Minho szemszöge
Eltelt másfél év.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fáradtam bele a várakozásba. Mert igen, elfáradtam. Igaz, kapok jeleket Jisungtól, de az mégsem elég. Már kezdem azt hinni, hogy csak beképzelem őket, és Jisung hiánya miatt kezdek bedilizni.
Sok idő telt el. Nagyon sok idő Jisung és a csókjai nélkül. Piszkosul hiányzik, de nem csak nekem, hanem a barátainknak is. Nem tudtam, hogyan magyarázzam el nekik, hogy Jisung elment, így el kellett mondanom nekik mindent.
Az elején nem hittek nekem, sőt Chan azt hitte, hogy Jisung elhagyott és annak a hatása miatt zavarodtam meg. De Jisung megszüntette a mentális egészségemben való kételkedést a barátaim szemében, hiszen küldött nekünk egy jelet. Konkrétan a mennyezetről mindenki elé lehullt egy-egy fehér toll.
Azóta mindig valaki átjön hozzám, hogy ne legyek egyedül. Szörnyen hálás vagyok miattuk. El sem tudnám képzelni az életem nélkülük. Talán már régen diliházban ülnék, ha ők nincsenek.
Idő közben pedig el is költöztem. Tudom, mondtam, hogy nagyon szeretem azt a lakást, és mostmár Jisungra is emlékeztet, de a szüleim közbeszóltak.
Vásároltak nekem egy lakást a kertvárosban a szülinapomra, közel a barátaimhoz. Boldog is vagyok meg nem is. Közelebb kerültem a barátaimhoz, és a szüleimhez is. Kicsit többet kell metróznom a munkába, de itt kicsit talán jobban érzem magam.
Egy kicsit tágasabb házam lett van egy nappalim, valamint nagyobbak a szobák, kényelmesebbek lettek az ágyak. A konyha tágas, és minden jól elfér benne.
Van egy kis udvarom is, amit imádok! Talán az hiányzott mindig is az életemből. Imádom a természetet, és erre csak most jöttem rá.
Így június gyaránt este éppen elviselhető meleg van, így ki szoktam ülni a zöld fűre. Ez is hozzátesz, hogy közelebb érezzem magam Jisunghoz.
A szüleimet is sűrűbben szoktam meglátogatni, valamint a barátaimat is. Nem laknak messze tőlem, gyalog is odaérek hozzájuk.
Összességében egy szép kis életet teremtettem magamnak, de nem azzal a személlyel, akivel ezt mind el akartam érni. Az életemből csak Jisung hiányzik. De ő piszkosul nagyon.
Sosem tudom átaludni az éjszakákat úgy, hogy nincs akit átölelnem...
[…]
Gyorsan készültem el reggel. Főztem kávét, és nekiláttam a reggelinek. A tegnap beszéltem Channal, égy úgy beszéltünk, hogy ma reggel átjönnek hozzám.
Kicsit kitakarítottam a házat, majd a konyhába az előzőnél is nagyobb aztalt megterítettem. Amikor kopogtak az ajtón, sietve szaladtam a vendégeim elé.
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk kedvesen.
- Hello! - léptek bennébb.
Mögöttük azonban volt egy alacsony, sötétbarna hajú srác. Vékony lábaira ráfeszült a fekete szaggatott farmere, rózsaszín pólója pedig hosszabb volt a kelleténél. Aranyos pici orra volt és nagy, formás ajkai.
- Szia. - köszöntem neki is.
- Oh, Minho ő itt az unokatesóm Junseo. Itt volt nálunk, és úgy gondoltam, hogy biztos jól elleszünk négyen. - mosolygott Seungmin.
- Örülök a találkozásnak Minho! - nyújtott kezet Junseo.
- Részemről a szerencse! - fogadtam el a kézfogást. - Oké, gyertek, üljetek le! - tereltem be őket a nappaliba, ahol helyet foglaltak. - Chan, mi az a doboz a kezedben? - húztam össze a szemöldökömet.
- Őt Seungminnal közösen adjuk neked, hogy ne legyél magányos. - nyújtotta felém a dobozt.
Amint a kezembe fogtam a kis kartondobozt, megéreztem, hogy valami mozog benne. Gyermeki izgatottsággal nyitottam ki a dobozt. Egy kiscica volt benne.
- Úristen! - emeltem ki a dobozból a kis jövevényt. - Hát szia. - gögyögtem neki.
A cica aranyosan nyávogott a kezeim között. Letettem a lábaimra, mire a hasamhoz dögölözött, és elkezdett dorombolni.
- Byul megkölykezett, és sajnos csak egy cica élte túl. Gondoltuk nem adjuk el, hanem neked adjuk ajándékba, mert szereted a cicákat. - mondta Seungmin.
- Úgy látszik kedvel téged. - mosolygott Bangchan.
- Nagyon aranyos! Köszönöm! - néztem rájuk meghatva, miközben a kiscicát simogattam, aki belesimult a kezembe.
- Semmiség. Ha ettől boldog leszel, akkor még veszek neked macskákat. - nevetett Chan.
- Elég egy. - csatlakoztam Chanhoz. - Ő az én kis...
- Gyereked! Annyi törődést igényel, mint egy kisbaba. - fejezte be a mondatomat Seungmin.
- Nekem is vannak macskáim. - szólalt meg végre Junseo is. - Kettő van, és mindig össze szoktak bújni. Olyan aranyosak!
- Nekem is voltak macskáim ezelőtt, de sajnos meghaltak. - mondtam ki kissé összeszorult torokkal.
Jisung...
- Kaja illatot érzek! - állt fel Chan a kanapéról és követte az étel illatát.
- Most tettem oda főni a kaját. Hamarosan kész van. - mosolyogtam, miközben a cica buksiját simogattam.
- Chan, ne kotorássz! - szaladt Chan után Minnie.
Ezen a jeleneten csak jót kuncogtam. Seungmin próbálja megnevelni Chant, de ő már reménytelen eset. De már mindannyian megszoktuk.
- És, milyen nevet adsz neki? - kíváncsiskodott Junseo, miközben közelebb jött hozzám és elkezdte simogatni ő is a cicát.
A kis huncut mindig megpróbált kislisszolni Junseo érintése alól. Mintha menekült volna a fiú elől. Kicsit furcsa volt, de elkönyveltem annak, hogy nem mindenkit szeretnek a cicák.
- Hát, igazából van egy név...
- Mi az? - nézett a szemeimbe mosolyogva a fiú.
- Hani. Olvastam, hogy ez a név a szelet és az eget szimbolizálja. Nekem pedig különleges kapcsolatom van mindkettővel.
- Szép név. - bólintott, majd ismét elkezdte simogatni a cica fejét, de ő csak elhúzódott, így Junseo keze az enyémre tévedt.
Lenéztem a kezeinkre, majd fel a szemébe. Csillogó íriszekkel bámult rám, amikkel teljsen ámulatba ejtett. Valami volt benne, ami magával ragadott a mélybe.
- Bocsi. - húzta el óvatosan a kezét az enyémről végig a szemembe nézve.
Szerintem akarva próbálja elcsavarni a fejem. Ha így folytatja nem is lesz olyan nehéz dolga.
