A király három testőre

15. fejezet

A herceg nagy fejfájással riadt fel. Már nem a hideg, esős erdőben volt. Egy meleg és kényelmes fekhelyen hevert, és egy ismerős fekete köpennyel volt letakarva. Lassan megpróbált felkelni, de megszédült és visszaesett.
- Csak lassan - kapta el a karját Grimor. Dave hirtelen felé fordította a fejét, de utána rögtön meg is fogta.
- Mit tettél velem? - kérdezte szenvedő hangon Dave.
- Én semmit. Te ittál túl sokat - ültette vissza Grimor Dave-et. Olyan ruhában volt, mint a herceg. Fekete ing, nadrág, barna kesztyű és csizma, sötétszürke lábszárvédővel, és a fekete hímzett mellény.
- Hogy tudtál kilopni az embereim közül? - kérdezte a szemét dörzsölve V.
- A borodba altatót csempésztem a keresztúti fogadóban, míg nem figyeltél. Az meg csak szerencse volt, hogy körbeadtad mindenkinek - mondta nyugodt hangon a holló. Felsegítette a herceget, ráadta a köpenyét, és a hóna alá nyúlva megtámasztotta.
- Valaki beszélni akar veled.
A holló a szédelgő herceggel elindult egy folyosó felé. Az egész folyosó félhomályba borult. A két férfi csendben haladt a szinte végtelen úton, nem akarták megzavarni az őket körülvevő árnyakat.
Végül Grimor törte meg a csendet.
- Tudod, bennünk sok közös van - V ránézett. - Mind a ketten árvák vagyunk, akiket egy nagyúr fogadott örökbe, saját céljainak beteljesítésére, mind a kettőnket büntet a sors azért, amit el se követtünk - fejezte be.
- Nem tudom, miről beszélsz - fordult felé Dave.
- Szóval apád nem mesélte, hogy kerültél hozzá. Nem meglepő - Grimor halványan elmosolyodott. - Egy sikátorban talált rád, mikor éppen trónfosztottá vált. Anyáddal egy bordélyben húzták meg magukat, ahol Gabe dolgozott is, de ezt szerintem tudod. Megesett rajtad a szíve, hiszen éppen azelőtt vesztette el szeretett Erik fiát - Dave gyomra görcsbe rándult. - Lord Jozef ezért hívatott ide. Te is egy Régel vagy, mint ő vagy én, csak úgy döntött, hogy jobb helyen leszel a Stormok közt. Legalább jó harcost faragnak belőled - fejezte be.
Dave elengedte a férfit és megpróbált a saját erejére támaszkodni.
- Jobban jársz, ha még kapaszkodsz. Erős anyagot kaptál - a herceg bólintott.
- Neked mi a történeted? A valós - kérdezte a herceg.
- A Storm seregek felégették a falumat, mikor még egészen kicsi voltam. A velük utazó Lord Jozef talált meg az egyik ház romjai alatt. Nem tudom, hogy éltem túl, csak azt, hogy az életemmel tartozom Jozefnek. A fiaként nevelt, megtanított harcolni és úgy forgatni a szavakat, hogy abból én jöjjek ki jól. Tíz éves koromban beépültem a Seholerdei vár udvarába, hogy szemmel tudjalak tartani. Akkor ismerkedtünk össze, a többit meg már tudod - fejezte be.
- Miért égették fel a falud? - kérdezte Dave.
- Boszorkányok és egyéb szektások bujkáltak ott, és miután nem adták át az ott lakók őket, a sereg kapitánya rájuk gyújtatta a helyet - fintorgott.
A herceg ismét elhalkult.
- Sok információ volt egyszerre? - kérdezte halkan Grimor. V csak bólintott.
- Sajnálom... - súgta a holló.
Tovább baktattak a sötétben, mígnem már egy barlangban találták magukat.
Dave-nek ismerős volt a hely.
Az oldalán lógó tőrre nézett. A fegyver remegett.
A herceg megpróbálta elterelni a gondolatait.
- Egész pontosan miért kellett Eriknek meghalnia? Ezt sose mondtad el - motyogta.
- Miután megszoktam Seholerdőt, szereztem egy barátot, aki egyszer kihívta egy párbajra. Élet vagy halál... Erik ellen semmi esélye se volt. A "fivéred" gyorsan megölte. Nem volt igazságos párbaj... - Dave gúnyosan elmosolyodott.
- Te és az igazságosság - gúnyoldódott. A holló nem dijjazta.
A kőfalak lassan felfedték a nagy barlangot, ahol a csonthegy volt.
Dave összeszorította a fogait.
Az őrzője és bátyja ott ült a csontokon, a térdén pedig ott volt Lord Jozef.
