A vendégeket figyelmen kívül hagyva, a kezemnél fogva visszahúzott a dolgozó szobájába és becsukta mögöttünk az ajtót. Egy határozott mozdulattal a székbe kényszerített, majd megtámaszkodott előttem, ezzel elzárva minden lehetséges menekülési útvonalat. Mély, kissé ideges sóhajtás hagyta el a száját, miközben a tekintete keresztezte az enyémet.
-Lia...
- Megígérted, hogy nem leszel mérges!
- Én nem ígértem meg semmit.-kelt ki magából halkan.- Mi a fene ez az egész?
-Én csak... Kint volt a telefonod, hívtak, felvettem és... Utána csak történtek a dolgok. Szerettem volna, ha nem lettél volna egyedül a szülinapodon. Én nem akartam rosszat csak... - elcsuklott a hangom, Levi szúrós tekintetéből tudtam, hogy ezt nagyon elszúrtam.
- Jól van.- szólalt meg egy kis csend után, majd felegyenesedett.- Nem haragszom. De megnehezíted a dolgomat. Nem nyaralni jöttél ide, senkinek nem szabadna tudnia, hogy itt vagy, ezt folyton elfelejted.
- Senki nem tudja, hogy itt van Lia, a bújtatott lány, akit keres a rendőrség. Ők azt tudják, hogy itt van Lia, Levi barátnője.- suttogtam magam elé, mire a mellettem álló férfi újra sóhajtott.
- Igazad van.- felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a székből.- Gyere menjünk vissza, ne keltsünk ennél is nagyobb feltűnést, de a jövőben nem akarok még egy ehhez hasonló eseményt, megértetted?-szótlanul bólintottam.
Kézen fogva léptünk ki a szobából, Hange pedig egy kaján vigyorral fogadott minket.
- Jaj Levi, meg sem tudtad várni az este végét, hogy köszönetet mondj Lianak ezért a csodáért?- kérdezte, miközben pajkosan emelgette a szemöldökét és a terített asztalra mutatott.
-Fogd be és ülj le inkább, ha már itt vagy.- mordult rá Levi, Hange pedig nevetve helyet is foglalt.
Együtt le is ültünk az asztalhoz és elkezdtük a vacsorát. A többiek beszélgettek és nevetgéltek, rengeteg közös emléket felelevenítettek, Levi azonban az este nagyreszében meg sem szólalt, csak komoly arccal méregette a többieket, mintha csak arra várna, hogy valaki hirtelen felborítja az asztalt. Mikor már mindenki végzett az evéssel, megköszönték, én pedig össze szedtem a tányérokat. Megelégedéssel töltött el, hogy ízlett nekik a főztöm és örömmel töltött el, hogy az egész hangulat meglepően idillikus volt. Egy pillanatra sem fakult le a mosoly az arcomról.
Mikor már mindannyian nyugodtan beszélgettek, elhatároztam, hogy ideje lehozni a tortát, amit eddig rejtegettem, mint valami titkos ereklyét. Már bent a szobában ügyködtem a sütemény körül, mikor éreztem, hogy kinyitódik mögöttem az ajtó. Hirtelen megfordultam, hiszen semmi képpen nem akartam, hogy Levi idő előtt lássa a művemet, mert az elrontaná a pillanatot.
-Levi ne gyere... - kezdtem volna a mondatot, de túl nagy lendülettel fordultam meg és az előttem álló alak felé estem.
Két erős kar mentett meg a becsapódástól, majd segített ismét talpra állni, de nem eresztett el. Nem tudtam pontosan, hogy ki volt a megmentőm, hisz a szobát csak a folyosóról beszűrődő fény világította meg, de abban már biztos voltam, hogy nem Levi, mert a fölém tornyosuló alak jóval magasabb volt mint ő.
- Jól vagy?-kérdezte lágy hangon.
- Igen, csak valami szúrja az oldalam.-válaszoltam tömören, mire az alak elengedett és hátrébb lépett tőlem.
Ekkor láttam meg, hogy nem más kapott el, mint Eren. Mikor észre vette, hogy idegesen végig mértem, elmosolyodott.
- Hange mondta, hogy valószínűleg a tortáért jössz és megkért, hogy adjam oda ezt.- átnyújtott egy kis gyertyát és egy fekete öngyújtót.
- Köszönöm.- elvettem a kezéből és szorgosan igyekeztem rávarázsolni a tortára.
- Szóval mi az igazság?- szegezte nekem a kérdést, mire egy pillanatra lefagytam.
- Milyen igazság?- éreztem, hogy a tekintete lyukat éget a hátamba.
