Pokoli vágyak

18

-Zia

Rossz szokásomhoz híven kopogás nélkül nyomtam le a barátnőm iroda ajtajának kilincsét, viszont sehogy sem tudtam benyitni. Zárva volt.

-Engem keresel rosszkislány? -kérdezte mögűlem a kívánt személy. Megfordultam szemben állva a számomra elbűvölő nővel. Pont úgy nézett ki, mint ahogyan első este volt, amikor itt kezdtem dolgozni. Piercingek a helyükön, a haja liláskékre festett, egy színben hozzáillő inggel és fekete nadrággal. Isteni volt, olyan határozott kemény dominanciát sugalló kisugárzással. Az ő pillantásai hatására néha tényleg megfagy bennem a vér, pláne, ha úgy ér hozzám, mint most. Lazán ölelt a hátamat támasztva majd a kezét lejjebb vezette. Belemarkolt a combomba. Erőteljesen, de semmiképp sem fájdalmasan. Tudom szereti, ha volt mit fogni egy lányon. Az én testem pedig különösen vonzotta. Szerinte tökéletesek combjaim és a popsim is. Formás és fogható az ő szavaival. A combom belsejébe markolt a hüvelykujjával pedig finoman belecsíptem a selymes bőrömbe. Imádtam, imádott engem. Kicsit játszottam vele nem hagytam magamat megcsókolni kellettem addig amíg a másik kezével az államat meg nem ragadta, hogy megkaphassa a szenvedélyes csókot. Viszont amikor megtörtént nem falta az ajkaimat szinte egy röpke pillanat alatt megvonta az csókját tőlem. Megforgattam a szemem miközben a kulcscsontja felé vezettem a kezed

-Borzalmas egy rosszkislány vagy, princess! -suttogta a fülembe nyakamat fogva. Nem szorított azonban sejtettem, hogy még megbosszulja a játékos húzásomat. Természetesen mindig a szadista nevet a végén, de legalább is örömködik miközben kiszenvedtet minden lehetséges módon. Raenek pedig megvannak a kedvenc eszközei, bár a legjobb játékszere mindig én leszek. Az övé a testem minden porcikája birtokol, de nem uralkodik rajtam.

-Most nem is voltam rossz. Jutalmat érdemlek azt hiszem. -mondtam ráharapva az alsó ajkamra.

-Akkor induljunk lefelé mert ez nagyon nagyon hosszú lesz. -kezén fogott, de még előtte adott egy édes puszikát a nyakamra.

Természetesen a privát szobájába érkeztünk egy kis lépcsőzés után. Rae megállt a vitrine mellett én pedig vetkőzni kezdtem.

-Hol vannak a képeim? -kérdezte egy másodperc merengés után.

-Még sehol...-feleltem szemtelenül, én mindent tudok tiszteletlen stílusban közölni. Folyamatosan tesztelem a határait. Húzom az agyát és nem állok meg kivéve akkor, ha keményen megálljt parancsol. Más nem használ a viselkedésemnek. Kisgyerek korom óta mondták rám, hogy rendkívül pimasz vagyok Raevel pedig csinálhatom ezt hisz mindketten szeretjük az ilyesfajta játékokat. Közelebb sétált hozzám olyan kevés hely volt a testeink közül, hogy hátra léptem és a mögöttem levő magasított ágynak szegeződtem majd mellém helyezte a kezeit ezzel teljesen bezárva engem. Finoman felvezette derekamon a kezét aztán a nyakamhoz ért.

-Az enyémek. Érted? -kérdezte egy kis erős szorítással nyomatékosítva a birtokló szavait.

-Ki hazudott neked? Ki mondta, hogy hozok képet? -kérdeztem arcátlanul szomorúságot színlelve.

-Képeket. -javított ki majd folytatta.

-Nekem senki sem hazudott, viszont úgy látszik a barátnőd nem tanította meg, hogy néha jobb becsukni azt a gyönyörű szájacskát. Elfelejted, hogy nem férfival vagy így ezeket a gyönyörű ajkak kevésbé használod. Lehet a szád túlzott jártatása ellen valamit kéne adnom bele, hogy csökkentsem a hiperaktivitását. -mondta az alsó ajkamat simogatva.

-Mondjuk mivel? -kérdeztem incselkedve. Valami izgalmasra vágytam, helyette azonban egy csalódást keltő választ kaptam.

-Szappannal. -felelte suttogva. Ez nem ér. Muszáj volt mindent csak így elrontania?