Alterego

1. vanília

Mostanában nem igazán éreztem jól magam. Nem tudom miért, nem tudom mikor lesz vége ennek az érzésnek, de nem örülök neki. Általában akkor szoktam így érezni mikor valami rossz fog történni. Ilyenkor, mindig megcáfolom ezt a gondolatot, és extra pozitivitással próbálok nekiállni a napnak. Most azonban valamiért ez is más. Valami történni fog. Félek.

-Kiara, hahó, figyelsz?- csettintett egyet legjobb barátnőm a szemem előtt. Lassan belekortyoltam a kávémba, és egy nagy mosolyra húztam a számat. Igaza van, talán, ha figyelmen kívül hagyom ezt az érzést akkor eltűnik teljesen. Idegesítenek a kis hangok, az emberek beszéde, a csengő amikor belép a kávézóba egy ember, az illatok ahogy áramlanak a levegőben, a csecsemő akit az anyja nem tud elcsitítani. Mi történik? Felrobban a fejem.

- Kiara, mondd csak, minden rendben?- nézett rám barátnőm aggódóan. Ő az egyetlen ember akiben bízok mostanában, nem fogok neki hazudni. Bár mit is hazudnék neki? Én sem igazán tudom, hogy mi történik.

-Nézd, nem tudom pontosan mi van, de azt érzem, hogy valami nagyon rossz dolog van kialakulóban- néztem rá komolyan. Ismert már, tudta hogy ha ilyet mondok az nagy valószínűséggel be fog következni. Lenézett a kávéjára, és idegesen elkezdte piszkálni a karkötőjén található gyöngyöt, még tőlem kapta előző születésnapjára. 
- Figyelj Kiara, máskor is volt már ilyen, igazából mindent túlélünk, és amíg itt vagyunk egymásnak addig semmi baj sincs, nem?- állapodott meg végül a barátnőm egy biztató mosolyban. Nem tudom hogy csinálta, de valahogy sikerült megbékélnem magamban. Talán van még remény ebből a kilátástalan helyzetből. 

Fél hat fele távoztunk a kávézóból, egy darabig elkísért engem a barátnőm, majd az egyik utcánál én felszálltam a villamosra. Csendben figyeltem az ablakon legördülő cseppeket, amelyek egyre gyorsabban és gyorsabban érkeztek meg az üvegfelszínre. Nincs nálam esernyő. Néztem a mellettem ülő embereket, valaki elförmedt az eső láttán, valaki hevesen telefonálni kezdett, valaki a zenébe temetkezett érzelmei elől. Kedd óta egy érezhető sötétség húzódott meg rajtam, ezért kíváncsi vagyok, hogy ki mit láthat ebből. Kedd óta érzem ezt a bajlós érzést. Kedden lett a munkatársam öngyilkos. Még mindig beleremeg a lábam, hogyha csak erre gondolok. Az, hogyan jutott el idáig, az egy nagyon hosszú és fájdalmas történet, vajon meddig tart a gyász? Még mindig emlékszek, hogy mindig milyen segítőkész, kedves, és pozitív volt felénk, vagy ez csak egy álca volt és mély depresszióval küzdött minden mögött? Vajon mikor jön már az én megállóm?  Hogy titkolhatja ennyire valaki a valós érzelmeit, és mi az a pont az a törés, amikor úgy határozta hogy a vonat átjáró felé veszi az irányt kedd reggel? Vajon mikor áll már el az eső? Esik, esik, még az ég is szomorú, betegen sápadt és sötét, kimondottan sötét ma az este. 

Visszagondoltam a keddi napra. Szokásosan egy reggeli kávéval indítottam a napot, miközben elkezdtem görgetni a telefonomon az üzeneteket. Szokásos baráti és munkatársi üzenetek fogadtak. Egyik a négyes társasángukból Marcell üzenete volt, akinek a neve láttán is pillangók kezdtek el repdesni a gyomromban. Mióta elkezdtem a munkahelyemen dolgozni, azóta érzek valamit iránta. Viszont, ő nem az a nagy barátnős férfi, szóval, ha csak nem szedem össze magam, nem lesz a helyzetből semmi. A következő üzenet Vikitől jött, a négyes társaságunk másik lány tagjától, egyik legjobb barátnőmtől a munkahelyen. "HÍVD FEL GERGŐT!!!", állt a következő felkiáltás az üzenetben. Kicsit összeszorult a gyomrom, Gergő a negyedik tagja a kis baráti társaságunknak, és egyben ha úgy mondhatjuk a legintrovertáltabb is. Az egyik legédesebb ember a földön, csak nem olyan szociális, a súlyából is adódóan visszahúzódóbb férfi, Marcell teljes ellentéte. Mostanában elég nagy feszültség volt hármójuk között. Hiszen, Viki nemrég ment szét a barátjával, aki szintén egy munkatársunk, és hát ebből szétköltözés is lett a vége. Nem volt hová mennie, mivel nálam nincs szabad hely, Gergő és Marcell is felajánlotta, hogy lakhat nála. Végül Gergőhöz költözött volna, de Gergő féltékeny lett, és összevesztek Vikivel, hogy lakjon inkább Marcellnél. Tudniillik Gergő már betegesen szerelmes volt Vikibe. Ha Viki boldog volt, Gergő is az volt, ha Viki mérges volt, Gergő már egy csomag mekivel állt az ajtó előtt. Viki nem volt szerelmes Marcellba, és Marcell sem belé, ezért semmi oka nem volt féltékenykedni. Vagy mégis, tudott valamit? Ha mégis van valami köztük, akkor az én szívem is összetörne, egyedül Viki tudja ezt a nagy titkomat, remélem nem fordulna ellenem. Ezekkel a gondolatokkal kaptam a telefont a fülemhez, amikor is már tárcsáztam Gergő telefonszámát. A legfájdalmasabb az egész helyzetben, hogy annyira elhitette velem, hogy semmi baj sincs, hogy elhittem.