- Nem veszem be, hogy Levi csak úgy hirtelen összeszedett egy lányt. Még Ervin sem tudott róla. Ha pedig ő nem tud valamiről, akkor az nem tiszta. A többiek csak azért nem szólnak semmit, mert örülnek, hogy Levi túl lépett a múlton. De ő sosem fog tovább lépni és ezt legbelül mind tudjuk, csak a többiek nem mernek felszólalni ellene. Szóval miről van szó? Miért vagy itt?- elöntött a pánik, cikáztak a fejemben a gondolatok.
- Levi és közöttem olyan kapcsolat van, amit nem kell elmagyarázni. A dolgok néha csak megtörténnek Eren, nincs erre külön szabály és nem tartozom magyarázattal senkinek. Az pedig, hogy ki hogyan lép túl a múlton, az mindenkinek a saját dolga, nem húzhatod rá valakire a saját elképzelésedet. Nem ismered Levit, ha úgy gondolod, hogy van olyan dolog, ami maga alá tudná gyűrni. Ő erős, csak idő kell neki. Tudod, mi mind olyanok vagyunk, mint egy rózsabokor. Időnként visszametszi az élet az ágainkat, de a rózsabokor soha sem áll meg a növekedésben. Mindegy, hogy hányszor vágod le a virágait vagy az ágait, mindig visszanőnek és újra virágozni fog. Ilyenek vagyunk.
- Akkor miért remeg az egész tested minden szavad után, ha ennyire biztos vagy benne?-teljesen ledermedtem, mikor éreztem, hogy a forró lehelete végig simítja az fülem.
- Eren.-Levi határozott hangja kitöltötte az egész helyiséget.- Úgy gondolom, ideje vissza menned.
Eren elhátrált tőlem, majd szó nélkül távozott. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és rátámaszkodtam az előttem lévő asztalra, mert úgy éreztem, a térdeim bármelyik pillanatban feladhatják a szolgálatot.
- Mióta állsz ott?
- Az elejétől fogva. Gyanúsnak tartottam, hogy Eren utánad ment. Gyere le, még mielőtt valaki más is kérdezősködni kezd és ha lehet ne menj messzire mellőlem, mert újra ilyen helyzetben találod magad.-mondta egyszerűen, majd hallottam távolodó lépteit.
Utolsó simításként meggyújtottam a gyertyát és elindultam lefelé. A nappaliban Hange segítő kezet nyújtott és együtt letettük a tortát az asztalra. Ő kézen fogta Levit és oda húzta mellénk.
- Ideje elfújni a gyertyát és kívánni egyet, törpe!-lekesítette Hange a mellettem álló férfit, ő azonban csak meredten bámulta a tortát, mintha szellemet látott volna.
Szigorú tekintete alig láthatóan a süteményről rám siklott és színtiszta szomorúságot árasztott. Szótlanul a két ujjával elmorzsolta a gyertya lángját és elővett egy kést, hogy felszeletelje a tortát. A szeleteket az előre kikészített tányérokra tette, majd az elsőt átnyújtotta nekem. Mindenki hirtelen elcsendesedett és a kezemben lévő tortára meredt. Egyedül Hange és Erwin engedett meg magának egy apró mosolyt. Fogalmam sem volt, mi történik és miért halkult el mindneki, a csendet is Levi halk szavai törték meg.
- Minden rózsa egyszer újra virágozni kezd. Szóval köszönöm.-értetlenkedve bólintottam egyet úgy téve, mintha kicsit is érteném, hogy mi történt az elmúlt percben.
Miután mindenki megkapta a részét, újra kellemes hangulat telepedett közénk. Mikor láttam, hogy Hange egyedül van, kaptam az alkalmon és odaléptem mellé.
- Hange, mondd csak.. Mi volt ez a dolog a tortával?
- Fogalmad sincs, hogy mit jelent, ha te kapod az első szeletet ugye?-megráztam a fejemet.- Tudod, nálunk régi hagyomány, hogy az első szelet tortát annak adjuk, aki a legfontosabb számunkra. Akinek valami fontosat köszönhetünk. Levi egészen eddig az első szeletet mindig félre tette. Petrának. Annak ellenére is, hogy már régóta nincs köztünk.-szomorkásan elmosolyodott.-Ezzel végre sikerült valakinek megtörnie őt.
ESTÁS LEYENDO
Veled maradok.. (LEVI ACKERMAN X OC)
FanficMilyen érzés lehet összezárva lenni Levi Ackermannal, teljesen kiszolgáltatottan, miközben az életed darabokban hever és olyan titkokra derül fény, amelyekre sohasem gondoltál volna? Ha kíváncsi vagy, tarts velem és éljük át együtt.! Levi Ackerman k...