A herceg egyre dühösebb lett.
A Lotaringia ura mosolygott.
- Jó végre találkozni veled - ugrott le az őrző.
- Bár elmondhatnám ezt én is - morgott a herceg.
Az őrző, Wither, elkomorodott. Belelátott a herceg fejébe. „Hazudtál" gondolta a herceg. „Nem, tényleg ide vagyok zárva, de megértem a dühödet" válaszolta az őrző.
Dave elengedte Grimort és a lord elé bicegett.
- Ha jól sejtem, Lucien fiam mindent elmondott - nézett át a herceg válla fölött a fogadott fiára.
A herceg bólintott. Ő is átnézett a lord válla felett, az óriásra.
- Látom, elvagy - vetette oda neki.
- Bocsáss meg. Nem hazudtam. Tényleg nem tudok kijutni és tényleg a te segítséged kell, hogy kijussak - felkelt és a lord mellé térdelt. - Mi történt veled? - kérdezte halkan.
- Grimor, de jól vagyok - igazította meg a vállát a herceg. - Játsszunk tiszta lapokkal. Miért kellett idejönnöm? - Jozef V sárga szemébe nézett.
- Az örökségemet akarom rádhagyni. Darenor trónját, a vagyonomat, seregemet, és a káosz őrzője címet - mondta határozottan.
Dave kihúzta magát, és megroppantotta a hátát.
- Váratlanul ért, mi? - kérdezte kuncogva Grimor.
- Nem mondanám. Odahaza a Vörös mágus már mesélt rólad. - felete Dave.
- Elfogadod? - kérdezte Jozef.
Dave bólintott.
- De nem értem, miért. Egészségesnek tűnsz. Vissza akarsz vonulni? - kérdezte Dave gyanakodva.
- Meghaltam... A halálomon voltam, mikor elküldtem a levelet. Szellemként itt maradtam, hogy biztosan tudhassam, hogy épségben ideérsz - mondta teljesen nyugodtan. A szemei villogtak, mint egy macskának a sötétben.
Dave-et kirázta a hideg. Hebegni kezdett, majd lerogyott a földre.
- Tudom, mitől félsz, de ez a hely semmi felelősséggel nem jár. Nem kell az uralkodás miatt aggódnod - ült le a szellem V mellé. - Nem él itt nagyon senki egy jó ideje. A saját kedvedre tudod formálni.
Dave elgondolkodott:
- Át tudnám ide hozatni a seregem és akkor nekik is lesz egy biztos helyük, és a Lotaringia is biztonságban lesz.
Jozef elmosolyodott.
- Na látod! - Jozef felsegítette a herceget és átkarolta a vállát. Grimort is átkarolta és együtt mentek fel. A Wither mögöttük sétált. Emberi magasságra váltott.
A sötét folyosó kivilágosodott. Nagyon élettel teli lett az egész hely. Szolgálók rohangáltak jobbra-balra, ahogy a négyes belépett egy nagy étkezőbe. Az asztal megterítve várta őket. Dave és Grimor ismét egymással szemben ültek. A lord az asztal legelejére ült, W pedig Dave bal oldalára.
Jobbnál jobb fogásokat hoztak eléjük. Jókedvű beszélgetés zajlott köztük. Dave kicsit meg tudott minden bajról felejtkezni. Hallott történeteket az apjáról, Félixről, nagy csatákról, győzelemről, veszteségről.
- Jól érzed magad? - kérdezte Grimor.
- Jól. Meglepően - nevetett a herceg.
- Mit szólnál, ha egy kicsit még itt maradnál? Körbefutni a helyet, megismerni az ittenieket. Tudom, hogy nem fogsz sokat itt lenni, de jól tud jönni - kortyolt a borába Jozef.
- Lehet, nem ártana - vont vállat Dave. - Te meddig maradsz ebben a világban? - kérdezte.
- Egy pár napig még biztos, de nem tudom - gondolkozott el.
Grimor jókedvűen kuncogott. Élvezte a herceg társaságát.
Dave fejéből teljesen kiment az otthoni helyzet. Az új ismeretek sokkja kitörölt minden mást.
Teltek a napok sorra. Nem számolta egyikük sem. Dave-nek sem tűnt fel, de eltelt pár hónap. Nem csoda. A Lotaringiában máshogy telik az idő. Az azt uraló káosz, gazda nélkül, nagyon meg tudja borítani a rendet. Grimor számolta a napokat. Nem csak, hogy számolta, de a hirvivőket is elkapta, akik a Stormoktól hoztak leveleket.
Az egyik nap vendégek érkeztek a káoszvárba. Grimor köszöntötte őket.
