Rossz döntés

11. rész

Rain

Szomorúan dőlök a teherautó párás ablakának. Egy hét alatt sikeresen felfordult az egész életem, pedig nem így terveztem. Tisztában voltam vele, hogy el kell költöznünk, a családdal megbeszéltük. A nagymamám sajnos már nincs olyan állapotban, hogy egyedül éljen, és ott van a családi vállalkozás is. Különböző fűszerek exportálásával és importálásával foglalkozunk, nagyon érdekes terület, de csak messziről, engem nem tud lázba hozni. Idő kell még a szüleim átveszik, és ha már minden gördülékenyen megy, át fogják telepíteni az egész céget Bangkokba. Ha ezzel megvannak visszaköltözünk, és folytatjuk tovább megszokott életünket. Ez csupán csak pár évet vesz majd igénybe.

Viszont a szüleimmel abban maradtunk, hogy én itt maradok és beköltözök a kollégiumba. Ők is tisztában vannak azzal, hogy mennyire jó az az iskola ahová járok, megfelelő képzéssel, illetve remek lehetőségeket biztosít a továbblépésre. Így maradhattam volna a barátaim közelében, a megszokott környezetben és P'Phayu közelségében.

Végül én döntöttem úgy, hogy velük megyek. Nem volt maradásom azok után, amik történtek az iskolában. Nem akartam folyamatosan azt látni, hogy P'Phayu és Som enyelegnek, turbékolnak, kényeztetik egymást. Rosszul érintett volna, hogy Som kap meg mindent, amit magamnak akartam. Köszönöm, ebből nem kérek. Szüleimnek persze nem ezeket az okokat hoztam fel, mert akkor valószínűleg nemet mondtak volna. Arra hivatkozva, hogy ne legyek gyerekes, nőjek fel, higgyem el, hogy elmúlik stb...stb...stb. Félig-meddig őszinte voltam, hogy szeretnék több időt tölteni a nagyival, amíg van rá lehetőségem, ami igaz is. Ráadásul tőlük se szeretnék hosszú időre elszakadni, amit megértettek, talán még örültek is neki, hogy ragaszkodom hozzájuk.

Szerencsére az egész hetet itthon töltöttem, hogy össze tudjam pakolni a szükségem dolgaimat a hétvégéig. Sky segített benne, és még lelkileg is támogatott, amire most a leginkább szükségem volt. Nemhiába, ő a legjobb barátom, csak rá számíthatok. Végtelen órákat töltöttem zokogással az ágyamban, nem kérdezett semmit, csak némán támogatott. Amikor kellett ételt és italt hozott, belém erőltette, mert magamtól bizony semmi se jutott volna a szervezetembe. Mikor már sikerült viszonylag megnyugodnom, kiöntöttem neki a szívemet. Elmondtam az elejétől fogva történetemet, hogy mikor figyeltem fel rá, mikor beszéltünk először, miket mondott. Hogyan alakult a kapcsolatunk a továbbiakban, miért is csókoltam meg, miért duzzogtam, amikor nem szóltam hozzá majd egy hétig. Végül, azt is, hogy meghívtam magamhoz, majd megkértem, aludjon nálam. Enyhén zavarba jött, de nem bírta ki és rákérdezett, esetleg történt-e más is közöttünk. Zavaromban elpirultam, elbújtam a takaró alatt, és onnan mondtam meg neki az igazat. Mire lehúzta rólam a takarót és rám nézett nagyon komoly tekintettel. Nem tett rosszindulatú megjegyzést, nem szidott le, csak magához húzott és megölelt. Pont erre volt szükségem, feltöltött energiával, ami arra volt elég, hogy a nap hátralévő részében tovább tudjam sajnálni és sajnáltatni magamat. P'Phayu egész nap hívogatott, üzenetet küldözgetett, amit Sky megunt és kikapcsolta a telefonomat, majd eldugta, nehogy kapcsolatba lépjek vele. Azt is mondta, P' nem érdemel meg engem, mivel Somot részesítette előnyben. Egyéb rossz jelzővel nem illette, mert tudta, hogy fájna nekem, hiába tette azt, amit tett. Attól még érzéseim vannak iránta, és nem elég pár nap, hogy túllendüljek rajta. Soha eszembe se jutott, hogy a szerelem ennyire fájhat.

Feleszmélek révedezésemből, és figyelem a mellettünk elsuhanó színtelen tájat. Illik a hangulatomhoz, minden szürke, ködös, borús. Azt hiszem, mindjárt leszakad az ég, és mire kigondolom, már cseperegni is kezd. Igen, még ez hiányzott. Fújom fel pofikámat, majd kieresztem jó hangosan a levegőt. Érzem a telefonom rezgését, valószínűleg üzenetet kaptam Skytól, előveszem és megnézem.