Veled maradok.. (LEVI ACKERMAN X OC)

12.fejezet

     A vendégeket figyelmen kívül hagyva, a kezemnél fogva visszahúzott a dolgozó szobájába és becsukta mögöttünk az ajtót. Egy határozott mozdulattal a székbe kényszerített, majd megtámaszkodott előttem, ezzel elzárva minden lehetséges menekülési útvonalat. Mély, kissé ideges sóhajtás hagyta el a száját, miközben a tekintete keresztezte az enyémet.

-Lia...

- Megígérted, hogy nem leszel mérges!

- Én nem ígértem meg semmit.-kelt ki magából halkan.- Mi a fene ez az egész?

-Én csak... Kint volt a telefonod, hívtak, felvettem és... Utána csak történtek a dolgok. Szerettem volna, ha nem lettél volna egyedül a szülinapodon. Én nem akartam rosszat csak... - elcsuklott a hangom, Levi szúrós tekintetéből tudtam, hogy ezt nagyon elszúrtam.

- Jól van.- szólalt meg egy kis csend után, majd felegyenesedett.- Nem haragszom. De megnehezíted a dolgomat. Nem nyaralni jöttél ide, senkinek nem szabadna tudnia, hogy itt vagy, ezt folyton elfelejted.

- Senki nem tudja, hogy itt van Lia, a bújtatott lány, akit keres a rendőrség. Ők azt tudják, hogy itt van Lia, Levi barátnője.- suttogtam magam elé, mire a mellettem álló férfi újra sóhajtott.

- Igazad van.- felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a székből.- Gyere menjünk vissza, ne keltsünk ennél is nagyobb feltűnést, de a jövőben nem akarok még egy ehhez hasonló eseményt, megértetted?-szótlanul bólintottam.

     Kézen fogva léptünk ki a szobából, Hange pedig egy kaján vigyorral fogadott minket.

- Jaj Levi, meg sem tudtad várni az este végét, hogy köszönetet mondj Lianak ezért a csodáért?- kérdezte, miközben pajkosan emelgette a szemöldökét és a terített asztalra mutatott.

-Fogd be és ülj le inkább, ha már itt vagy.- mordult rá Levi, Hange pedig nevetve helyet is foglalt.

    Együtt le is ültünk az asztalhoz és elkezdtük a vacsorát. A többiek beszélgettek és nevetgéltek, rengeteg közös emléket felelevenítettek, Levi azonban az este nagyreszében meg sem szólalt, csak komoly arccal méregette a többieket, mintha csak arra várna, hogy valaki hirtelen felborítja az asztalt. Mikor már mindenki végzett az evéssel, megköszönték, én pedig össze szedtem a tányérokat. Megelégedéssel töltött el, hogy ízlett nekik a főztöm és örömmel töltött el, hogy az egész hangulat meglepően idillikus volt. Egy pillanatra sem fakult le a mosoly az arcomról.

      Mikor már mindannyian nyugodtan beszélgettek, elhatároztam, hogy ideje lehozni a tortát, amit eddig rejtegettem, mint valami titkos ereklyét. Már bent a szobában ügyködtem a sütemény körül, mikor éreztem, hogy kinyitódik mögöttem az ajtó. Hirtelen megfordultam, hiszen semmi képpen nem akartam, hogy Levi idő előtt lássa a művemet, mert az elrontaná a pillanatot.

-Levi ne gyere... - kezdtem volna a mondatot, de túl nagy lendülettel fordultam meg és az előttem álló alak felé estem.

      Két erős kar mentett meg a becsapódástól, majd segített ismét talpra állni, de nem eresztett el. Nem tudtam pontosan, hogy ki volt a megmentőm, hisz a szobát csak a folyosóról beszűrődő fény világította meg, de abban már biztos voltam, hogy nem Levi, mert a fölém tornyosuló alak jóval magasabb volt mint ő.

- Jól vagy?-kérdezte lágy hangon.

- Igen, csak valami szúrja az oldalam.-válaszoltam tömören, mire az alak elengedett és hátrébb lépett tőlem.

     Ekkor láttam meg, hogy nem más kapott el, mint Eren. Mikor észre vette, hogy idegesen végig mértem, elmosolyodott.

- Hange mondta, hogy valószínűleg a tortáért jössz és megkért, hogy adjam oda ezt.- átnyújtott egy kis gyertyát és egy fekete öngyújtót.

- Köszönöm.- elvettem a kezéből és szorgosan igyekeztem rávarázsolni a tortára.

