Erdőszéli kis házikó(Befejezett)

4.

Napok teltek el, vonszolva a Napot az égen, majd a nyár eleji tiszta éjszakákat. Missy fiolái gyarapodtak, ültetvényei zöldelltek, sűrűek és vastagok voltak, a virágládákban felmagvaztak a kaprok, a cickafarkak pedig vígan lengették ernyőiket a meleg szélben.

Nolan egyre bátrabban szaladgált a ház körül. Felvett minden falevelet, minden követ és kukacot, amit csak meg lehetett ismerni, túrta kis kezeivel a földet, időnként pedig elcsatangolt az anyja szoknyája mellől. A nagy diófa árnyékában játszott éppen három öreg csonthéjassal, amikor Missy prüszkölést hallott, amolyan lóprüszkölést. Nem várt vendéget.

Egy régi késecske volt nála, amivel a virágokat vágta, más önvédelmi fegyver nemigen akadt, a balta pedig a házban volt. Nehéz időket élt, nem tudhatta mi vár rá a saját udvarán.

A hátsó kertből a ház mellett előrelopakodott, amikor megpillantott egy hófehér, felnyergelt lovat az udvarán legelni. Bizonyára gazda is tartozik hozzá, aki a terasz szélén ült. Csizmája fényesre pucolva, egyszerű ruháján indák és mindenféle levélminták díszelegtek, ezüst haja pedig jobb vállán pihent.

A tájat kémlelte. Volt a tekintetében valami, ami nem hagyta nyugodni, ami miatt éjjeleket és nappalokat virrasztott, figyelt, és hallgatta a szél suhanását, a levelek csilingelését.

- Olyan nyugodt innen minden. - hangja halk volt, bársonyos, megnyugtató. Ezzel az egy mondattal bűntudatot keltett Missy-ben, amiért még mindig szorongatta a kést, amit használni se tudott volna.

Thranduil király megpaskolta maga mellett a kopott deszkát, Missy hátrapillantott a játszó gyermekre, végül leült.

- Nem vagyok a királyod, nem kell engedelmeskedned! - hangja nyugodt, mégis, mint egy sértett gyerek. De igaza volt, Missy számára ő idegen.

- Miben segíthetek? - próbált segítőkész lenni, próbált kevesebbet figyelni a mellette ülő tündére, de Thranduil férfi volt, Missy pedig nő.

- Szeretnénk... elfogadni a segítséged. - hadarta a szavakat. Ő, a nagy király, aki most csak egy vendég egy egyszerű háznál, de Missy csak bólintott.

Páncél nélkül teljesen más volt, mindene tökéletes; hosszú combjain feszült kissé a nadrág, hasa lapos volt, vállai szélesek. Nem tördelte az ujjait, ahogyan a térdeire támaszkodva előre dőlt, és nem dobolt a lábaival. Hatalmas harcos hírében állt, akivel nem szívesen álltak szemben, és ugyanilyen sikeres hadvezér is volt, amikor csatára került a sor.

Missy szája kissé kinyílt, miközben a férfit bámulta. Nem tudta, mit is kellene tennie; megkínálni egy teával, vagy behívni a kényelmesebb lócára? Elvégre egy királyról van szó! Nem, Missy kényelmetlenül érezte magát, csak tehetetlenül rázta a fejét, miközben Thranduil is értetlenül nézett rá. Mire Missy észrevette, a férfi keze már az arcán volt, hogy maga felé fordítsa, azok a meleg ujjak. Az asszony csak bámulta a férfi szemeit, amiben az élet összes érzése ott volt: nyugalom, tettvágy, felelősségtudat, és a magány.

Szíve dübörögni kezdett, kishíján kiszakadt a mellkasából, de csak a szemeit tudta lehunyni. Vágyott a férfira az első pillanattól kezdve, akkor is, amikor még azt sem tudta kicsoda. Akkor, abban a percben nem voltak nevek és címek. Abban a percben Thranduil egy mohó férfi volt, aki nem várta meg a beleegyezést Missy-től, a nő pedig hátradőlve nekiütötte fejét a korlátnak.

Nolan... Missy kiszakította magát csókból, és azonnal elfordulva a fiáért rohant. Vajon mennyi időre hagyta magára? Hogy hagyhatta, hogy egy férfi ennyire elcsavarja a fejét?

A gyermek játszott, Missy-nek viszont bűntudata volt. Ölébe kapta a cseppet, és elindult vele a házhoz.

Thranduil csak nézte, ahogy az asszony, kezében a gyermekével fellép azon a pár lépcsőfokon, ahol előtte ültek, és képtelen volt megszólalni.

Missy óvatosan megfogta a karját, és halkan annyit mondott:

- Gyere!

*

Nolan édesen aludt a kiságyban. Tele pocakkal, tiszta popsival, elfáradva, aki felfedezte a kert újabb és újabb titkait. A fehér ló is befeküdt az almafa alá, ám a kályha lángjainak fényéből neki már nem jutott. Azok a fények a falakon táncoltak, a koszos szoknyán, a csizmák szárain, és Thranduil verejtéktől nedves lapockáin. Hosszú, ezüst haja rátapadt, pár tincs Missy melleit simogatta, miközben vadul csókolóztak.

A férfi megkapaszkodott az ágytámlában, ám Missy közelebb akarta húzni magához.

- Ne! - sóhajtotta Thranduil, homlokát pedig egyszerűen Missy nyakára nyomta. Zihálásuk betöltötte a kis szobát.

Nem tudták elengedni egymást egész éjszaka. Testük csak annyira távolodott el, amíg Missy meztelenül felállt, és újabb két fahasábot rakott a kályhába, ám Thranduil képtelen volt fékezni magát. Ölébe vette az asszonyt, és az ágyon, a falnak dőlve falta tovább. Nem volt elég, újra és újra akarta!

Missy hozzábújva aludt. Sosem volt még része ilyesfajta élvezetben, amikor... Nem talált rá szavakat, képtelen volt elmondani, mit érzett, pedig pár nappal ezelőtt nem gondolta volna, hogy a pökhendi tündekirály így fog cselekedni. Hogy került az ágyába? Nem tudta elhinni, csak kimerülten aludt.

*

Másnap reggel Nolan gagyarászva ébredt. Az asszony éppen kelt volna, hogy reggelit készítsen, mire a derekán lévő kéz szorosabban fogta.

- Ne menj még! - kérte halkan a kéz gazdája, aki mögött a hajkoronája úgy csillogott a felkelő nap fényében, mintha színarany lenne. Missy boldognak érezte magát egy kicsit, és végigsimított Thranduil arcán. Hogy jutottak idáig?