Érzelmeim Irántad | Sunghoon FF.

03.

- Szia Apa ! - köszöntem vidáman.

- Szia Bora... -nyújtotta el a nevemet.

Mit ronthattam el... Csak akkor beszél ilyen hangsúllyal mikor, elrontok valamit... Elfelejtettem volna valamit ?... Ó! Ne! A közös vacsora!

-Úristen! Apa nagyon sajnálom, kiment a fejemből a vacsora!

- Örülök hogy végre eszedbe jutott. - hangja rideg volt, de mégis kicsit szomorú.

-Tényleg nagyon sajnálom...

- Haza jössz és elbeszélgetünk... Azért jó lenne  ha egy fél órán belül itthon lennél. - azzal lerakta a telefont.

A boldogság helyét a bűntudat és a szomorúság vette át. Apukámmal mindig is különleges kapcsolatom volt. Igazi apa lánya  varázs. Egy ilyen kis vita is a padlóra tud küldeni. Észre sem vettem hogy egy meleg könnycsepp végigszántja arcomat.

- Miért sírsz kis egér ? - kérdezte egy gúnyos, ismerős hang.

- Semmi közöd hozzá Köcsög - válaszoltam hátrafordulva SungHoonhoz, aki csak elmosolyodott az új becenevén. - Mondj valamit mert ezzel a mosolyoddal úgy nézel ki mint valami idióta. - forgattam meg a szemeimet.

- Aranyos amikor keménykedsz -mondta egy  önelégült mosollyal.

- Hagyj békén - mentem el mellette hogy vissza menjek Harutohoz.

Asztalok között cikázva visszaérve a sajátunkhoz leültem és bűnbánó tekintettel néztem Haruto szemébe.

- Sajnálom Haruto, de haza kell mennem. - sütöttem le szemeimet.

- Ohh jól van nyugodtan - mosolyodott el - de ugye nem emiatt vagy szomorú? Ugye tudod hogy nem bántottál meg vagy ilyesmi?

- Nem ... Mármint nem csak ez a baj.

- Akkor mi a gond ? Nekem nyugodtan elmondhatod. -fogta meg a kezemet.

- Csak összevesztem  apukámmal...

- Sajnálom - szorította meg egy kicsit a kacsóm. - Szeretnéd hogy haza vigyelek? 

- Nem, de azért köszönöm hogy felajánlottad.

- Biztos hogy ne? Kezd sötétedni és nincs semmi dolgom. 

- Haruto! - futott hozzá egy alacsony kötényes lány. - Joshua megcsúszott és kiment a bokája kérlek segíts te vagy itt a rangidős! 

Kétségbeesetten pillantott rám Haruto, de én csak egy lágy mosolyt küldtem felé majd eltátogtam hogy " Menj csak ", meghajolt és intett egyet köszönésképp. Összepakoltam a cuccaimat és elindultam haza.

Szomorúan ballagtam otthonom felé a sötét utcákon. Egyrészt azért voltam szomorú, mert apának csalódást okoztam másrészt pedig ott kellett hagynom Harutot. Egy kezet éreztem meg a vállamon. Ijedtemben akkora pofont adtam a mögöttem levő fiúnak hogy még az én kezem is belesajdult.

-Mi a -- ?!

-SungHoon ? -kérdeztem csodálkozva.

- Igen, de ez mi volt?! - kiabált miközben fájó arcát fogdozta.

- Pár évig karatéztam - segítettem fel.

- Kösz... - "hálálkodott" - de miért kellett megütni ? -biggyesztette le ajkait.

- Vajon miért ütöttelek meg? - elmélkedtem - Ohh megvan ! Mondjuk azért, mert a sötét utcákon egyszer csak megmarkoltad a vállam ezzel a frászt hoztad rám. -mosolyodtam el angyalian.