26

199 5 0
                                        

ZIA

Egész reggel a konyhában lófráltam fel alá, és kicsit rendet tettem miközben Rae-re vártam hiszen ma már kilenckor befejeztem a szokásos nyújtásaimat meg a rehabilitációs gyakorlatokat, vagyis csupán a pihenés volt hátra amire nem tagadom nagy szükségem volt hiszen alig négy hónapom van hátra a Monte-Carlo-ban megrendezésre kerülő cirkuszfesztiválig. Eddig sajnos a folyamatos előadásaim miatt szinte semmit sem készültem, így hát az elkövetkezendő két hétben kell kidolgoznom a teljes koncepciót, valamint begyakorolnom az előadásomat. Persze sokat segített, hogy pár nappal ezelőtt letudtam a hivatalos fotózást a fesztivál plakátjaihoz.

Feljebb állítottam a zeném hangerejét és neki fogtam a reggeli készítésnek. Szokásosan, gyümölcsökkel kezdtem a napot majd egy joghurtos granola tálat készítettem, eközben Rae is kibotorkált a hálószobánkból a tegnapi műszakja után. Nem csoda hisz bártulajdonosként hajnalig tartó éjszakákat dolgozik. Gyorsan lefőztem az eszpresszóját majd odanyújtottam a barátnőmnek.

-Köszönöm bébi. Ma ennyire korán kezdődik a parti? -kérdezte lazán a combom hátsó részére vezetve a kezét, gyengéden cirógatta a bőrömet amíg végül elfogyott az eszpresszó.

-Persze, velem minden nap egy fergeteges parti. -feleltem játékosan elvéve tőle az üres csészét.

-Hogyne végül is veled nyitott szemmel álmodik az ember. Fantasztikus dolgokat csinálsz odafent a levegőben, mostmár tudom, hogy a csodák a Circus du Soleil-ben születnek. -mosolyodott el a testemre tekintett.

-Szerintem ez tetszeni fog. -mondtam a pult másik oldaláról elvéve az érdekes papírtekercset, szétbontottam majd kitérítettem a barátnőm elé.

-Valóban pártalan, milyen fényképész készítette ezt? -kérdezte miután tüzetesen megcsodálta a plakát részleteit.

- A cirkuszban készült nemrég a Monte-Carlo-i produkciómhoz. Ki találod mi lehet a tematika? -kérdeztem Raehez simulva.

-Fogalmam sincs princess, de valami víz az biztos meg gondolom légtorna. - erre elismerően bólintottam, aztán kiegészítettem a szavait.

-Ahogy mondtad Ariel Aquatica-ra épül, ami vízzel teli félgömbben kezdődig aztán vagy egy csillár eszközt vagy karikát használok a légtornás részhez.

-Már csak egy kérdésem van bébi, mikor láthatom ezt a plakátot teljes istennő méretben? -kérdezte komolyan, melyet rendkívül humorosnak találtam, de természetesen nagyra értékeltem a rajongását.

-Inkább fél háztömbnyi méretben szeretnéd? - kérdeztem szintén viccelődve.

-Még szép. Gyönyörű vagy ezen a fotón, nagyon irigylem a fotóst. -mondta közelebb hajolva érzékien belecsókolva a nyakam bőrébe.

-Neked is bármikor kivetkőzők így majd becsobbanok egy medencébe.

-Csak nekem. -javított ki szigorúan magához húzva.

-Erről jut eszembe Alex felajánlott nekünk egy négy napos wellness hétvégét Magyarországon, mivel ők nem fognak tudni elmenni. Gondoltam kapható vagy az efféle hírtelen vakációra? -érdeklődött a hasamra vezetve a kezét, nem titok ezen beszélgetés alatt sikerült végig pásztáznia testem összes számára elérhető szegletét.

-Hogyne, pont ráérünk egyébként is hiányzik neked már a jó masszázs. -egyeztem bele az ajánlatba majd hátra fordultam egy csókra.

-Rendben akkor elkezdem intézni a repjegyeket. - folytatta elgondolkozva.

-Dia mikor érkezik? Holnap? -erre a kérdésemre csupán egy bólintás volt a válasz.

-Elmenjek esetleg bevásárolni? Láttam ágyneműt is kell venni meg lehet néhány csajos dolgot, hogy otthonosabban érezze magát nálunk.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jan 25 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Pokoli vágyakWhere stories live. Discover now