Egész jól mentek a feladatok, de dél környékén megéheztem. Channak nem volt ideje velem jönni, így egyedül indultam el a kaja automatához, hátha ott kapok valami jót.
Bedobtam a pénzt, majd vártam, hogy kidobja nekem amit kértem, de szerencsémre megakadt ugyebár. Nem is lennék Jisung, ha nem történt volna ez meg.
Csak álltam ott, mint egy kisgyerek és gondolkodtam, hogy mit is kéne tennem, amikor valaki oldalról nagyot ütött az autómatára, így a kért kajám leesett, és ki tudtam venni onnan. Ránéztem a megsegítőmre. Francnba is!
- Most nincsenek itt a "barátaid", hogy meg tudjanak védeni. - dőlt neki az automatának.
- Nem is kell, mert én megvédem magam! - forgattam szemet.
- Mi lenne, ha most szépen lenyomnád az ügyes kis popsidat egy székre, és végighallgatnál? - lökte el magát.
- Nem vagyok neked senki, szóval légyszíves ne parancsolgass nekem! - fordultam sarkon, de elkapta a karomat, pont a fájósat, amit jól megszorongatott az előbb.
- Velem jössz és kész. - rángatott.
- Nem megyek veled sehová! - ellenkeztem.
- Idefigyelj! - fordult felém, és ijesztő hangján a fülembe súgta. - Ha nem jössz velem, Seungmin bánja meg!
- Ezt nem hiszem el! Seungmin a barátod, hogy mondhatsz ilyet? Te normális vagy?! - akadtam ki.
- Nem játszadozom Jisung. - mondta halál komolyan.
- De csakis Seungmiért és Chanért teszem, ezt ne feledd! - mentem bele az egyezségbe.
- Úgy látszik a gondolkodásodat még nem vették el. - nyomott egy gyors ki puszit a számra, majd pimaszul elvigyorodott.
- Nem erről volt szó! - töröltem le a csókját.
- Na gyerünk! - intett a fejével.
Féltem bár, de vele mentem. Nem akarom, hogy Seungminnak valami baja essen. Nem tudnék tükörbe nézni. Inkább én szenvedjek.
Beültünk Minho autójába, aki gyorsan kihajtott a JYP területéről és elkezdett valamerre menni az autópályán.
- Mióta van kocsid? - fordultam felé.
- Régóta, de csak most hoztam el a szüleimtől, hogy elköltöztem. A belvárosban nem lett volna értelme. Gyalog jobban lehet haladni, mint kocsival. - tett be egy halk zenét.
- Minho? - kérdeztem újból.
Elképesztő, hogy a bennem tomboló harag elkenére mégis ilyen kis alázatos vagyok a közelében. Ez megőrjít, de közben tetszik is.
- Mondd. - tette fel a napszemüvegét, és az autó ablakába tette a karját.
- Most hová viszel?
- A lényeg az, hogy nem kell félned. A többit majd idővel megtudod. - zárta le ennyivel.
Ezután csak mentünk, és mentünk, és mentünk. Végül pedig végre letért az autópályáról, és egy faluba vezetett minket. Szerintem faluban még nem is jártam életemben.
- Yangdong. - szólalt meg, miközben halványan elmosolyodott.
- Miért hoztál egy faluba?
- Itt nyugisabb az élet, mint Szöulban. A héten amúgy is el akartam jönni, hogy meglátogassam a nagyszüleim házát.
- És most miért hoztál magaddal? Miért nem Junseot hoztad? - fordultam az ablak felé durcásan.
Erre nem válaszolt, csak vezetett tovább. Végül egy ház kapuja előtt parkolt le. Nem mondanám modernnek, az út köves és az út széle füves. Még nem jártam ilyen helyen.
- Mi az, félsz a fűtől? - nevetett Minho, miközben kinyitotta az ajtót nekem.
- Nem, csak újdonság. Nem igazán láttam még ilyen helyet. Erdőben is egyszer voltam veled, de akkor is sötét volt. - szálltam ki az autóból.
- Akkor behozzuk a programunkba. - vett elő egy kulcsot és kizárta a kaput.
- Ez egyszeri alkalom Minho, ha elfelejtetted volna! - léptem be az udvarra.
A szám tátva maradt. Egy gyönyörű füves terület volt, egy diófa árnyékában. A diófa alatt egy kis pad, mellette egy hintaágy. Nagyon szép volt.
A ház pedig...csodás. Egy egyszerű házikóról beszélünk, de egy erkély öleli körbe. Nagyon otthonosnak tűnt. Nagyon tetszett.
- Tetszik? - kérdezte Minho a hátam mögött.
- Nagyon. - néztem hátra. - Minek van az a táska? - céloztam a hátán lévő táskára.
- Ebben vannak a cuccaink.
- Te mégis hány napra gondoltál, amikor beleegyeztem mindebbe? - tettem csípőre a kezem.
- Egy hétre.
- EGY HÉTRE? - kiáltottam, ami visszhangzott is, így nem kicsit szégyeltem el magam.
- Jobb ha megszokod, hogy itt csendben kell lenni. Ez egy kicsi falu, és az embreket érdeklik az újdonságok. - mosolyodott el, majd elindult a ház felé.
Kétségesen de követtem. Kizárta az ajtót, majd bement. Bent lepakoltunk, majd kint leültünk a diófa alá.
- Nem most fogom elmondani neked amiért idehoztalak. Először el kell mennünk bevásárolni.
- Ó na! - haldokoltam.
- Na, pattanj fel! - húzott fel a karomtól fogva.
- Úgy nem szeretlek! - lépdeltem utána hisztisen.
- Oké, erre nem voltam kíváncsi, be a kocsiba! - parancsolt rám.
- Jól van na! Nem kell ilyen morcinak lenni! - sértődtem meg, és beültem az anyós ülésre.
- Duzzogiii! - mosolygott rajtam Minho, majd elindította az autót és elindult gondolom a bolt irányába.
- Hülye. - mormogtam magamban.
Már kétszer is megbántam, hogy eljöttem vele, de Seungminért mindent megtennék. Nem tudom, mi lehet Minho problémája, de szerintem elgurultak a pirulái.
