MY ANGEL | MINSUNG

15. rész

A hideg levegő végig süvített az oldalamon és a karjaimon. Kiabálni akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon.

Vártam a megváltást, a becsapódást, de nem történt meg. Talán már az utolsó pillanatban, de egy erőteljes húzást éreztem meg felfelé majd újjabb hideg levegőt magam körül.

Félve nyitottam ki a szemeimet. Jobbra nézve konstruláltam, hogy egy hatalmas fehér szárny szeli az eget. Balról dettó.

-M-mi?-dadogtam meglepettségemben.

Amennyire csak tudtam, felnéztem, vajon ki tarthat. Jisung?! Mi a fene történik velem? Jisungnak mióta vannak angyal szárnyai?

-Ne mondj semmi Minho! Te akartad tudni! Ne mondj semmit!-kémlelte érzelemmentes arccal a tájat.

Úgy tettem ahogy mondta, hisz az életem szó szoros értelmében a kezében volt. Már ha érti valaki.

Egy kis erdő középén lévő tisztáson szálltunk le. Milyen fura azt kiejteni. Leszálltunk...

-Jisung?-szólítottam meg, mikor hatalmas szárnyaival hátat fordított nekem.

-Sosem fogsz tudni rám újra ugyan olyan szemmel nézni...-tottyant le a földre.-Már majdnem minden jó volt, de neked kíváncsinak kellett lenned!-szipogott.

-Jisung, én semmi sem értek!-szaladtam elé, hogy ne a szárnyait kelljen nézzem, hanem a gyönyörű szemeit.

-Elmesélek mindent, hamár itt tartunk.-sóhajtot, majd egy kis könnycsepp folyt végig az arcán.

-Hé, nyugi, nincs semmi baj.-néztem fel a szemeibe nyugatólag, miközben kezeit kezeimbe vettem.-Nincs semmi baj, csak nyugodtan mondj el nekem mindent!

-Minden 7 éve kezdődött. Atyám a földre küldött amikor betöltöttem a 16-ot, hogy segítsek az emberiségnek jóra fordulni. Túlságosan bonyolultnak bizonyult ez a folyamat, így pár hónapra rá feladtam. Egyedül voltam a világ ellen. Ekkor estem egyet Atyám szemében. Pár hónap múlva, egy listát nyomott a kezembe. Azoknak az embereknek volt feltüntetve a neve, akik sem nem hisznek a jóban, de a rossz oldalon sem állnak.  A listán egy bizonyos név mellé az én nevem volt feltűntetve, ami azt jelentette, hogy azt az embert jó oldalra kell állítanom. Az volt a feladatom, hogy ténylegesen a jó oldalra állítsam őt. Ismét elbuktam... Aztán harmadjára azt a feladatot kaptam, hogy valakihez visszakerülök, akinél próbálkoztam a megtérítéssel. Két eset jöhetett szóba... Atyám ledobott a mennyből. Nagyon megharagudt rám. Aztán a karjaidba estem, te pedig azt hitted, hogy egy dilinyós vagyok aki öngyilkos akart lenni.

-Várj, ez azt jelenti, hogy mi már találkoztunk egyszer?-kérdeztem.

-Háromszor próbálkoztam veled...-mosolyodott el keserűen.

-Háromszor?-döbbentem le.

-Soonie...Doongie...és Dori...-motyogta zavarában lehajtott fejjel.

-Neee!-döbbentem le ismét.-Te voltál Soonie, Doogie és Dori!?

-Én voltam.

-Miért hagytál el mindig olyan hamar?-könnyesedtek be a szemeim.

-Nem láttam változást, fel kellett adnom. Aztán amikor az adott élettelen cicát ölelve zokogtál, mindig felmerült egy ujjabb esély, de hiába.-sírt.-A kiskedvenced voltam háromszor. 17 éves korod óta ismerlek Minho!

-Ez...ez olyan igazságtalan!-álltam fel, majd letöröltem a könnyeimet, hátat fordítva Jisungnak.

-Minho, kérlek, segíts nekem! Ha ezalkalommal is elbukom, örökre az ördögé leszek! Atyám gondolkodás nélkül ad el Lucifernek! Az ördögök királya pedig nagyon kegyetlen az elbukott angyalokkal.-sírt keservesen.-Én szeretlek téged Minho, és inkább a földön maradok veled, ha azt akarod, minthogy a pokolban szenvedjek. Bármit megteszek érted esküszöm!

-Honnan veszed, hogy vannak érzéseim irántad?-fordultam hirtelen felé.

-Én...én...-kereste a szavakat.-Nekem fogalmam sincs arról, hogy mit érzel, de reménykedem. Esküszöm, hogy minden percem a reményből all, hogy egy napon majd legalább barátodként szeretni fogsz.

-Ha elfogadom az ajánlást és legalább barátomnak fogadlak mi fog törtenni?

-Veled maradhatok. Atyám nem választ el attól akit szeretek, ha az is szeret engem viszont. Amíg boldog vagyok a földön és jót teszem, addig irgalmas velem szemben.

-Mi fog törtenni ha azt mondom, hogy én ezt nem akarom végigcsinálni?-halkultam el.

-Visszakényszerülök a mennybe, ahonnan örökre lelöktek a forró pokolba. Megfosztanak agyali jelemtől, a fehét szárnyaktól, majd rab maradok örök életemre.-remegett meg a hangja.

-Én...

-Ne Minho! Ne befolyásoljon amit mondok! Hallgass a szívedre.-vágott közbe.-Nem akarom, hogy zsaroljanak a dolgok amiket mondtam!

-Sosem hagynám, hogy miattam szenvedj!-szorítottam magamhoz a testét.-Megmozgattad a szívemet Jisung. Azt hiszem sikerült a feladatod. Mióta az életem részese vagy, jobbak a napjaim és nem veszekszem nap mint nap annyira sokat az emberekkel.

-Ez azt jelenti, hogy...?

-Maradhastz velem! Sőt könyörgöm, hogy maradj velem!-néztem bizakodóan a szemeibe.

-Köszönöm Minho! Annyira köszönöm!-borult a nyakamba, s ott sírta ki minden összegyűlt félelmét.

Haját és tarkódát simogattam amennyire csak lehetett. Fehér szárnyait kettőnk köré fonta, hogy ne fázzunk meg egy szál pizsamában.

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap ez fog velem törtenni, de örülök, hogy bekövetkezett, és Jisung velem marad.