Szívünk ritmusa...

~7.~

Álmatlan éjszakám volt, nyugodt, békés. Sosem szerettem az alvást, mert olyan sok időt elvesz a napból, és így mindig kapkodni kell, hogy a teendőket be lehessen fejezni. De ez most kivételesen jól esett. Kipihenhettem az előző esti fáradalmakat, csalódásokat. Az agyam kikapcsolásával másnapra mindent tisztábban láttam, jobban fel tudtam dolgozni a történteket. 

Nagyot ásítva ültem fel az ágyamban. Kinyújtóztattam az elgémberedett karjaimat, majd a hajamba túrva igyekeztem összeszedni a gondolataimat. A zuhanyzáshoz készített kontyom teljesen szét bomlott, a tincseim mindenfele álltak, csak arra nem, amerre eredetileg kellett volna. Körbe néztem a szobámban, füleltem, hogy vajon mire keltem fel. A tekintetem az ablakomra siklott, amelyen át szikrázó napsütés érkezett a szobámba. Tegnap este elfelejtettem lehúzni a redőnyöket, ezért a fény gátak nélkül zúdult egyenesen énrám. Gratulálok, Emese. 

Lustán pislogva próbáltam kitalálni, hogy most mit is kezdjek magammal. A telefomomat megnyitva láttam, hogy még csak 6 óra múlt 2 perccel. Nem éreztem fáradtságot, csak kissé bágyadt voltam. Elfintorodtam, mikor rájöttem, már nem fogok tudni visszaaludni. Félredobtam a takarót, és tévelyegve igyekeztem eljutni a fürdőszobába. Belebámultam a tükörbe, majd mikor megláttam az arcomat, hátra hőköltem. A szemeim alatt sötét karikák csücsültek, ezt kiemelte falfehér bőröm. De a tekintetem... valahogy más volt, mint eddig. Különösen csillogott, és ez tetszett. Elmosolyodtam, aztán belecsipkedtem az orcámba, hogy adjak egy kis színt neki. Gondosan kifésültem a hajam, ám csalódottan ébredtem rá, hogy kezd zsírosodni. Inkább copfba kötöttem, remélve, így el tudom ezt rejteni. 

A szobába visszatérve a szekrényem felé vettem az irányt. Egy sötétszürke melegítőt, és egy sima fehér pólót kaptam magamra, aztán kisétáltam a konyhába. Főztem egy kávét, majd mikor az elkészült, lefeküdtem a tévé elé. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, de semmi érdekeset nem játszottak így kora reggel. Ezért inkább benyomtam a Netflix-et, és azon kutattam valami normális film után. Mikor ott sem jutottam sokra, úgy döntöttem, folytatom az egyik sorozatot, amit nemrég kezdtem, a Wednesday-t. 

A kávém nem sokkal később elfogyott, így hát nekiláttam reggelit készíteni. Melegszendvicset sütöttem, mindeközben továbbra is a tv-re figyeltem. Nagyot sóhajtva elgondolkodtam azon, hogy most vajon mi is lesz ezután. Találkozom-e valaha újra Bencével? És a suliban? Nem tudom milyen lesz, hogy Hanna levegőnek néz. 

Kivertem a fejemből a baljós gondolatokat, hiszen szombat volt, ki tanakodik ilyenkor a hétfőről? Visszahuppantam a képernyő elé, és csak élveztem, hogy bambulhatok. Így nem kellett figyelnem semmi másra, csak a folyamatosan váltakozó színes képekre. Észre sem vettem, hogy valaki közben felkelt, és a konyhában matat, csak mikor leült mellém, majd a vállamhoz ért. Ijedten pillantottam oda, de aztán megnyugodva mosolyodtam el. Csak Kitti volt az. 

- Ezt nézed? Én már vagy egy hete láttam - közölte elfojtva egy ásítást. Összeráncoltam a szemöldökeim. 

- Anya megengedte, hogy végig nézd? - kérdeztem gyanakodva. Kitti erre csak megvonta a vállait. 

- Nem mondta, hogy nem lehet... - vigyorodott el cinkosan rám pillantva. 

- Pedig szerintem még nem neked való... - mondtam szigorúan, és kissé dorgálva a húgom. Miért hiszik azt a mai kisgyerekek, hogy nekik mindent lehet? Néha nem értem. - Még nem vagy 13 éves. 

- Ugyan, az nem korhatár-besorolás, csak javaslat - szólt úgy, mint aki ki akar oktatni. 

- Jó, de akkor is. Van benne az a szörny, meg minden... - próbáltam felhívni a figyelmét az ijesztő dolgokra.