Dave másodiknak ért oda. Szélesre húzódott a mosolya. A testőrei és a vörös egység kapitánya állt rémülten az ajtóban. Amint V közel ért, Róbert a nyakába ugrott és magához szorította.
- Na mi van? Ennyire hiányoztam? - kérdezte a herceg mit sem sejtve.
- Majd hét hónapra tűntél el. Csodálkozol? - kérdezte Ráró a fegyvereit fogva.
- Mi? - nézett Dave Grimorra hitetlenkedve.
A holló ismét felvette fekete páncélját.
Dave elengedte Róbertet, és Grimor felé sétált. Mielőtt észbe kapott volna, már a várbörtönben voltak.
Odafent Róbert és Ráró nagyon szitkozódott. Éppen, hogy megtalálták a herceget, erre megint eltűnik.
A mögöttük álló Jack és Erik nem esett kétségbe. Erik mágiával kezdte keresni a testvérét, míg Jack szagot fogott.
Eközben odalent a két férfi heves vitába kezdett.
- Miről tudtál még?! - kiáltott Dave.
A holló nem felelt. Kardot rántott és a hercegnek ugrott. Gyomrom rúgta, majd mikor a herceg földre került, a vállába szúrta a kardot.
- Szóval a barátod után akarsz menni - szólt egy ismeretlen hang Dave szájából. A herceg a tőréhez nyúlt és fegyvert rántott. Kihúzta a padlóból az őt leszögező fegyvert, majd felpattant. Az egyik kezét tudta csak használni, de így is meghátrálásra tudta kényszeríteni Grimort. A holló a cella ajtajának ütközött.
- Jobban jártunk volna, ha megöllek téged is. Apádat is egyszerűbb lett volna megzsarolni! - kiáltotta Grimor. Egy erős mozdulattal hátralökte a herceget, majd amikor az elesett, a mellkasára állt. Dave egyre nehezebben kapott levegőt, de annyi ereje volt, hogy megvágja Grimor térdét. Mikor a férfi összerogyott, Dave rátérdelt, majd a torkának szegezte a tőrét.
- Szomorú, hogy ez a vége... - hörögte.
- Fejezd be, amit elkezdtél - fújtatott Grimor és utolsó lendületével Dave mellébe döfte a fegyvere maradványait. Dave felüvöltött, de nem hátrált meg. Nyakon szúrta a hollót, majd az ismeretlen erő hatására a fejét is levágta.
Tetőtől talpig vérben ázott. Hallotta a siető lépteket a cella előtti folyosón. Hátrahúzódott, majd könnyeivel harcolva megpróbált felkelni. Remegve és bicegve lépett ki a folyosóra. A fal mentén a társai elé ment. Erik volt az első, aki odarepül hozzá, kiszedte belőle a törött kardot, és átölelte. Ő is sírt. Nem akarta a frissen megtalált testvérét elveszíteni.
Dave lassan beszélni kezdett.
- Odabent van Grimor lefejezett teste. Használd, ha kell - mosolyodott el.
Erik megtörölte a szemét és felsegítette a testvérét.
- Akkor, amíg összeszeded magad, addig én is összeszedem magam - nevetett. Dave is kuncogott ezen. A testőrség tagjai felvitték és lefektették egy padra. A Wither odasietett és begyógyított minden sebet.
Dave feltápászkodott. Még voltak fájdalmai, de már jól volt.
Megragadta a tőre markolatát és a körülötte lévő szolgálókra nézett.
- Amíg nem vagyok itt, tiétek a vár. Ha odahaza elrendezek mindent, ideküldöm a kapitányaimat és a seregemet, hogy védje a Lotaringiát. Ha ők visszatérnek, akkor Ráró de Lon lesz a helyettesem - mondta.
A komornyik bólintott.
- Úgy lesz, gazdám - mondta.
Dave biccentett, majd visszafordult a többiekhez.
Erik is előkerült. Grimor testében volt. Csak a feje és bal keze volt a sajátja. A páncél egyben tartotta.
- Milyen jó, hogy egymagasak vagyunk - igazgatta magát. - Hagytam egy fejet, egy kezet meg egy pár szervet odabent - szólt.
Dave kuncogott majd végighúzta az ujját a testvére páncélján.
- Mit csinálsz? - kérdezte Erik.
- Összevarrtalak. Nehogy megint szétess - nevetett.
A többiek próbálták leplezni az undort, ami kiült az arcukra.
- Erről inkább ne beszéljünk többet - nyelt nagyot Ráró.
A fivérek nevettek, amiből köhögés lett Dave részéről. Erik megfogta, majd miután összeszedte magát, elbúcsúztak mindenkitől, majd kilépve az ajtón lóra ültek. Jozef szelleme ismét megjelent.
