𝐏𝐚𝐫𝐢𝐬 [𝐀𝐫𝐭𝐡𝐮𝐫 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜]✓

Epilógus

– Naomi, ez nagyon durva – mondta a barátnőm még mindig kicsit elképedve. – Nehezen térek magamhoz. Nem is az, hogy most csókolóztak, hanem maga a szituáció, hogy csak így találkoztatok velük. Pont úgy, ahogy annak idején én is találkoztam vele. Sőt, erre sokkal kevesebb esély volt, mert most mindketten távol voltatok otthontól. Kicsit sajnálom, hogy nem voltam ott – folytatta Mina enyhén elkeseredett hangon. Annyira igaza volt. Erre tényleg mennyi esély volt?

– Hihetetlen számomra is. Kár, hogy már nem vagytok jóban Irisszel. Akkor biztos máshogy alakulnak a dolgok – mondtam, majd belemarkoltam az előttem lévő perecestálba, hogy elropogtassak pár darabot.

– Valóban. De, hogy őszinte legyek, nincs értelme „mi lett volna, ha..." dolgokról beszélni, mert valószínűleg már egyikünk sem fog velük találkozni – fejtette ki Mina a véleményét, miközben szomorú pillantásokkal kísérve helyeslően bólogattam.

– Túl szép lenne... Valami, ami már a sok véletlenen túlmutat, de inkább nem filozofálgatok tovább, hiszen ahogy mondtad, nincs értelme a jövő valószínűleg soha be nem teljesedő történéseiről beszélni, valamint a múlt dolgainak visszafordításán gondolkozni. Ez ennyi volt. Én nagyon bírtam őket. Ezeket az emlékeket örökké őrizni fogom...

VÉGE
⏬️