatalmas fehér bőrű ork lett. Majdnem kétszer akkorára nőtt, mint a fia, az alsó szemfogai akkorák lettek, hogy kilógtak a szájából, és az izomzata is megkétszereződött. Dave egyre jobban kezdett félni, ahogy a páros ránézett. Gabe széles mosollyal az arcán fordult a fia felé, majd megsimogatta annak arcát:
- Semmi baj, kincsem, nincs mitől félned. Apa és anya mindentől megvéd - törölte le a könnyeket a fia arcáról. Hirtelen Dave úgy érezte, hogy egy hóviharban van, hallotta a süvítő szelet, látta a havat, de nem fázott, pedig anyaszült meztelen volt. Egy nagy szörny ragadta meg a lábánál fogva, és vitte egy barlangba, ahova a hideg nem ért el. Egy fészekben találta magát takarók és párnák közt, a szörny letelepedett mögé és bozontos farkasfarkával betakarta.
Gabe pókként ereszkedett le a plafonról és ült le elé.
- Köszönöm, Kodrik - simogatta meg a szem nélküli farkasszerű lény fejét. Megérkezett közéjük az ork Félix is, aki egy nagy, véres zsákot tett le a fészek elé, majd átlépve "Kodrikon" a férje mellé ült, majd megsimogatta az idősebbik fia kócos fejét.
- Ne légy annyira megrémülve, biztonságban vagy - mondta.
Dave vett egy mély levegőt, de nem tudott megnyugodni.
A véres zsák megmozdult mögötte. Egy emberi kéz kapta el a herceg vállát és kezdte kihúzni magát a eddigi helyéről. Egy emberi fej bukkant elő. Sötétbarna haja és szakálla volt, szemei feketék, mint az éj, csak egy-egy vörös csík jelezte a pupillákat. A kéz aránytalanul messzire ért el, aminek az volt az oka, hogy az azt tartó idegek meg voltak nyúlva, és a nyakára volt egy részük kötve, de még így is a lény tüdejénél volt a válla. A nyaka nagyjából egyben volt, csak a nyelőcsövét fedő rész nem volt meg, és a teste többi része. A belső szerveit húzta maga után. Az egyik kezén és a fején kívül semmi más nem maradt meg. Embertelen szörnynek nézett ki.
Dave mellé húzta magát és a hercegre támaszkodva hozzá bújt. A hosszú karját V nyaka köré fonta.
- Most, hogy Erik is felébredt, és Orb is megérkeztett, teljes a család - mondta lelkesen Gabe.
V-nek csak most tűnt fel a másik oldalán lebegő fényes gömb.
Erik elmosolyodott, füléig húzva a száját, majd megsimogatta Dave fejét és megpuszilta az arcát.
- Nem vagyok messze - súgta.
Dave rémülten, verejtékezve kelt fel, nagyon vissza kellett magát fognia, hogy ne üvöltsön. Nem kellett volna, a három társa ijedt arccal meredt rá. A fekete anyag körülölelte.
- Utálom, mikor rémálmaim vannak - vicsorgott Dave.
Gyorsan felvette a cuccait és próbált nem az álomra gondolni. Róbert és Lorenzó a két oldalán ment, Duncan pedig mögötte, ügyelve, hogy a herceg ne essen el. Megreggeliztek, majd Róbert lehozta a táskákat, felkészítették a lovakat, majd ismét útnak eredtek. A nap még csak a horizontot súrolta. A szörnyek még a mezőt rótták.
Ahogy a csapat haladt, egy nagy kiáltást hallottak, és egy csapat lényt láttak.
- Mik azok? - állította meg lovát Lorenzó.
- Ghoul-ok - vonta ki kardját Róbert. A nyereg alatt tartott egy ezüst kardot.
- És az honnan van? - lepődött meg Lorenzó.
- Róbert egy Nightingale - mondta Dave, majd ő is elővette a kardját, és leszállva Deresről a ghoul-ok felé rohant. Róbert habozás nélkül követte. Duncan és Lorenzó egy pillanatra megfagytak, majd követték a másik kettőt.
Húsz ghoul volt a négy harcosra.
Dave egy jól irányzott energianyalábbal kifektette a szörnyeket, majd megkezdődött a kaszabolás. A lények túl lassúak voltak, a csapat gond nélkül számolt le velük. Figyeltek egymásra, védték egymás hátát.