- Legyen ez egy utolsó jókívánság - mondta, majd ahogy eltűnt, egy portál nyílt meg előttük. Erik felült Dave mögé.
- Mehetünk! - kiáltotta, majd a hercegek vezetésével mind átmentek a portálon, ami Viharvár főútjára vitte őket. Erik kapott egy saját lovat, ami a pontos ellentéte volt Dave lovának. Hőfehér volt, fekete sörénnyel, farokkal, zoknikkal és fejjel. A szeme vörösen ragyogott.
Dave szétnézett. Mindenhol fekete zászlók lobogtak.
- Ugye nem... - hebegte a herceg.
- Téged gyászolnak. Apád elrendelte, hogy amíg elő nem kerülsz, borítsa feketeség a királyságot - mondta Jack.
Dave kicsit megkönnyebbült.
Megindította Derest.
Meg sem álltak a palota kapujáig. Az ott álló őrök nem hittek a szemüknek. Azonnal átvették a lovakat, Dave és Erik pedig besiettek a trónterembe.
A testőrök alig tudták őket követni.
- Látszik a Storm vér - lihegte Romeo beérve a folyosóra. Nem akart bemenni a trónterembe még.
A hercegek megálltak az ajtóban, összenéztek, kifújták magukat, majd beléptek.
A teremben síri csend honolt. Az őrök a földet nézték, a két mágus egymással beszélgetett, a királyi pár üres tekintettel nézett maga elé.
Dave és Erik egy kör kő, papír, ollóval lejátszotta, hogy ki szóljon először.
Erik vesztett, majd egy kis noszogatás után fütyülni kezdett.
- Ki meri megzavarni a királyok nyugalmát...?! - kiáltott fel Ezra, majd rögtön torkán akadt a szó. Könnyek szöktek a szemébe.
Azmo is felnézett.
- Dave... - hebegte. - Fe-felség... - lépett oda Félixhez.
A király ránézett, majd a terem közepén álló két fiatal férfira.
Könnyek kezdtek folyni a szeméből, majd remegve felkelt, és óvatosan lesétált.
- Fiúk... Kisfiaim! - kiáltotta, majd kitárta a karjait. A két férfi is megindult az apjuk felé.
Gabe is felnézett, majd miután észrevette a férjét, a karjai közt a két fiával, lefutott és ő is átölelte a fiúkat. Eriket vizsgálta.
- Kicsikém... Pici fiam - zokogott. Dave Félix karjaiban tűnt el, Eriket pedig Gabe szorította.
- El sem hiszem... - nevetett fel örömében Ezra.
Félix mosolyogva törölgette a könnyeit.
- Örülök, hogy hazatértél. És hogy hazahoztad őt is - fogta meg Erik vállát.
Az "ikrek" összeütötték az alkarjaikat.
- Felség, ha javasolhatom, menjünk fel valamelyikük szobájába - javasolta Azmo. Nem kéne ezt a megható pillanatot elrontania egy embernek sem.
A király bólintott, de mielőtt elmentek volna, a felségek magukhoz hívták a három testőrt és a maradék kettőt.
Először Róbert lépett be, majd Duncan, mögötte Romeo, majd egymás mellett Jack és Ráró.
A királyok kihúzták magukat és először a testőrökhöz léptek.
- Róbert, nagy hálával tartozunk neked, amiért megvédted a fiunkat. Ereszkedj a térdedre - szólt Félix, majd kihúzta a kardját a tokjából.
- A szolgálataidért és hűségedért én, Félix Storm, Sinse királya, és a Storm klán feje, lovaggá ütlek. Kérlek, kelj fel Sir Róbert Evrik - mondta Félix.
Róbert felkelt és biccentett.
Gabe Romeo elé lépett.
- Romeo Goldhand. Gold Watcher. Köszönöm neked, hogy kitartottál a fiam mellett. Kérlek, ereszkedj féltérdre - mondta Gabe. Elővette ő is a kardját és Romeohoz fordult.
- Én, Gabe Everwood Storm, Sinse királynéja, Seholerdő királya, lovaggá ütlek, Sir Romeo Gold - Romeo elmosolyodott, majd felkelt. Meghajolt és hátralépett.
Duncan maradt ki. Elé Jack lépett és vonta ki az őrzői tőrét.
- Duncan Silverfang, hűségedet és képességeidet bizonyítottad. Én, Jack Reaper, Teolin hercege és a természet őrzője, Farkaslovaggá ütlek. Kelj fel, Sir Duncan, megérdemled - nyújtotta a kezét Jack.
- Köszönjük, felségek - mondta Romeo.
A királyok biccentettek, majd míg Jack és a többi lovag elmentek ünnepelni a lovagterembe, addig Félix a gyerekeivel, férjével és a mágusokkal felment a királyi hálószobába.