- Szóval mi az igazság?- szegezte nekem a kérdést, mire egy pillanatra lefagytam.

- Milyen igazság?- éreztem, hogy a tekintete lyukat éget a hátamba.

- Nem veszem be, hogy Levi csak úgy hirtelen összeszedett egy lányt. Még Ervin sem tudott róla. Ha pedig ő nem tud valamiről, akkor az nem tiszta. A többiek csak azért nem szólnak semmit, mert örülnek, hogy Levi túl lépett a múlton. De ő sosem fog tovább lépni és ezt legbelül mind tudjuk, csak a többiek nem mernek felszólalni ellene. Szóval miről van szó? Miért vagy itt?- elöntött a pánik, cikáztak a fejemben a gondolatok.

- Levi és közöttem olyan kapcsolat van, amit nem kell elmagyarázni. A dolgok néha csak megtörténnek Eren, nincs erre külön szabály és nem tartozom magyarázattal senkinek. Az pedig, hogy ki hogyan lép túl a múlton, az mindenkinek a saját dolga, nem húzhatod rá valakire a saját elképzelésedet. Nem ismered Levit, ha úgy gondolod, hogy van olyan dolog, ami maga alá tudná gyűrni. Ő erős, csak idő kell neki. Tudod, mi mind olyanok vagyunk, mint egy rózsabokor. Időnként visszametszi az élet az ágainkat, de a rózsabokor soha sem áll meg a növekedésben. Mindegy, hogy hányszor vágod le a virágait vagy az ágait, mindig visszanőnek és újra virágozni fog. Ilyenek vagyunk.

- Akkor miért remeg az egész tested minden szavad után, ha ennyire biztos vagy benne?-teljesen ledermedtem, mikor éreztem, hogy a forró lehelete végig simítja az fülem.

- Eren.-Levi határozott hangja kitöltötte az egész helyiséget.- Úgy gondolom, ideje vissza menned.

    Eren elhátrált tőlem, majd szó nélkül távozott. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és rátámaszkodtam az előttem lévő asztalra, mert úgy éreztem, a térdeim bármelyik pillanatban feladhatják a szolgálatot.

- Mióta állsz ott?

- Az elejétől fogva. Gyanúsnak tartottam, hogy Eren utánad ment. Gyere le, még mielőtt valaki más is kérdezősködni kezd és ha lehet ne menj messzire mellőlem, mert újra ilyen helyzetben találod magad.-mondta egyszerűen, majd hallottam távolodó lépteit.

     Utolsó simításként meggyújtottam a gyertyát és elindultam lefelé. A nappaliban Hange segítő kezet nyújtott és együtt letettük a tortát az asztalra. Ő kézen fogta Levit és oda húzta mellénk.

- Ideje elfújni a gyertyát és kívánni egyet, törpe!-lekesítette Hange a mellettem álló férfit, ő azonban csak meredten bámulta a tortát, mintha szellemet látott volna.

     Szigorú tekintete alig láthatóan a süteményről rám siklott és színtiszta szomorúságot árasztott. Szótlanul a két ujjával elmorzsolta a gyertya lángját és elővett egy kést, hogy felszeletelje a tortát. A szeleteket az előre kikészített tányérokra tette, majd az elsőt átnyújtotta nekem. Mindenki hirtelen elcsendesedett és a kezemben lévő tortára meredt. Egyedül Hange és Erwin engedett meg magának egy apró mosolyt. Fogalmam sem volt, mi történik és miért halkult el mindneki, a csendet is Levi halk szavai törték meg.

- Minden rózsa egyszer újra virágozni kezd. Szóval köszönöm.-értetlenkedve bólintottam egyet úgy téve, mintha kicsit is érteném, hogy mi történt az elmúlt percben.

    Miután mindenki megkapta a részét, újra kellemes hangulat telepedett közénk. Mikor láttam, hogy Hange egyedül van, kaptam az alkalmon és odaléptem mellé.

- Hange, mondd csak.. Mi volt ez a dolog a tortával?

- Fogalmad sincs, hogy mit jelent, ha te kapod az első szeletet ugye?-megráztam a fejemet.- Tudod, nálunk régi hagyomány, hogy az első szelet tortát annak adjuk, aki a legfontosabb számunkra. Akinek valami fontosat köszönhetünk. Levi egészen eddig az első szeletet mindig félre tette. Petrának. Annak ellenére is, hogy már régóta nincs köztünk.-szomorkásan elmosolyodott.-Ezzel végre sikerült valakinek megtörnie őt.