Veled maradok.. (LEVI ACKERMAN X OC)

13. Fejezet

      Az este hátralevő részét Levi mellett töltöttem, viszont végig magamon éreztem Eren fürkésző tekintetét. Levi is észrevette az engem pásztázó kíváncsi szemeket, így védelmezően átkarolta karjával a derekamat jelezve, hogy nem érdemes még egy próbát tennie.

       A vendégeink késő este távoztak, mikor Erwin figyelmeztette őket, hogy holnap dolgoznak. Levi az ajtóhoz kísérte őket, mindenkitől elköszöntünk, majd a mellettem álló férfi egy nagy sóhajtás közepette bezárta mögöttük az ajtót.

- Ez egy rendkívül hosszú és bosszantó este volt.- fordult felém Levi.

- Ne mondd azt, hogy nem élvezted! Még az első szelet tortát is nekem adtad! -vágtam vissza.

-Tch.. Egy percét sem. Ennyi fejfájást egy napra összehozni is csak te vagy képes. A tortát pedig csak azért adtam neked, mert így valamennyire eloszlathattam a többiek gyanúját, hisz ha veled vagyok, úgy illik, hogy te kapod az elsőt. -forgatta meg a szemeit.

- Egy szimpla "köszönöm Lia, hogy gondoltál rám és ennyit fáradoztál, hogy elkészítsd a legfenségesebb, legtökéletesebb szülinapi vacsorát, annak ellenére, hogy én vagyok a legundokabb, legkarótnyeltebb alak a földön" is elég lett volna.-feleltem a falnak támaszkodva.

-Tch... Mikor lett ilyen nagy a szád? Az egészet elkerülhettük volna, ha nem lennél ilyen minden lében kanál és nem ütnéd bele az orrod a dolgaimba. Most Eren gyanakszik. Valószínűleg a többiek is, csak ők még nem tették szóvá. Rengeteg problémát okoztál.- ingerült szavai hallatán az arcomról elhalvanyodott a mosoly.

- Te mondtad, hogy a barátnőd vagyok, holott nem igaz. Te találtad ki ezt az egészet, nem én. Ne próbálj meg engem beállítani bűnbaknak, csak azért, mert szerettem volna egy jó estét neked, azok után, hogy azt látom, hogy egész nap bent vagy a dolgozó szobádban és csak enni jössz ki. Jót akartam neked, de te még csak annyit sem tudsz kiejteni a szádon, hogy köszönöm. Engem nem tudsz megfélemlíteni, mint Erent, nem fogok egy szavad hallatán elhátrálni Levi. Gondold végig ezt az egészet még egyszer és utána szólj hozzám.-hátat fordítva siettem fel a szobámba.

      Hiába is tagadnám, belül mélyen fájtak a szavai. Tudtam, hogy galibát okoztam, de az este nagy részében nem tűnt úgy, mint aki nem élvezné, sőt, mintha nosztalgiázott volna. Néha még egy-egy mosolyt is megengedett magának, amitől a szívem mindig hevesebben kezdett verni. Talán azért is voltam ingerült vele az ajtóban, mert szomorú voltam, hogy véget ért az a része a napnak, ahol Levi barátnőjeként élhettem. Így újra én lettem Lia, a bújtatott lány, pedig abban a pár órában elhittem, hogy minden normális. Nem gondoltam a múltamra, szimplán csak boldog voltam, Levi pedig néhány szóval széttörte az álomképet és visszarángatott a valóságba.

       Becsuktam magam mögött az ajtót és leültem az ágyra. Reménykedtem, hogy Levi megállít vagy utánam jön, de hosszas percek után sem hallottam a lépteit. Lehámoztam magamról a ruhát és belebújtam egy kényelmesebbe. Végül arra jutottam, hogy veszek egy fürdőt és ágyba bújok, hisz tényleg fárasztó este volt. A fürdőszobába indulva a tekintetem összetalálkozott Leviével, aki épp a lépcsőn lépdelt felfelé. Egy pillanatra megállt, mint aki mondani szeretne valamit, de mikor nem tette, inkább folytattam az utamat a fürdő felé. Nem sok időt töltöttem odabent, szerettem volna minél hamarabb elaludni, hogy véget érjen a nap.

        A szobámba visszatérve be is bújtam a takaró alá és lekapcsoltam az éjjeliszekrényen díszelgő lámpát, így a helyiséget elnyelte a nyugodt sötétség. Hosszú ideig forgolódtam az ágyban, egyszerűen nem nyomott el az álom. Jó ideje bámultam már a plafont, mikor két lágy kopogás zavarta meg a csendet.

