Titkokkal körbevéve (Befejezett)

Part 9

-És honnan tudod, hogy lesz később? -kérdezte eléggé szúrós szemekkel Tony. Na ebből lesz a nagy baj.

-Hát onnan, hogy én vagyok a tiszteletbeli család tagja -húzta ki magát büszkén elém

-Hamarabb ugrok eléd mint Tony elé. -vontam meg a vállam a háttérből.

-Ki vagy te? -kérdezte apa miközben kettőnk között ugráltatta tekintetét.

-Noel vagyok. Lili régi kiképzője, fogadott báttya és szökésének segítője.

-Hogy mi? Nem beszélt Lilibet semmilyen báttyról vagy bármi ilyenről.

-Most komoly Lili? Ez fáj. -kapott a szívéhez drámaian.

-Nem mondtam rólad semmit mert nem igazán akartam. Kitöröltük magunkat nem akartam, hogy rólad is nyissanak egy mappát amit fel is törhetnek.

-Jó így mostmár értem.

-Tényleg Pepper hogy van? -kérdeztem a többiektől

-Jól de alszik. Infúziót kap ugyanis mióta elrabolták nem kapott ételt csak egyszer abban is kábítószer volt. Nem pihent valami sokat. -mondta Bruce miközben kijött a kis orvosi részről.

~~~

Tony-val útközben megbeszéltem, hogy Noel pár napig maradjon és kezességet vállaltam érte. Így mikor vissza értünk mindenki ment a dolgára. Vagyis én mentem beszélni Noel-lel. Hosszú lesz.

Megmutattam neki az ideiglenes szobáját majd ott is maradtam.

-Hé Nono! -ültem le az asztalnál lévő székre miközben bele kezdtem.

-Mond! -terült el az ágyon amit megmosolyogtam. Nagy gyerek szinte.

-Nem tudják hol voltam "katona" -tettem idéző jelbe a katona szót mert hát valami hasonló voltam

-Nem mondtad el? Hogy-hogy? -ült fel meglepődve.

-Hát mikor elfogtak ki voltam ütve. Utána meg a vérvizsgálat ami a 3. napon volt és addig nem is akartam elmondani majd elmonták, hogy Bucky az apám majd beszélgettünk elmondta, hogy a HIDRA tartotta fogva és nekem bűntudatom volt mert én még önként mentem a HIDRA-hoz és utána nem bírtam elmondani.

-Kicsi Lili. -csóválta meg a fejét -Mindegy min mentél keresztül a szíved mindig aranyból lesz. De visszatérve egyszer úgyis el kell mondanod. Nem titkolhatod örökké. Így vagy úgy megtudják. -az ágy szélére ült és úgy folytatta -Nem azt mondom, hogy most azonnal menjél és öntsd ki a szíved de mikor úgy érzed, hogy el bírod mondani akkor ne habozz vele. Ez akkor is a múltad része ahogyan én is és nem tudod kitörölni bármennyire is akarod! -állt fel és oda jött megölelni. Olyan jó volt végre valakinek kiönteni a szívem.

-Tényleg! Mit kerestél a raktárnál? -kérdeztem miközben kibontakoztam öleléséből.

-Donovan -gúnyosan és undorodva ejtette ki nevét. Nem igazán szerette ezt nem is titkolta ezt. -Azt mondta, hogy beszélni akar velem majd igazából mikor már 3 perce magát fényezte fel álltam és kijöttem mikor láttam, hogy harcolnak beálltam segíteni majd egyszercsak veled sodort össze a harc. Utána már te is tudod.

-Mit akart? -gondolatomat hangosan mondtam ki mire megrántotta a vállát és újra elnyúlt az ágyban.
Pár perc csönd után viszont kopogtak.

-Ki az? -ordítottam ki miközben a székkel arra pördültem.

-Csak én! -nyitott be Wanda -Megjött a kaja!

-Megyünk -keltem fel a székből és indultam meg az ajtó felé de mikor láttam, hogy Noel nem mozdul muszály voltam tenni valamit ellene. -Nono kelj fel! -rám nézett majd vissza csukta szemeit mire neki futásból ráugrottam. Fájdalmasan felnyögött majd konkrétan ledobott.

Nehezen felkeltem a földről majd 'durcásan' kimentem. Ahogy az étekzőbe értem hirtelen valaki felkapott. Elkezdett közben pörgetni mire sikítottam egyet majd elkezdtem szívből nevetni.

