Miután megreggeliztünk közösen, letelepedtünk a nappaliban lévő tévé elé, és elkezdtünk játszani. Chan és Min voltak egy csapatban, én és Junseo a másikban.
- Minho, én ebben nem vagyok jó! - nevetett Junseo az aranyos hangján.
- Nyugi, fedezlek! - éltem bele magam a konzol nyomkodásába.
Közben Hani a térdemen aludt. Ő is kapott egy kis langyos tejet, amitől jó nagy pocakja lett az én drágámnak. Már most odáig vagyok érte!
- Minhooo~! - nevetett Junseo, miközben a vállamnak dőlt és úgy nyomkodta a gombokat.
- Ne menekülj, mert úgyis elkaplak! - harapott rá a kilógó nyelvére a legidősebb.
- Ne! - vetettem hátra magam. - Veszítettünk! - néztem Junseora, aki nem nagyon értette a dolgokat.
- Oh... - vágott meglepett fejet, majd a vállamba fúrta az arcát és nevetni kezdett.
- Még egy kör? - ajánlotta fel Seungmin.
- Nem. Nem tudok videójátékozni, és ez csak idegesít! - nézett rájuk Junseo, miközben a vállamra hajtotta a fejét.
- Akkor mit csináljunk? - kérdezték a többiek.
- Nekem van egy öteltem! - emelte a magasba a kezét Chan.
- Na mondjad! - forgatott szemet Seungmin vigyorogva.
- Felesz vagy merszezzünk!
- Most az egyszer benne vagyok. - csatalakoztam hozzá.
- Én is. - mondta Junseo.
- Gyűlölöm ezt a játékot, de renben. - egyezett bele végül Minnie is.
- Mi legyen a büntetés?
- Aki nem akar válaszolni vagy engedelmeskedni, annak a következő körig a hajába tesszük Hanit! - jött elő egy ötelttel Chan, mire a kiscica felemelte a fejét a térdemről. Talán nem is aludt...
- Rendben! Chan, hozz egy üveget pörgetni! Hani olyan édes nem akarom megzavarni!
Barátom egy szó nélkül tette amit mondtam, majd körbe ültünk a padlón, és Chan pörgetett. Én kezdek, ez nagyszerű. Seungmin kérdez az üveg jóvoltából.
- Felelsz vagy mersz Lee Minho?
- Felelek Kim Seungmin.
- Sokáig tudsz hiányolni valakit aki már nincs veled?
Úgy éreztem, hogy ez Jisungra vonatkozik. Nem tagadom hiányzik, de talán már az arcára sem emlékszem tisztán...
- Igen.
- Oké, pörgess!
Pörgettem, és Junseora esett a választás.
- Junseo felelsz vagy mersz?
- Merek. - jelentette ki magabiztosan.
- Akkor mutasd meg a legcikibb képedet a galériádból!
- Tedd a fejemre Hanit! - pirult el fülig.
Óvatosan tettem a puha hajára a kiscicát, aki kényelembe helyezte magát.
Ment tovább a játék, és mindenki megtette a feladatát, így Hani Junseo fején maradt. Egyszer a játék vége fele Junseo felkiálltott.
Mindenki rákapta a fejét. Hani a karmaival tépdeste a fiú sejmes haját. Szegény fiú, azt sem tudta, hogyan mentse meg a frizuráját.
- Hani! - állítottam le a cicát és a kezembe vettem. - Nem szabad! Rossz cica vagy!
- Ugyan Minho, még kicsi. - szólt rám Seungmin.
- Nem baj, attól még ezt nem szabadott volna. - tettem le a cicát a földre. - Menj ahová akarsz!
A kiscica hatalmas szemekkel bizslatott, de én nem törődve vele megvizsgáltam a mellettem ülő fejbőrét, hogy felsértette-e cica éles karma.
Hani Seungmin ölébe feküdt és keservesen elkezdett nyávogni.
- Szerinrem éhes. - mondta Chan. - Gyere Minnie, etessük meg! - álltak fel a padlóról és bementek a konyhába a cicával.
- Nagyon fáj? - néztem bűnbánóan a kisebb fiúra.
- Annyira nem.
- Sajnálom ha bántott. Nem tudom mi baja lehet veled. - simítottam az arcára, mire elmosolyodott.
- Ő csak egy cica. Nincs semmi baja velem.
- Nem értem Hanit...pedig olyan...kedves és szép vagy... - hajoltam közelebb hozzá, és óvatosan összetapasztottam az ajkainkat.
Régen éreztem már ehhez hasonló érzést. Végre a szívem röpdesett az örömtől, jól éreztem magam. Főleg amikor Junseo viszonozta a lágy csókomat. Akkor voltam a legboldogabb...
Seungmin szemszöge
Hani nem bírt magával, így bevittük Channal a konyhába, ahol a székre tetettem és visszaváltozott.
- Jisung, mégis mit műveltél? Minho így nem fog megszeretni! - szidtam le suttogva.
- Féltékeny voltam vágod? Alig tűnök el, máris bepasizik! - durcázott a kinti eseményeket nézve, de a csók elcsattanása előtt visszanézett ránk.
- Azért az a másfél év nem volt kevés. - mondta Chan.
- Figyi, nem olyan könnyű eladni két szárnyat, és megvárni amíg születik egy macskátok!
- De akkor is! Miért nem jöttél vissza emberként? - kíváncsiskodtam.
- Mert az úgy bonyolultabb lenne! Meg amúgy is, megkaptam az alakváltó élet lehetőségét a szárnyaimért! Bármikor átváltozhatok, de előbb közel kell ismét kerülnöm hozzá. - fordult felénk.
- Csan közben nehogy valaki más kerüljön közel hozzá!
- Hogy érted?
- Ott! - mutattam a kinti eseményekre.
Jisung odakapta a tekintetét, és lefagyott. Junseo és Minho csókolóztak a nappaliban a földön ülve. Lassan fordította felénk a fejét. A szemei tele voltak könnyekkel, száját eltátotta kérdéses volt, hogy azonnal elsírja magát és lebukik.
- Gyere ide! - tártam szét a karjaim, mire szorosan megölelt.
- Most mit csináljak? Összetöri a szívemet! - sírt a vállamba.
- Nyugodj meg Jisung, elérjük, hogy ebből ne legyen semmi, és amikor Junseo eltűnik, te felbukkansz és leleplezed magad. - simogatta a hátát Chan is.
- Miért ilyen nehéz ez az egész? - szorított jobban magához.
- Ez már csak ilyen. Át fogjuk vészelni, és lebasszuk Minhot te kis volt angyal. - pimaszkodott Chan.
- Mindent megteszek! - nézett utoljára egy erőteljes pillantással a csókolózókra Jisung, majd visszaváltozott.
Amint ismét egy pici cica lett, alig tudtam elkapni, nehogy a földre essen.
- Buta cica! - szidtam le, mire rám kacsintott, és a kintiek is benéztek a konyhába.
Olyan aranyos! Emberként is cuki, de a macska énje az mindent visz!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
