Rossz döntés

12. rész

Sky

Végül elment, tényleg elment. Azt hittem, meggondolja magát, de mégis miben reménykedtem? Ő Rain! Ha valamit a fejébe vesz, attól nem tudod eltántorítani. Azt hiszem, ebben az esetben nem is lett volna szabad bármire is rábeszélni, hagyni kellett magának meghoznia a döntést. Még ha iszonyatosan fog hiányozni is, mert hát már most hiányzik. Elszakították tőlem, és mindez P'Phayu hibája. Nem fogom neki megbocsátani, hogy egy ennyire jólelkű, kedves srácot kihasznált, megvezetett. Na, fesd falra az ördögöt! Gyorsan az ellenkező irányba veszem utamat, próbálom lerázni, már amikor azt hiszem, hogy sikerült, valaki megragadja a vállamat. Unott arccal megfordulok, majd mérgesen rámordulok.

- P'Phayu! Most meg mit akarsz?

- Sky, kérlek, csak hallgass meg. Ennyit kérek. - Néz rám könyörgő szemekkel, szánalmas.

- P', nem érdekel a mondandód. Tartogasd másnak!

- Kérlek, ha meghallgatsz, jövök neked eggyel!

- Abból ugyan nem kérek. Még rám is valami bajt hozol.

- Addig nem engedlek el, amíg igent nem mondasz. - Jelenti ki P'Phayu határozottan karba tett kézzel.

- Hát jó, ma ebédszünetben, a szokott helyen. - Fújtatok egyet.

- Legyen inkább a kantinban! - Kéri kedvesen.

- Ah, legyen. Csak hagyjál már békén! - Azzal hátat fordulok, és otthagyom.

Levedlem közönyös álarcomat, és szomorúan ballagok a termünk felé. Leülök a helyemre, felveszem a legszigorúbb arcomat, hogy még véletlenül se jusson eszébe még a tanárnak se hozzám szólni. Mivel összpontosítottam az órákon, így sikerült a kellemetlen körülményeket száműzni fejemből. Amint eljött a szünet, fájdalmasan bevillant Rain hiánya. Ha lehetséges ez még jobban feltüzelte amúgy is felettébb rossz hangulatomat.

Végül eljött az ebédidő, így kénytelen voltam az ígéretemhez híven elmenni a kantinba. Odaérve meg is láttam P'Phayut a legeldugottabb asztalnál ülni, nagy levegőt veszek, és odamegyek hozzá. Legalább gyorsan letudom, így hamarabb fogok szabadulni. Fapofával leülök vele szemben, majd kérdő tekintettel ránézek.

- Eljöttem, mondhatod.

- Sky, köszönöm, hogy eljöttél.

- Ne udvariaskodjunk, nem szeretem!

- Rendben, hol is kezdjem.

- Az elején, vagyis a mondandód elején. Rain verzióját, mint sejted tudom. - Dőlök hátra és keresztbe fonom karjaimat. Szeretném éreztetni, hogy nincs könnyű dolga.

- Olyan kínos erről beszélni... - Mondja küszködve.

- Nem kötelező, el is mehetek. Az lenne a legjobb, hogy őszinte legyek. - Már állnák fel, de nem engedi.

- Hát akkor kezdem is. Szóval... Semmi sem az, aminek látszott. - Tördeli ujjait, amennyire én látom, nagyon kétségbe van esve. - Azon a napon, tisztázni akartam a dolgokat Rainnel, pont őt kerestem, amikor belefutottam Somba.

- Hallgatlak. - Biztatom, hogy folytassa.

- Nem tudom miért akkor és miért ott csinálta azt a jelenetet. Hidd el! Nem kértem, hogy legyen a barátom. Sőt! Akkor már eszembe se jutott. Csak Rainre tudtam gondolni. - Szomorodik el. - Végül előadta azt a színjátékot, én meg annyira megdöbbentem, hogy szólni se tudtam. Főleg amikor azt az átkozott levelet lebegtette. Higgy nekem, nem én írtam! Semmi közöm hozzá!

- Akkor mégis ki? - Kérdezem kétkedve. Valamiért elbizonytalanodtam, nem akarok hinni neki, de mivel realista ember vagyok, ki kell derítenem az igazat.