A szerelem kezdete/ Hyunlix/

Nehéz kezdet

Hyunjin szemszöge

Nagyon ki lehetett merülve, hiszen mióta hazahoztam eltelt legalább 6 óra. Azóta elindítottam a mosógépet, hogy kimossam a még használható ruháit, meg amennyire lehetett, rendet raktam. Jelenleg itt ülök az ágy szélén, és figyelem ahogy alszik. Sok dolgom lenne mára, de egyedül nem fogom itt hagyni egy nagy házban.

Felébreszteném, és elmagyaráznám neki, hogy merre van a konyha és szolgálja ki magát, de nincs szívem felkelteni szegényt. Éppen álltam volna fel, amikor mocorogni kezdett, mire felé kaptam a fejem, kinyitotta a szemeit fáradtan dörzsölte az íriszeit, majd amikor nagyából kitisztult előtte minden rám nézett. El kell ismerni szép szemei vannak. Kikerekedtek a szemei, és kicsit visszahúzódott a takaró mögé, hátha az majd megvédi. Halványan elmosolyodtam.

- Jó reggelt Csipkerózsika. Éhes vagy? Meg... a sebeiddel is kellene valamit kezdeni.- ületem kicsit közelebb hozzá, de ő egyre csak arrébb húzódott.- Na jó... várj egy kicsit...- felálltam és kisétálam a szobából egyenesen a konyhába, ahol összedobtam egy egyszerű szendvicset, és mellé töltöttem egy kis narancslevet, amit aztán be is vittem neki.

Közben az elsősegély dobozról sem feledkeztem meg. Visszaültem mellé az ágyra, és a kis éjjeli szekrényre raktam a tálcát. Lassan felé nyújtottam a kezem, és megfogtam az egyik karját, amit el akart húzni de nem engedtem neki.

- Csak segíteni akarok. Ha nem kezeljük le, el fog fertőződni a nagy része.- nézetem komolyan azokba a zaklatottságtól átitattot fekete szemekbe.

Erre egy kicsit megszeppent, és engedett. Óvatosan elláttam a sebeit, igyekeztem kevés fájdalommal eljárni. Miután végeztem, az ölébe tettem a tálcát. Ekkor villámcsapásként ért a tudat, hogy nekem már rég el kellett volna indulnom otthonról. Gyorsan ránéztem az órámra. Kikerekedettek a szemeim, és gyorsan a pulcsimért nyúltam. Picit beletúrtam a hajába, és nyugodt hangon megszólaltam:

- Felix nekem mennem kell nem sókára kezdődig a próbánk, de te nyugodtan maradj majd mondom a többieknek hogy mi történt veled- mosolyodtam el, majd kiléptem a szobából.

Felix szemszöge:

Olyan fura minden. Hol vagyok? Vajon aggódna értem az anyukám ha élne? Ezek a kérdések kavarodtak álmomban. Mikor felébredtem Hyunjin ott ült az ágy mellett. Számomra nagyon magasnak tűnt, bár szerintem ebben a félelmem is közrejátszott. Elvégre olyan vagyok most, mint kisnyúl a vadász előtt. Kiment a szobából, de nem sokára vissza is jött egy tálcával, és elsősegély dobozzal a kezében.

Miután letette a tálcát, megfogta a karomat, mire kissé megijedtem és elhúztam volna, ha nem sokkal nagyobb erőfölényben. Miután elmondta, hogy csak szeretne segíteni bátrabban hagytam neki hogy tegye azt amit akar. Nem sokkal később , mikor már az összes sebeimet le fertőtlenítette, rá pillantott az órára és azt mondta hogy mennie kell a próbára szól a többieknek hogy miért nem leszek, és már el is ment. Egyedül maradtam.

Egy óra múlva kimerészkedtem a takaróm alól, és elkezdtem körülnézni a házban. Jó nagy háza van Hyun-nak és modern. A szobából rálátni a bejárati ajtóra, és a kertre, ugyanis üvegből van az a rész. A kert egész nagy, hátul egy medence is helyet kapott, miután körbe néztem, elmentem zuhanyozni, majd visszaiszkoltam az ágyba, ám nem sokáig lehetett nyugalmam, ugyan is óriás vihar tört ki. Nagyon meg ijedtem sose szeretem ha dörgőt vagy, hogy ha villámot az ég. Egy óra múlva dörömbölést hallottam az ajtón, mire picit kikukucskáltam, a takaró alól. Egy magas férfi volt az, gondolom az apukája lehetet az. Egy ideig Hyun nevét ordította, de nem mertem ajtót nyitni. Épp indult volna el, mikor összeakadt a tekintetünk. Nagyon megijedtem, és csak annyit láttam, hogy ordibál, majd felhív valakit.