Eighteen Again [Sunghoon ff.]

Chapter 1

Tudjátok milyen érzés amikor rettegsz valamitől? Valami olyan dologtól, amire azt mondják: "Majd úgy is kinővöd." De aztán ott állsz 16 évesen, hogy lassan fóbiád lesz a dologtól. Mert pont ez van velem, gyerekkorom óta rettegek a sötéttől.

A nevem Narae, 16 éves vagyok, van egy ikertestvérem akit Mirae-nek hívnak. Szeretem őt és jóban vagyunk, bár vannak nézeteltéréseink még is azért jól kijövünk.

Épp költözés közepette voltunk, újra egy szobát kaptunk Miraeval, aminek voltak jó és rossz oldalai is. Az egyetlen rossz, hogy ő nem bír lámpával aludni, én meg félek a sötétben. Bárhogy is van, inkább lekapcsoljuk a villanyt esténként.

Egy nehéz nap után, elégedetten néztünk körbe a berendezett szobánkon az ikertestvéremmel. Büszkén vetettem egy pillantást Seventeen album és lightstick gyűjteményemre, míg Mirae a BTS albumjaira. Mind ketten szeretjük az egymás kedvenc csapatát szóval sosincs belőle baj, hogy mit hallgassunk előbb. Már átöltöztünk alvós ruhába és a szüleink is már nagyban a szemhélyukat vizslatták belülről, szóval rajtunk volt a sor.

-Szép munka. - mondta Mirae.

-Egyetértek. Szép lett. - feküdtem be az ágyamba, sóhajtva. Hiányzott a régi ágyam és szobám, ha őszinte akartam lenni.

-Holnap kezdődik a sulink elsőnapja. Mi a véleményed? - kérdezte Mirae. Megpróbált pozitívan állni a dologhoz.

-Utálom, hogy külön osztályba raktak minket. Még csak nem is ismernek? Hogy tehették.

-Nézd, Gangnam egyik legjobb gimije és ez az iskola tapasztalata az ikrekkel kapcsolatba. Csak jót akarnak. - mondta.

-De mi lesz velem nélküled? - kérdeztem boci szemekkel ránézve.

-Semmi, fogsz tudni barátokat szerezni nélkülem is, Narae. Nem kell aggódnod. Csak add szimplán önmagad. - mondta. Ez az ami sosem ment. Beilleszkedni, főleg nem nagy közösségekbe.

-Elfogom cseszni. De komolyan.

-Pozitívan! - vágta rá Mirae. Felkuncogtam.

-Jó, jó. Holnap menni fog és csodás napunk lesz. - takaróztam be.

-Jöhet a lámpa oltás? - kérdezte. Sóhajtottam.

-Mirae. - kezdtem sejpítve.

-Nem! Narae! Ne képzelj be semmit se sötétbe. Nincs ott semmi! - lebiggyesztettem az ajkaim.

-Nem képzelek be semmit, én csak... - akadtam el. - Nem tudom. Hevesen kezd el verni a szívem és remegni a kezeim. Nem tehetek róla.

-Nődd ki. - könnyű azt mondani...

Lekapcsolta a villanyt, egy időben én is összeszorítottam a szemem. Lassan kinyitottam a szemem, hogy megnyugodjak egy kicsit és realizáljam, hogy nincs mitől félnem. Mély levegőket vettem, testvérem egyből elaludt. Minden tiszta volt Mirae és az ajtó felé. Az ablakokon se nézett be semmi. A következő azok a sarkok voltak. A hozzám legmesszebbi sarokkal kezdtem. Normális volt, aztán következett a hozzám legközelebbi sarok, amerre a lábam volt, aztán egy a következő és igen. Ott volt a baki...

Az a sarok sokkal sötétebb volt mint a többi, de csak egy foltban. Egy ember magasságú és szélességű sötétség volt előttem. Légzésem újra felgyorsult, majd a lámpáért nyúltam felülve és felhúzva térdeim is. Felkapcsoltam, világosabb lett, kivéve abban az egy sarokban. Azt hittem nem látok rendesen. Világosban egy sötét folt. Még nagyobb villanyt kapcsoltam, mire az végleg eltűnt.

-Mi az, Narae? - kérdezte. Egy pillanatra újra a sarokba néztem, de ott tényleg nem maradt semmi.

-Mirae. Kérlek, hagy aludjak veled. Nagyon félek, én- - fakadtam majdnem sírva.