BACK TO LOVE • F1

Második fejezet

2 hónappal később

– Szép jó reggelt, kedves! – rontott be Lando az ajtón, kopogás nélkül. Szétrántotta a sötétítőt, így a napsugarak kínzóan vakítottak meg. Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra és húztam fejemre a takarót. Nagy bánatomra a fiú nem hagyta annyiban és egy egyszerű mozdulattal lerántotta rólam a pihe-puha, meleg ágyneműt.

– Hé! – kiabáltam rá és felültem. Landon egy szokásos sárga mclarenes póló volt, amit egy fekete nadrággal párosított. Fején szintén egy sárga sapka volt fordítva. Jobban megnézve, elég kellemes látványt nyújtott így kora reggel.– Add vissza a takarómat!

– Nemár, Alina! Megígérted, hogy velem reggelizel ma. – biggyesztette le a száját.

Nos, igen. Landoval sikerült kialakítani egy baráti viszonyt, aminek nagyon örültem. Sok időt együtt töltöttünk és volt szerencsém megismerni a fiút. Hálás voltam neki, amiért velem töltötte az idejét, hiszen gyakran voltam egyedül, amikor a nővérem Daniellel volt.
Lando úgy járkált be a szobámba, mintha a sajátja lenne, amiért rendszerint mindig legszívesebben megöltem volna, de rá kellett jönnöm, hogy ha kinyírom, akkor sajnos egyedül kell tengetnem a napjaimat, így inkább elvetettem az ötletet. A többi pilótával is sikerült megismerkednem és szerencsére velük sem ápolok rossz viszonyt, egy idő után elengedtem magam és nem szorongtam a társaságukban, sőt kifejezettem szerettem velük lenni. Kivéve egy embert. Carlost az első nap óta kerültem, mint a tüzet. Próbált beszélni velem, nem is egyszer. De amint megláttam, hogy közeledik felém, azonnal a másik irányba iramodtam. Minden egyes alkalommal. Nem akartam vele találkozni, beszélni meg főleg nem. Kicsit megnehezítette a dolgomat, hogy Lando és Carlos konkrétan legjobb barátok voltak, de eddig sikeresen eltudtam sunnyogni a közös találkozókat, aminek kifejezetten örültem. Még mindig a szavai kísértenek és egyszerűen nem tudom hova tenni azokat, amiket mondott nekem. Viszont a jó hír, hogy nem is kell, hiszen barátnője van. Így már nem számít az egész.

– Figyelsz te rám egyáltalán? – húzta össze a szemét Lando.

– Mi? – kaptam felé a fejem hirtelen. – Ne haragudj, elbambultam.

– Ja, hát azt észrevettem. – fejemre dobta a takarót, amit én puffogva raktam arrébb az ágyon, majd leült mellém. – Szóval mehetünk reggelizni? – villantott rám egy angyali mosolyt.

– Szörnyű vagy! – keltem fel az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. – Adj 20 percet!

A fiú egy nagy sóhajjal tett eleget kérésemnek és mielőtt még magamra csuktam az ajtót, láttam, hogy eldől az ágyon és a telefonját kezdi el babrálni. Július eleje volt, de mivel Angliában voltunk, nem volt kifejezetten forróság. Magamra kaptam egy egyszerű fehér ujjatlan croptopot és egy fehér szoknyát, majd a biztonság kedvéért még fölé kaptam egy narancssárga lenge inget. Szándékosan vettem fel ezt a színt, a fiúknak ma szabadedzésük és időmérő edzésük lesz, így legalább egy kicsit kifejezhetem a támogatásomat is feléjük. Fogat mostam, fújtam magamra egy kicsit a kedvenc parfümömből, majd gyorsan összefogtam a hajam, a telefonomat a táskámba dobtam a pénztárcámmal együtt és indulásra készen, kiléptem a fürdőből. Lando tetőtől talpig végignézett rajtam, amitől kissé zavarba jöttem és csak imádkoztam magamban, hogy ne vegye észre. Egy nagy mosoly terült szét az arcán.

–Csak nem, hogy a kicsi Alina szurkol nekünk ma?

– Ohh, csak fogd be! – szándékosan mentem el úgy mellette, hogy a vállunk összeérjen és ezzel sikeresen meglökjem. Menekülni akartam a szobából, mert éreztem, hogy a fejem tiszta piros lehet. Tettemre csak hangosan felnevetett, majd hallottam, hogy elindul utánam.