- Ha azt akarod tovább sorolni, hogy mennyi dolgot rontottam el, ne fáradj.-válaszoltam komoran, mire kinyilt az ajtó.

       Levi az ágyamhoz sétált, mire felültem. Kissé hezitálva ő is helyet foglalt mellettem. Nem nézett a szemembe, láttam rajta, hogy még mindig keresi a megfelelő szavakat.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy köszönöm. Kedves volt tőled, hogy gondoltál rám.-mély lélegzetet vett, majd acélkék tekintete találkozott az enyémmel.- Sajnálom, hogy azokat vágtam a fejedhez, amiket. Nem akartalak megbántani, csak nem igazán szeretem ezt a napot és bűnösnek éreztem magam, amiért azt érzem, hogy boldog vagyok, mert tudom, hogy nem érdemlem meg. Amiket Erennek mondtál rólam, segített, hogy rájöjjek, hogy még egy ilyen alaknak is, mint én, lehet még lehetősége az életben. Ezt rajtad kívül senki nem látta meg. Ezért adtam neked az első szeletet, mert akkor egy olyan lépést tettél, amire nem gondoltam, hogy szükségem van. Nem akartam, hogy közel legyél hozzám, mert akit közel engedek magamhoz, azt elveszítem. Mégis egyre közelebb kerülsz hozzám, bármennyire is nem akarom és..-nem folytatta a mondatot, a tekintete pedig az ablakra siklott.

      A szívem olyan hevesen vert a mellkasomban, hogy szinte nem is hallottam mást. Levi szavai teljesen lesokkoltak, sose láttam még ilyen sebezhetőnek. Megakartam nyugtatni, a tudtára adni, hogy minden amit mond, minden érzése biztonságban van nálam, de egy szó sem jött ki a számon. Gyengéden megfogtam a kezét és megszorítottam, mire tekintete az összefonódó kezeinkre tévedt.

- Levi, tudom, hogy nem bízol bennem. Sőt, talán senkiben sem bízol már. De azt szeretném, hogy tudd, mindig lesz melletted valaki, aki segíteni fog, ha a dolgok rosszra fordulnak. Én itt vagyok. Nem csak azért, mert nincs hova mennem, ha választhatnék is itt lennék melletted. Szükséged van rá, hogy legyen valaki, akiben megbízol, akinek elmondhatod, ami nyomja a szíved, hogy ne kelljen egyedül cipelned a súlyát. Erős vagy, mindenki tisztel és fél téged, ezt már láttam. De az ilyen embereknek is kell egy nyugodt pont, amikor ledobhatják a súlyokat, amikor végre teljesen önmaguk lehetnek. Nem kell, hogy én legyek ez a személy, de szépen kérlek, legyen valaki, mert bármilyen erős is vagy, egyszer összefogsz roppanni.-fájdalmas mosoly futott végig az arcán.

- Ő is mindig ezt mondta..-ki sem kellett mondania a nevét, tudtam kire gondol.

- Mi történt vele?- kérdeztem, bár félve, nem akartam feltépni a sebeit.

- Elvesztettem, mert nem vigyáztam rá eléggé. Pont, mint az anyámat. Túl gyenge voltam hozzá, hogy megvédjem őket és mindnekit, aki kicsit is közel van hozzám. Ez az én átkom.-mosolyodott el fájdalmasan.-Még sose feleselt vissza nekem senki úgy, mint te.-terelte el a témát.

- Nem szeretem, ha nem kapom meg a tiszteletet.

-Amilyen kicsi vagy, olyan harapós.-forgatta szemeit.

- Mondja az, aki 3 centivel magasabb nálam és ő maga Mr. Nekem semmi sem tetszik és semmi sem elég jó.-válaszoltam gúnyosan.

- Tudod Lia, te egy jó ember vagy. Talán túl jó is.-tekintete ismét elködösült és az üresség uralkodott el rajta.-Jól van nem zavarlak tovább, ennyit szerettem volna. Amúgy is ideje aludnod.-kezét kihúzta az ujjaim közül és az ajtó felé indult.-Jó éjszakát.-nézett rám vissza utoljára, majd távozott és becsukta maga után az ajtót.

- Nehéz eset vagy Levi Ackermann, de rajtam nem fogsz ki.-mormoltam magam elé az immáron ismét sötét szobában.