2. Fejezet

795 52 1
                                    

Naomi
Liverpool

Sem én sem Iris nem élveztük a bulit, úgyhogy végül úgy döntöttünk, hogy továbbállunk, és átmegyünk hozzájuk.

Tudni kell, hogy Iris a húgával közösen bérel egy lakást, amit nagyon szépen kicsinosítottak. Cleo is arra az egyetemre jár, ahova én, de még nem igazán beszélgettem vele sosem.

~~~~

Amikor odaértünk a lakáshoz, akkor jött rá Iris, hogy ezt kicsit megszívtuk, mert nem hozott magával kulcsot, mivel azt hitte, hogy csak valamikor éjjel fog hazaérkezni, és időközben Cleo is elment otthonról. Kiderült, hogy éppen randija van egy közeli bárban. Bár, én rossz ötletnek tartottam, de Iris kitalálta, hogy sétáljunk oda, és kérjük el a testvérétől a kulcsokat, szóval így tettünk. Szerintem mondanom sem kell, de Cleo kicsit ki volt akadva, mert szimpatikusnak találta a fiút, akivel találkozott. Mi csak annyit mondtunk neki, hogy ha tényleg ő lesz élete szerelme, akkor tíz év múlva majd jót nevetnek ezen az eseten.

Mire visszakecmeregtünk az albérlethez már éjfél lett, de természetesen ez minket egy cseppet sem zavart, úgyhogy megbontottunk egy üveg bort, és elkezdtünk beszélgetni.

Amelia:
Hol az istenben vagy?

Amelia:
Naomiiiiii, hol vagy?

Amelia:
Nem értem, hogy miért nem lehet válaszolni....

Amelia:
Oké, én hazamentem, további jó szórakozást...?

Időközben Cleo is hazaérkezett a randijáról, és beszámolt nekünk minden részletről.

- Én értem Naomi, hogy nagyon örülsz annak, hogy újra találkoztál Irisszel, de nem értem, hogy ebben mi a durva sztori - jegyezte meg kellemetlen hangon Mina, akin éreztem, hogy kicsit bántotta, hogy Irisszel voltam bulizni.

- Ne legyél türelmetlen. Ez tényleg egy durva történet lesz...

- Ez megtörtént egyáltalán vagy most találod ki, olyan nyögvenyelősen jutunk egyről a kettőre? - kérdezte cinikusan a barátnőm, mire én csak megforgattam a szemeimet.

Naomi
4 évvel ezelőtt - Monaco

- Lányok, olyan jó, hogy így összefutottunk, nem is tudom, hogy mit csinálnék ebben a buliban Nélkületek - mondtam mosolyogva, majd átvettem Mina kezéből az alkoholmentes koktélomat és odébbsétáltunk.

Esküszöm ez a hely egy igazi paradicsom, annyira flancos és elegáns, de ugyanakkor megvan a kellemes, szabadságot nyújtó hangulata is. Szeretem az ilyen szórakozóhelyeket, már értem, hogy miért Monacóban laknak a világ leggazdagabb emberei. Jó, nyilván nem ezért, de ez a hely annyira pompás. Nem tudok betelni vele.

- Nektek nem ismerős az a fiú, abban a kék-fehér ingben? - kérdezte Iris, mire mindannyian végigmértük a tőlünk nagyjából 15 méterre álló srácot.

- Nem valami színész? Olyan, mintha a tévében már láttam volna - mondtam a többieknek igen bizonytalan hangon.

- Szerintem menjünk oda hozzá, és kérdezzük meg, hogy ki ő! - javasolta Mina, mire mi Irisszel csak felnevettünk. Nyilván nem támadhatunk le hárman egy ilyen attraktív fiút.

 Nyilván nem támadhatunk le hárman egy ilyen attraktív fiút

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐏𝐚𝐫𝐢𝐬 [𝐀𝐫𝐭𝐡𝐮𝐫 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜]✓Where stories live. Discover now