Már majdnem mindegyiket legyőzték, mikor egy nagyobb hátba akarta támadni a herceget. Egy lövést hallottak a hátuk mögül. Dave megfordult, majd felnevetett. Körülbelül száz méterre egy fekete lovas állt, egy füstölgő pisztollyal. A fején ébenfekete csuklya volt, ami az orráig ért, de a csillogó, kék, macskaszeme látszodótt. A bőre hullafehér volt. A hosszú haja lobogott a szélben az arca mellett. Hollótollak ragyogtak benne. Az egész testét fekete páncél fedte. A lova sötétebb volt az éjszakánál. A szeme ugyanolyan volt, mint a gazdájának.
A férfi eltette a fegyverét, majd némán figyelte a társaságot.
- Ki ez? - kérdezte Lorenzó.
- Markus. Ő is Nightingale. Csak ő nem a határvédő fajta, hanem a zsoldos szörnyvadász. A haja színe elárulja - mondta Dave. - Három fajtájuk van. Van a szőkehajú, mint Róbert barátunk, ők a határőrök. Vannak a fehérhajúak, akik annak dolgoznak, aki eleget fizet, és vannak a feketehajúak, akik a szörnyek megölésével foglalkoznak. Ismerem ezt a férfit. Párszor volt lehetőségem vele inni. Nem sokat beszél, de ha megteszi, az minden pénzt megér. Nagyon sok története van, amit élvezetes hallgatni.
A herceg felnyújtotta a kard nélküli karját.
- A te pénzed, én csak elvégeztem! - kiáltott. A lovas biccentett, majd mozdulatlanul nézte őket.
Duncan felsegítette a mögöttük álló férfit, aki remegve megköszönte a segítséget. Amikor pénzt akart nekik adni, Dave a lovas felé mutatott.
- Ő fogja elfogadni a fizetséget - a remegő földműves bólintott, majd az úthoz sétált. A lovas lassan megindult felé, de megállt és megvárta, míg a herceg és csapata felszállnak lovaikra és elmennek.
- Van neki egy társa is, Szkeliger. Jó páros, csak általában külön járnak. Nagyjából ugyanúgy néznek ki, csak a másiknak a haja fel van nyirva oldalt, a feje tetején viszont hosszúra van hagyva, amit egy hosszú fonatban tart. Olyan, mint egy ostor - mondta Dave. Visszanézett az útra érő lovasra, majd gyorsabb tempóra biztatta Fecskederest.
- Honnan tudtad, hogy Nightingale vagyok? - kérdezte Róbert.
- Volt egy régi barátom, aki annak akart állni. Nem tudom, összejött-e neki, vagy sem. Elmondta, miről lehet felismeri egy Nightingale-t. A haj és szemszín árulkodó. Vannak szőke emberek, kék szemmel, de az ő szemük nem világít a sötétben, és nem csillog a hajuk úgy, mint a gyöngyház. Meg tudom, hogy a határról jöttél - mondta Dave.
Róbert elmosolyodott.
- Jó tudni - nevetett. - Majd akkor figyelek erre, nehogy olyan is felismerjen, akinek nem kéne.
Nevetve mentek tovább. A jókedvük csak egyre nagyobb lett, mikor egy útkereszteződés mellett három lányt láttak. Az egyik furcsa volt. Csak a lábai látszódtak ki a földből, amikkel hevesen kalimpált, közben valamit kiabált, de semmit nem lehetett belőle érteni.
A másik lány a mellettük lévő fának támaszkodva vigyázott a lovakra, és fogta a fejét. Nem tudta, hogy nevessen vagy elsüllyedjen szégyenében. Haja göndör volt és barnásszőke, egy copfban hordta. A szemei kékeszöldek voltak. Fehér inget és nadrágot viselt, fekete csizmával és övvel, és egy szürke mellénnyel. A kapálózós mellett ült egy sötétbarna szemű, és hosszabb göndörhajú lány, aki szintén copfban hordta a haját. Ugyanúgy volt felöltözve, mint a fánál lévő, csak a mellénye volt fekete, és kicsit nagy rá. A harmadiknak csak a fehér nadrágja és fekete csizmája látszott ki.
- Hát veletek mi történt? - állt meg nevetve Dave, karjaival a lova nyakára támaszkodva.
A földbeállt valamit mondott.
- Várjá', kiszedlek - szállt le a herceg Deresről.
Megfogta a bajbajutott derekát és kihúzta. Egy ciánkék mellényt viselő lány volt a gödörben. A haja sötétbarna volt, a frufruja és a copfja vége is kékre festett. A szeme zöldesbarna.
- Na, most mondjad, mi történt - dobta le Dave a földre a hölgyet.
