Jisung szemszöge
Az álmaim elhagyták a testem amikor Minho megmarkolt, és akárcsak egy darab szemetet ledobott a kanapéra. Nagyon beütöttem a hátamat, de észre sem vette a fájdalmas nyávogásomat.
Felvette az ölébe azt a fiút, és vadul csókolva bevitte a hálószobába. Az ajtót becsapta maguk után, s még a kulcs is hangos zörrenéssel ért földet. Otthagytak.
Visszaváltoztam, hiszen ők most úgyis el vannak egymással foglalva. Miért is zavarnám meg Minhot, aki végre talált valakit, aki az övé lehet? Ez a fiú megadja neki azt az életet, amit én nem tudtam egyből megtenni.
Hiába vagyok ismét itt, ha Minhora pont most talált rá a szerelem? Baszottul elkéstem, és csak most jövök rá. Vissza se kellett volna jönnöm!
Lehet furán fog hangzani, de végighallgattam. Mindent hallottam, és talán jobban meghatott, mintha csak tudtam volna, hogy mit csinálnak.
Mérges voltam. Talán kicsit csalódtam is, de inkább csak mérges. Remélem, hogy szorosan megöleli majd az a srác Minhot, mert ha kijön abból a szobából, én nem fogom tudni tűrkőztetni magam, egy az egyben leszúrom.
Mikor hallottam, hogy abbahagyták, és lecsendesedtek, bementem a konyhába, ahol kerestem zsepit és megtöröltem az arcomat. Odatettem a vízforralóban a vizet melegedni, és kerestem gyors kávét.
Amint felforrt a víz, megcsináltam a kávémat, és leültem a kanapéra. Pszichopatának éreztem magamat, ahogyan keresztbefont lábakkal ittam éjjel fél kettőkor a kávémat. Ráadásul nem is az én házamban.
Amint végeztem mintha természetes lett volna, a konyhaasztalra tettem a bögrét, és visszaváltozva elkényelmesedtem a kanapén. Kényelmes ez is nem? Jó egy ilyen gonosz macskának mint nekem!
[...]
Reggel vagy inkább délután már ébren voltam. Felfedeztem a ház minden részét. Kivéve azokat, amiknek csukva volt az ajtaja. Nem akarom, hogy azt higyjék, hogy valaki betört.
Minho dugta ki először a fejét a szobából. Alsónadrágban volt, a haja össze volt kócolva, és a nyaka meg a mellkasa tele volt szívásfoltokkal. A kávéfőzőhöz sétált először. A kanapéról néztem végig, ahogy a bögrét vizslatja, majd egy vállrántás után a mosogatóba teszi. Ennyire nem érdeklik a dolgok?
- Szia Hani. - mosolygott rám a konyhából, de én elfordítottam a fejem. - Haragyszol rám?-ült le mellém, és elkezdett simogatni.
Kibújtam a keze alól, és arrébb feküdtem. Engem ne simogasson a kezeivel, amikkel Junseot fogdosta.
- Majd megbékélsz! - mosolygott. - Nincs más választásod, én vagyok a gazdád! - ezzel magamra hagyott.
De igen is van más választásom! Visszaváltozom, és itthagyom örökre. Vannak emberek akik szívesebben nevelnének egy macskát, minthogy egy fiúért dobni akár egy játékot.
Én azt hittem, hogy egy cicát legalább szeretni fog. Annyira szerette Dorit, Sooniet és Doongiet. Azt hittem most is olyan lesz majd...
A fiú is követte őt, szintén alsónadrágban. Hátulról megölelte Minhot, és belecsókolt a nyakába. Undorító.
A fiú talán még rosszabbul nézett ki, mint Minho, tele volt fognyomokkal, szívásokkal... Csodás.
Pár óra lustálkodás után a fiú végre felöltözött és nekiláttak a reggelinek. Bármennyire haragudtam Minhora, muszáj voltam a lábához dörgölőzve kajáért könyörögnöm.
Olyan kicsi a gyomrom és olyan hamar kiürül! Tegnap az a tej semmit sem ért. A kávé is csak egy kicsit laktatott. Ideje lenne megetetni ezt a cicát.
- Éhes a macskád. - mutatott rám Junseo tele szájjal.
- Majd megetetem, ha mi már ettünk! - foglalt helyet Junseo mellett Minho is.
- Köcsög vagy szegény cicával! - evett tovább a fiú kuncogva.
- Nem lesz semmi baja. Egyél! - adott Junseo tányérjára egy kis kaját Minho.
A többihez nem volt gyomrom. Kisétáltam a konyhából, és felugrottam a kanapéra. Ha egy cicának nem mutatod meg a helyét, magának választ valamit.
Nemsokkal később Junseo leült mellém a kanapéra és elkezdte simogatni a fejem. Nem húzódtam el, hiszen ha ma valamikor is enni akarok, azt kell mutatnom, hogy szeretem ezt a kurvát.
- Csak összebarátkoztatok! - jelent meg Minho mosolyogva.
- Aranyos. - követte végig a szemével Junseo ahogy Minho leül, majd a mellkasához bújt engem elhanyagolva.
Megint elkezdtek undorítóan nyalni. Ezek minden szabad percükben egymás szájában vannak. Ez kellett volna Minhonak? Hogy minden percben őt nyaljam?
Igazából teljesen megérteném, ha a fiú aki itt ül mellettem, legalább hasonlítana rám, de nem! Ez a fiú a teljes ellentétem! Igaz, a testünk valamennyire egyezik, de nekem nincsenek olyan messze egymástól a lábaim, a derekam is vékonyabb, és a fenekem is formásabb.
Én sokkal szerényebb vagyok, félénkebb és visszahúzódóbb, viszont ha azzal vagyok akit szeretek, akkor teljesen megnyílok előtte és közvetlenné válok.
Ez a fiú már az elején Minhora hajtott. Ott rátette a kezét a Minho kezére, sikítgatott amikor a fején voltam, pedig nem is tettem semmit, csak helyezkezdtem! Tudtam az elejétől fogva, hogy mit akar.
Én az elején csak a barátja akartam lenni, annak ellenére, hogy mindig is szerettem és ismertem. Valaki, aki majd ott lesz neki, hogy elpanaszolja a gondjait neki. Valaki akire számíthat az életben. Ő alakította így a sorsunkat.
- Junie! - szólította meg Minho a fiút, miután abbahagyták a cuppogtatást.
- Igen?
- Legyél a kedvesem!
- Persze, hogy az leszek! Ezek után biztosan! Szeretlek! - ugrott a nyakába „Junie".
Minho Junseot magához ölelve szembe nézett velem. Talán macskalétem ellenére is könnyes szemekkel néztem rá. Ha most ki is mondja, amit csak nekem mondott, akkor... Végleg lemondok róla.
- Én is szeretlek!
Kimondta...
Kicsivel később Junseo magához vette a telefonját, és elbúcsúzott az én Minhomtól. Egy nyálas nyalás után pedig eltűnt ebből a házból „Junie".
Tudtam mit akarok most.
Amíg Minho végignézte ahogy a fiú eltűnik az utca sarkánál, visszaváltoztam. Keresztbe tettem a lábaim, és semleges arccal vártam, hogy bejöjjön.
Nem sokkal később pedig meg is történt. Mosolyogva csukta be az ajtót, de akint megpillantott engem a kanapén, eltűnt a mosoly onnan.
-Jisung?
