Igaz és őszinte

Barátok?

Éjszaka Sasuke kiabálásra ébred. Még fel sem fogta, mit hallott, ösztönösen Naruto szobájába szalad, ahol az ágyon egy síró és ziháló szőkét talál.

- Naruto, mi történt? - lép oda hozzá ijedten.

- Én... én... - motyogja, miközben rázza a zokogás. Sasuke nem is gondolkodik, teste szinte magától mozog: szorosan megöleli barátját. Naruto görcsösen belé kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta. - Sajnálom, hogy felébresztettelek - motyogja, mikor sírása már csitul. - Köszönöm - bújik ki az öleléséből.

- Rosszat álmodtál? - kérdezi, mire csak egy szomorú bólintást kap. - Elmondod? - Naruto egy pillanatra elgondolkodik.

- A baleset... tisztán láttam magam előtt, ahogy Apa... és Anya... a másik sofőr... az üvegszilánkok... éreztem, ahogy... - próbálja leírni, de egyszerűen túl sokmindent akar mondani, így szinte semmit sem tud. Érzések, hangok, képek, fájdalom, félelem és bűntudat. Ezeket mind-mind egyszerre akarja leírni. De nem tudja. Még mindig nem áll készen rá, hogy beszéljen róla. Pedig Shizune-san is megmondta: fontos lenne, ha tudna beszélni róla, hiszen az megkönnyítené a továbblépést. Amíg ez nem megy, addig meg fog rekedni. És ő bizony megrekedt.

- Hé, nyugodj meg szépen - simogatja meg az arcát Sasuke lágyan mosolyogva. Naruto észre sem vette, hogy kezei remegnek, sőt, még a levegőt is benn tartja. Egyszer a saját bánatába fog belefulladni egy óvatlan pillatban.

- Köszönöm - suttogja a kezébe simulva. Annyira jól esik neki a másik érintése. Szívét, lelkét melegség tölti meg. Sokkal jobban érzi magát pusztán ezen apró érintés okán is.

- Jól leszel? - kérdezi pár perc múlva. Naruto csak bólint egy aprót és visszafekszik az ágyba. - Akkor én megyek is - áll fel. - Jó éjt! - indul ki a szobából.

- Sasuke! - szól utána, mire megtorpan. Keze már a kilincsért nyúlt.

- Igen? - fordul vissza hozzá. - Szeretnél valamit? Egy pohár vizet esetleg?

- Itt maradnál? Velem - néz rá könyörgően. Sasuke arcára döbbenet ül ki, tudatában ezernyi gondolat. Aztán szó nélkül befekszik a szőke mellé, aki mellkasára dönti a fejét. Alig telik bele egy percbe, már érzi is, ahogy elnehezedik a feje, légzése lelassul és szuszogás váltja fel.

Az ablakon sápadt holdfény szűrődik be, csak az ad némi világosságot. Ám ennyi is éppen elég: Sasuke tisztán látja Naruto nyugodt arcát, mely oly angyali.

Még utoljára végigsimít a selymes arcbőrön és ő is mély, ugyanakkor nyugodt álomba szenderül.

**

Reggel Mikoto talál rájuk, egymás karjaiban. Arcán örömteli mosollyal áll az ajtóban és úgy nézi a két fiút. Kezeit mellkasa előtt összekulcsolja, így tartva vissza azt a mérhetetlen szeretetet és boldogságot, amit abban a pillanatban érez.

Itachi álmosan mászik elő a szobájából. Szemeit dörzsölve lép oda anyja mellé. Egy pillanat alatt fel is ébred teljesen. Még arra a fránya kávéra sincs szüksége. Arcára boldog mosoly húzódik. Alakul a molekula.

- Apa tudja? - kérdezi halkan. Az oké, hogy az ő szokásait elfogadta, hiszen még az esélye megvan, hogy egyszer felesége lesz és gyermekei. De aggódik öccséért.

- Már évek óta sejtjük. Ne aggódj, mi pont olyannak szeretünk titeket, amilyenek vagyok. Csak azt szeretnénk, hogy boldogok legyetek. Ha pedig Apátok mégis rosszul szól, majd kap a fakanállal - kacsint cinkosan, mire Itachiból halk kacagás tőr elő. Édesanyja az egyetlen, aki némileg kordában tudja tartani édesapjukat.