- Megböktem, ő meg beletekert a földbe - mutatott a gödör mellett ülőre.
- Aha. Miért nem vagyok meglepve? - forgatta a szemét Dave. - Mielőtt elfelejtem, fiúk - fordult társaihoz - ők itt Orsi, Réka és Zita, a három unokatesóm. Nem tudom, melyik ágról, de azok. Mit kerestek itt? - nézett vissza Orsira.
- Na látod, pontosan ezt akartam kérdezni tőled - mondta Orsi.
- Ez nem válasz - tette keresztbe a karjait Dave.
- Lovagolni jöttünk, csak megálltunk. Na, de most te jössz, halljam, cák cák! - mondta Orsi határozottan.
- Feladatot kaptam. Lotaringiába kell mennem - vont vállat Dave.
- Van egy érzésem, hogy apád nem tudja, hogy itt vagy - tápászkodott fel Réka. Dave oldalra nézett. Orsi gúnyosan ránézett:
- Szóval nem. Mit kapunk, hogy ne mondjuk el? Nemsokára oda kell mennünk úgy is.
Duncan és Lorenzó már nyúltak volna a kardjaikért, mikor Róbert megszólalt:
- Mit kértek?
- Hadd menjünk veletek a következő fogadóig! - mondta Zita.
- Rendben - vont vállat Dave, majd visszamászott Deresre, és a csapat élén megindult.
- Hogy akarsz te eljutni Lotaringiába? - kérdezte Orsi.
- Ismerek Erfiszben egy kapitányt, aki át tud minket vinni a folyón. Onnan meg ismét lóháton - magyarázta V.
- Ugye nem? Az, akire gondolok? Nem úgy volt, hogy vele nem beszélsz? - kérdezte Orsi idegesen.
- Én nem erre emlékszem. Abban maradtunk, ha a másiknak segítség kell, akkor ott leszünk - mondta ingerülten Dave.
- Honnan tudod, hogy fel fog téged ismerni? Cseszett régen voltatok ti együtt - mondta Orsi.
- Fel fog. És légy oly kedves, ne hangoztasd, hogy együtt voltam vele - mordult fel Dave.
- Kiről beszéltek? - kérdezte Lorenzó értetlenül.
- Arról, akiről meséltem, hogy megtanította, hogyan ismerjek fel egy Nightingale-t. Azt nem tudom, az lett-e, csak azt, hogy a folyón szállít ezt-azt elég pénzért - fordult hátra Dave.
- Aha - bólintott Lorenzó tágra nyílt szemekkel.
- Csak még el kell érni odáig - fordult vissza Dave.
- Akkor ne vánszorogjunk - gyorsított a tempón Réka.
Egy kis idő és csend elteltével Orsi ismét megszólalt.
- Felénk azt híresztelik, hogy te valami nagy lovag lettél tiszta becsülettel, de most mégis apád háta mögött mész az isten háta mögé? Tényleg elfelejtetted, mi vagy? Netán nincs, aki megmutassa? - kérdezte Orsi. Dave hallotta ahogy Duncan kihúzza a kardját, de Lorenzó megfogta a karját és viszatetette a fegyvert a helyére.
- Arról nem is beszélve, hogy a barátaid vagy szánalomból vannak veled, vagy tolvajok és férgek. Hozzád illő társaság! - Orsi ezen mondatára már Lorenzó is fegyvert akart rántani, de Róbert megakadályozta.
- De ha a küldetésének vége, akkor Dave-ből őrző válik, és lehetséges, hogy Darenor az ő kezében lesz - mondta Róbert nyugodt hangon. - És már itt is vagyunk - mutatott a fogadóra. Mindenki leszállt, és bement, majd Dave és csapata elköszönt a lányoktól.
- Csá rokony. Azé' vigyázzá' magadra, és ti is rá, majd beszélünk - köszönt el Orsi. Zita csak biccentett, Réka meg már a pultnál volt.
- Ritka kedves rokonaid vannak, mondtam már? - súgta Lorenzó.
- Nem, még nem - kuncogott Dave. - Gyerünk, együnk, aztán haladjunk tovább. Hosszú még az út.
Egy röpke ebéd után a társaság már úton is volt. Úgy tervezték, nem fognak minden este megállni. Éjt nappallá téve mentek, amíg a lovak bírták. Mikor azok elfáradtak, vagy kerestek egy fogadót, vagy a szabad ég alatt táboroztak és aludtak.
Az egyik éjjel, miután már a kis táboruk aludt, alakok kezdtek gyülekezni körülöttük. Dave-et szemelték ki célpontjuknak.