Erdőszéli kis házikó(Befejezett)

2.

- Én már fizetek adót! Egy embernek! - Missy szavai élesen hatottak, a lovas nem tudott mit mondani.

- Én vagyok a királyod, nekem kell fizetned! - az ezüst hajú férfi hangja magas volt, mégis férfias, határozott, könyörtelen. Hideg és nyugodt.

- Hiába vagy király Uram, az én királyom ember. - Missy csak hitetlenül pislogott, miért kellene neki mindkét uralkodónak fizetnie?

- A házad a Bakacsinerdőhöz tartozik, a birodalmam része, ezért nekem fizetsz és én vagyok a királyod! - Missy nem tudta, meddig hergelheti a férfit, ami nem állt szándékában, válaszolnia viszont muszáj volt.

- A Bakacsinerdő a hegygerinc túloldalán van! - mutatott a nő a háza felé. - Az én házam nem oda tartozik! Minden tisztelettel Uram!

Missy tétován nézett a lovasra, aki megszólította, várta a korholást, hogyan mer így beszélni a nagyságos Thranduil királlyal, ám a lovas odahajolt az ezüsthajú férfihoz és súgott neki valamit. Missy meghajolt, és mielőtt megszólíthatták volna, elindult a falu felé.

A rövid értekezés után a lovasok gyorsan beérték az asszonyt, akinek hátán még mindig aludt a csepp gyermek, batyuja már egyre nehezebb lett, mégsem állhatott meg, hamar meg kellett járnia, nem csavaroghat egész nap.

- Asszony! - a lovas hangja mellőle csendült fel, mire megfordult, a férfi lassan kivette a batyut a kezéből, és az egyik ló nyerge mögé kötötte. - A városba tartunk, tarts velünk!

A férfi hangja kellemesebb volt, a segítő kezet pedig nem illik visszautasítani. Missy-t felsegítette a nyeregbe, a nő az ölébe vette a gyermeket, majd a férfi is felült mögé. Missy kissé kényelmetlenül érezte magát egy tünde előtt ülve, de a gyermek aludt.

Pár lépés után megérezte magán valaki tekintetét. Felkapta a fejét, és a mellette lovagló király jégkék szemeibe nézett... A világ megállt pár pillanatra.

- A házadtól délre orkok portyáznak. - Thranduil hangja halkabb volt, de ugyanolyan rendíthetetlen, mint először. - Jobban tennéd, ha behúzódnál a városba!

Nemes arcát elfordította az asszonyról, szája pedig alig látható, halvány mosolyra húzódott.

Missy nem szólt, elvégre egy király szólította meg, ha nem is a sajátja, de egy rangos ember. Nem ellenkezett, de hova mehetett volna. Arthur nyaranta alig járt haza, kint aludt a szabad ég alatt, Missy pedig nevelte a gyermeket. Tehetetlen lett volna egy orkkal szemben.

- Missy? - egy ismerős hangot hallott valahonnan a háta mögül.

- Zöldlomb Legolas? - Missy elképedve nézett a barna és zöld színekbe öltözött hercegre, aki gyakran járta a határt orkokra vadászva. Sokszor járt az asszonynál emberi gyógyfüveket tanulmányozva, hátha felhasználhatja őket tünde főzetekhez is.

- Felcsaptál adószedőnek? - ugratta a herceget az asszony, mire a király kiszorult a társalgásból.

- Valakinek meg kell védenie a királyt! Nálam jobb íjásza nincs! - huncut mosolyát megvillantotta, Missy pedig ismerte már ennyire. - Az orkok viszont egyre közelebb merészkednek. Arthur nélkül nem kellene egyedül maradnod!

- Arthurral sem vagyok előrébb. Ő nem harcos. - Nolan-re pillantott. A gyermeket az anyja kései és körmei tudnák megvédeni, semmi más.