-Nono tegyél le! -mondtam mikor már elszédültem. Megállt de még nem tett le. -Nem azt mondtam, hogy állj meg hanem, hogy engedj el. -csaptam meg a kezét.

-Te akartad! -mondta majd szó szerint elengedett. Fenekemre estem mire 3gy nagyon csúnya nézést kapott tőlem. Felálltam leporoltam magam majd leültem a helyemre. Mindeközben Nono jót nevetett rajtam. Ugye milyen kedves? -Máskor fogalmazz pontosabban! -mondta miközben törölgette nem létező könnyeit majd leült mellém.

-Mi ez a gyors hangulat váltás. Nem egész egy hete még meg akartál ölni! -csodálkozott Tony

-Oohh...az semmi! -kezdte el Nono -Mikor egy bevetésen voltunk és álcáztuk magunkat és sétáltunk tök jókedvűen beszélgettünk majd egyszer annyit veszek észre, hogy leszúr valakit. Mint kiderült az álduzatunk volt de utána is ugyan úgy folytatta a mondatát. Na az! Az tényleg durva volt. Az meg amit ti láttatok az csak a feloldása volt.

-Najó Noel kérlek mesélj még Lilibet-ről! -kérte Natasha amin meglepődtem.

-Milyet akartok tudni? -vigyorgott Nono. Jajj ne ez nem lesz jó. Nekem. Minden ciki sztorit tud rólam. Mindent!

-Uhh valami cikit tudsz? -kérdezte Tony izgatottan. A többiek helyeslően bólogattak.

-Hogyne tudnék? Melyikkel kezdjem? -rámnézett majd ördögien elmosolyodott. -Tudom is melyikkel!

-Én mentem! -mondtam majd felálltam és mentem is a szobámba. Tudom, hogyha akartam volna se bírtam volna leállítani akkor is elmondja.

Szobámba érve eldőltem az ágyamba és néztem csak a plafont. Egy negyed óra múlva kopogtak.

-Gyere! -szóltam ki majd hallottam ahogy az ajtóm kinyílik.

-Szia! Nem zavarok? -jött be Steve. Kérdése után felültem és úgy válaszoltam.

-Nem zavarsz! Gyere csak! Baj van? -kérdeztem miközben mutattam, hogy üljön le.

-Nincs semmi csak érdekel, hogy vagy? Elrohantál. -ült le az ágyam végébe. Elmosolyodtam kérdésén.

-Jól vagyok. Köszi a kérdést és csak azért jöttem el mert tudom, hogy mit mesélt és azt is tudom, hogy nem bírtam volna leállítani.

-Fura a barátságotok. Vagy nem is tudom mik vagytok.

-Azt elárulom, hogy amit mesélt az nem a legcikibb. -nevettem kínomban

-Nem is akarom tudni mi van ennél is kínosabb. -éreztem ahogy pirosodik az arcom mire bele temettem kezeimbe. Egy kezét éreztem sajátomon majd Steve elvette kezeimet arcom elől. -Aranyos vagy mikor elpirulsz. -mosolygott rám mire még jobban elpirultam. Jézus! Mi van velem?

-Beszéljünk inkább másról! -sütöttem le a szemem de mosolyom nem tudtam takarni.

-Ha akarod! Miről?

-Na ez jó kérdés. Mesélj mit szeretsz csinálni? -kérdeztem hirtelen egy váratlan ötlettől vezérelve.

-Őszintén. Védeni az embereket. Nekem ez nem kötelesség.

-És valami konkrétabbat? Mindenkinek van valami amit akkor is csinál ha egyedül van. Főz, táncol, énekel bármit ami boldoggá teszi.

-Rajzolok. Főleg az emlékeimet. -láttam a szemében a fájdalmat mire vállára tettem a kezem együttérzésem gyanánt -Azt mondtad mindenki. Tehát neked mi? -erőltetett magára mosolyt

-Zene. -ennyit mondtam mire értetlenül nézett rám -A zene mindig ott volt nekem. Mindegy, hogy csak énekeltem vagy táncoltam vagy hallgattam csak az volt a lényeg, hogy ott volt velem. Mikor zenét hallgatok azt érzem nem vagyok egyedül. Mindegy. -mosolyogtam rá

-Mostmár nem vagy egyedül. Ha más nem is én itt leszek jó? -nézett rám komolyan.

-Tényleg? -reménykedni szabad nem?

De akkor nem is tudtam, hogy az a kis remény fellobban valami elmondhatatlan érzéssé!