A szerelem kezdete/ Hyunlix/

Minden elveszett

Sziasztok a nevem Lee Felix, egy 17 éves gimnazista fiú, akinek éppen most változik meg az élete. Fekete hajam van és fekete szemem amit anyukámtól örököltem.

171 cm-s magasságommal nem számitok alacsonynak, és hát nem vagyok egy sportember, inkább táncolni vagy rapperni szeretek. Egyébként meleg vagyok, de igyekszem ezt titkolni ugyanis apám nagyon nem szereti őket. Tudom hogyha valakinek is elmondhatnám, akkor csak a rossz származna az egész dologból.

Az iskolában nemigen vagyok népszerű, de nem vagyok azért utált személy sem. Jó azért van 1-2 piszkálódó ember, de hát hol nincs? Na de vissza térve rám, most költözök ki Dél-korába, a karrierem miatt, mert a haverom Chris ott lévő barátaival létre hoztak egy bandát és megkért, hogy legyek már benne én is és hát persze hogy igent mondtam. Amúgy egyedül élek az édesapámmal mert az anyukám 3 éve meghalt egy autóbalesetben. Azóta katasztrófa mert az apám emiatt egy alkoholista lett.

Hétfő van. Reggel 7-kor szólal meg az ébresztőm, mint mindig. Miután felkeltem, fogat mostam majd felkapkodtam magamra a ruháimat, ami egy fekete-fehér pólóból és egy fekete farmerből állt. Ezután lerobogtam a konyhámba gyorsan hogy kezembe kapjak egy almát, meg fogtam a deszkámat és 15 perc alatt be értem a munka helyemre. Ahogy beléptem a lemezkiadóba, egyből mentem J.Y Parkhoz, hogy betudjon mutatni a srácoknak. Nem sokkal később pedig már az egyik próba teremben találtam magam.

- Sziasztok! Had mutatsambe az új társatokat ő Lee Felix.- mutatott be engem a főnök a többieknek.- kérlek mesélj valamit magadról.

- Sziasztok a nevem Lee Felix, 17 éves vagyok Ausztráliában születem, eredetileg fekete hajam van... és ennyi.- mondtam röviden

- Köszönöm szépen! És remélem jól fogod érezni magad itt. Na itt is hagylak velük.- mondta mosolyogva és el is ment. Chan egyből oda jőt hozzám mert szinte csak ő ismer.

- Szia Felix!- jött hozzám mosolygósan Chan.

- Szia...- mondtam neki picit izgulva, ugyan próbáltam lélekben tartani magam.
- Úgy látom hogy nagyon izgulsz, nem kell had mutassalak be a többieknek. Ő itt az egyik alapítónk Changbin- mondja és rá mutat a mellette állo srácra.
- Hello örülök hogy látlak-mondta kedvesen.
-Mellette Seungmin, Han, I.N, Minho, és Hyunjin- mindenki köszönt, de valahogy megakadt a szemem Hyunjin-on. - na jól van próbáljunk.

Chan nagyon szeretheti ezt a bandát nem is csodálkozom, hogy miért. Mindenki olyan kedves és szeretettre méltó. Gondolkozásomból a próba vége zökkentett ki. Utána a csapattal elmentünk enni valamit , mikor már indultunk volna kaptam egy üzenetet édesapámtól:

- Haza kell jönnöd, most!

Azonnal aggódni kezdtem . Vajon mi történhetett? Ez nem vall rá. Esetleg részeg lenne? Gyorsan elköszöntem a többiektől, és elindultam hazafelé. Haza deszkáztam beléptem a házba ahol elég nyomasztó hangulat uralkodott.

- Apa? Itthon vagyok.- mondtam halkan.

Ekkor viszont megláttam őt, az étkezőben ült és iszogatott, de már jó pár üres üveg volt mellette. De amit az asztalon láttam, attól lesápadtam. Az egyik kézzel készített szivárványos zászlóm hevert ott...

- Ez mégis mit jelentsen?- mondta halkan, vérfagyasztó nyugodtsággal az apám.

- S-semmit...- hirtelen csak ezt tudtam kinyögni, borzalmasan féltem.

- Meleg vagy?- kérdezte.

Most vagy soha. De el kell mondanom. Nem akarok tovább titkolózni.

- I-igen..- Amint ezt kimondtam, egy hatalmas pofon csattant az arcomon.

- Mit mondtál?! Az én fiam nem lesz holmi vonagló buzi!- ekkor ütéseket mért az arcomra, mire nem csak a könnyeim, de az orrom vére is eleredt.

- Kérlek apa hagyd abba!- könyörögtem, de ez csak olaj lehetett a tűzre, mivel jó nagyokat rúgott belém, amitől csak a nyöszörögni tudtam a földön.

Ám ez nem volt elég neki. Innentől egész homályos a dolog. Kulcscsörgés. Kiráncigálás. Autó. Fényszóró. Elhagyatott út. Minden elveszett. Mikor realizáltam a történeteket, kör benéztem hogy hol vagyok. Egy elhagyatott út. Mindenhol sötét volt, egy-két útszéli lámpa ad világitást. Én a sok szemét között vagyok, de moccanni sem bírok így csak halkan sírdogálok. Így ment ez egy negyed órája, mikor lépteket hallottam. Nagyon féltem, igyekeztem vissza folytatni a sírást, de nem nagyon sikerült.

Egyszer csak egy nagy árnyék magasodott fölém.