- Jisung... - szólított meg, miközben kezeit az arcomra vezette.
- Ne Minho... - ráztam meg gyengéden a fejemet.b- Ne csináld ezt...!
- Miért sodor messze tőled a sors, amikor úgy érzem, hogy veled le tudnám élni ezt a nyomorult életem? - bámult a szemeimbe szomorúan.
- Nem tudom Minho. Nem tudom. - hunytam le a szemem.
Óvatosan közelebb hajolt azt arcomhoz és apró puszikkal kezdte ellepni az egész területet. Idő közben kezei arcomról lecsúsztak a hátamra, illetve csípőmre, majd a fenekemre is rátalált.
Apró csókjaival egyre lennébb haladt, először nyakamat kényeztette, majd onnan a kulccsontom, és a mellkasom is.
Én mindeközben a haját markolásztam, és nagyokat sóhajtottam. Érzem, ha most nem hagyjuk abba, ebből valami olyan lesz, amit minden áron kerülni próbálok...
[…]
- Jisunghh... - nyögte a nevem, mielőtt elérkezett volna a csúcsra.
Hátába karmoltam, és követtem őt a Mennybe. Vigyázva rám húzódott ki, majd ledőlt mellém az ágyra. A takaróját ránk terítette és közelebb húzott magához.
- Végül mégis az enyém lettél, és az is maradsz örökre! - puszilta meg a fejem búbját.
- Annak érdekében tenned is kell Lee. - mosolyodtam el halványan, és álomra hajtottam a fejem a mellkasán.
[…]
- Ez meg mi itt?! - riadtam fel a hangos kiabálásra.
- Junseo ez... - próbált magyarázkodni a mellettem fekvő fiú.
- Minho, te magcsaltál? - kezdett idegesítően bőgni. - Ezt nem hiszem el!
- Junseo! - szaladt a párja védelmére Minho, engem egyedül hagyva az ágyban. - Kérlek, bocsáss meg! Nem voltam magamnál...én sajnálom! - mentegetőzött, ami könnyeket csalt a szemembe.
- Képes voltál megcsalni?! - sírt Junseo.
- Sajnálom! Remélem semmit sem rontottam el. Junseo, bocsáss meg nekem! - könyörgött Minho.
- Még mindig az ágyunkban van! - mutatott rám a fiú.
- Én...azt hiszem elmegyek... - szedtem össze a ruháimat.
Felöltöztem, amit szépen végignéztek mind a ketten. Szerencsémre egy kényelmes szettem volt. Egy szürke melegítő, és egy sárga bő pulcsi, hiába van nyár.
- Én megyek. Sajnálom, hogy beleavatkoztam a szerelmi életedbe Minho. Nem kellett volna megjelennem. - remegett meg a hangom.
Mielőtt elsírtam volna magam, félrelöktem őket a szoba bejáratától, és kiszaladtam. A nappalin keresztül futottam az előszobába, ahol Minho egyik papucsába belelépve szaladtam ki a házból az udvarra, majd az utcára.
Éppen zuhogott az eső. Nyári zápor volt, így mindenki bent a házában várta a végét. Villámok cikáztak az égen, megnyörgött. Félek a vihartól, de jelenleg az sem érdekel.
Elárult. Ennél csúnyábban nem is tudott volna beletiporni a becsületembe. Tegnap este előadta nekem a szerelmest, és hogy ő mennyire belém van zúgva, és Junseo csak egy bábu. Ma már a fiú kegyelméért esedezett, és rám úgy nézett, mint egy ringyóra.
Most legszívesebben Seungminhoz mennék, hogy Chan és Minnie karjaiban kisírhassam magamból a lelket, de ez nem fog menni, mivel a kis Junnie is ott él velük, és akkor nekik is rejtegetniük kell.
Nem messze él innen Hyunjin és Felix. Végül ők is összeköltöztek, és kiderült, hogy itt vannak nem messze. Még Seungmin mondta nekem, mielőtt Minhonak adott volna ajándékként.
Ha nem tudok Seungmin karjaiban sírni, akkor megfelelnek a Felixéi is. Egy bibi azonban adódott. Nem tudom, hol laknak Hyunjinék, így mégis kénytelen leszek először Seungminhoz menni, ebben az esőben.
Mihelyt megérkeztem, bekopogtam hozzájuk, és vártam, hogy valamelyikük ajtót nyisson nekem. Ez nemsokára meg is történt. Bangchan ajtót nyitott szerencsére.
- Jisung? - lepődött meg.
- Mi? - jelent meg Seungmin a fiú háta mögött.
- Mit keresel itt? - kérdezte Bangchan.
-M-inhoh... - sírtam el magam a név említésére.
- Sungie! - kerülte ki Chant Seungmin, és a megölelt.
Olyan megnyugtató ölelésben részesítette, amilyeg még életemben nem kaptam, pedig azért elég sokat jártam életemben emberek közt.
- Gyertek be Minnie, esik az eső, megfáztok. - tessékelt be Bangchan.
Seungmin besegített a házba, majd leültettek a kanapéra, miután egy takarót terítettek a hátamra, nehogy megfázzak.
- Mi történt? - simogatta a fejem Seungmin, miközben a mellkasára hajtottam a fejem.
Mindent elmeséltem neki, ami ebben a két napban velem történt. Elmondtam azt az éjszakát, majd a mai reggelt, és hogy Junseo rajtakapott minket.
- És Minho nem mondott semmit? - kérdezte Bangchan.
- Nemh... - sírtam. - Hagyta, hogy csak úgy elmenjek. Hagyta, hogy az a fiú kidobjon engem! - bújtam jobban hozzá Seungminhez.
- Kicsi Sungiem. Nem érdemel meg téged az a fiú.
- Minhoból tiszta toxikus lett. - állapította meg Chan. - Ha a közelében maradsz, akkor csak jobban árt neked. A szeretetével megöl téged.
- Igaza van Bangchannak. - helyeselt Seungmin.
- De akkor most mit tegyek? - emeltem fel a buksim Seungmin mellkasáról.
Jó hírem van emberek! Megjött az ihletem véhre valahára! 😃 Már megvan a rész holnapra, bár ha nagyon de nagyon akarjátok, akkor ma is kitehetem és holnapra írok még egyet vagy kettőt.
