A szerelem kezdete/ Hyunlix/

Nem mindennapi találkozás

Hyunjin szemszöge 

 Hyun vagyok, Hwang Hyunjin, 17 éves vagyok. Festet szőke hajam van, és barna színű szemeim vannak. Szeretek bulikba járni, bulízós fajta ember vagyok . Persze... a bulikon belül a jó italokat sem vetem meg. Magunk közt megjegyezném, hogy nincs nagy érdeklődésem a gyengébbig nem iránt, kicsit másabb vagyok mint az átlag, ha lehet így mondani. Persze ezen mások kiakadnak, vagy undorodnak tőle, ezért jobb nem beszélni róla.

A családom nagyon komolyan veszi a munkáját, igazából az üzleti dolgokban utaznak. Anyám és apám azt akarja, hogy egy nap majd én vegyem át az egészet, de engem nem vonz ez a világ. Csak is a tánc. Összesen 6 barátom van, akikre még az életemet is rájuk bíznám, ők pedig nem más mint Chan, Minho, I.N, Han, Seungmin, és Changbin. Már 2015 óta ismerjük egymást, ráadásul az szüleim is kedvelik őket. Na de ennyit rólam.

Éppen hazafelé tartottam a próbáról. Kár, hogy Felixnek olyan hamar haza kellett mennie, igazán jó fej srác. Éppen egy kihalt út mellett sétáltam, ahol olyan rossz volt a közvilágítás, hogy ha be lettem volna rúgva, biztos vagyok benne hogy nem találtam volna haza. Na de visszatérve, éppen lépkedtem hazafelé, mikor meghallottam egy hangot. Elsőre azt hittem hogy esetleg egy sebesült kutya lehet, mert valami nyüszítéshez hasonló hangot hallottam, így lassan elindultam a szemétkupac felé. Amikor benéztem a sok szemét közé, a meglepettségtől még a szavam is elállt, ugyanis Felixet pillantottam meg. Szöke haja a könnyekkel áztatott arcába hulltak, és láthatóan reszketett. Az arca és a karjai tiszta ütésnyom, az orra alatt alvadásnak indult a vér. A ruhája tiszta mocsok volt, a rá ragad olajfoltoktól, és a maradék szeszes italos üvegektől. Egy ideig dermedten néztem őt, de sokkal később feloldódva, halkan odaszóltam neki:

- Hát te meg mit csinálsz itt Felix?- kérdésemre persze nem kaptam választ, csak beljebb húzódott, és még jobban magához húzta a lábait.

De hát mit is vártam? Majd pont nekem fogja elmesélni, hogy pontosan hogy került ide. Lassan leguggoltam elé, s felé nyújtottam a kezem.

- Gyere, hadd segítselek ki onnan...

Eleinte hezitált, de végül óvatosan hozzáért a kezemhez. Elképesztő pici keze van, teljese eltűnik az enyémben. Végre kihúztam, és gyengéden tudattam vele, hogy felemelném. Nagyon feszült volt, mégis félve, de óvatosan belekapaszkodott a nyakamba. Felkaptam mennyasszony pózba, és bebugyoláltam a pulcsimba. Erre kicsit felszisszent. Teljesen ki volt hűlve, jéghideg volt az egész gyerek. Jobb lesz ha minél előbb ágyba dugom.

Végre itthon! Beléptem vele a házba, letettem a padlóra, de összeesett volna, ha nem tartom meg őt. Lassan le vettem a pólóját, de ami ezután fogadott az még jobban lesokkolt, mint amit eddig láttam. Kék-zöld foltok borították a testét. Mindenhol. Vettem egy mély levegőt, és előkotortam pár kisebbnek mondható ruhadarabot a szekrényemből. Nehezen, de ráadtam mindent, majd a szobámba vezettem és az ágy felé vettem az irányt. Próbáltam minél óvatosabban befektetni, és betakarni őt. Kis idő múlva ismét könnyezni kezdett, majd lassan elhallgatott és már csak azt vettem észre, hogy békésen, minden gondtól megfeledkezve szundít.