Szerető - Jikook

Tizenkettedik rész

Sehogy sem akart telni az idő, így bementem megnézni a tesit. Beszélgettem Jungkook-al, miközben kiosztott pár feladatot az osztály azon részének, akik már felépültek. Most hirtelen felgyorsult az idő, mintha öt perc telt volna el és szólt is a csengő. Elindultunk hazafelé, végig beszélgettük az utat, énekeltünk a kocsiban. Még mindig nehéz felfogni, hogy együtt lakok a szerelmemmel.. Mintha csak egy álom lenne, de ha az is, remélem soha nem ér véget..

Tíz perc volt, mire hazaértünk, mert minden létező lámpánál pirosat kaptunk. Alapból ideges lennék emiatt, de élveztem az utat, remélem minden napunk ilyen jó lesz.

Gyorsan csináltam magamnak egy olyan instant tésztát, a csípős fajtát, az a kedvencem. Kook nem sűrűn eszik ilyen mirelit ételeket, de most kivételesen neki sem volt kedve főzőcskézni, így ő is evett velem.

Egy gyors ebéd, majd már a kis alkótós szobába is jutottam. Elővettem egy vászont, a kedvenc részem az, amikor leszedem ról a fóliát. Nem tudom megmagyarázni miért, de ezt nagyon szeretem csinálni.
Egy kis ideig ötleteltem, hogy mit fessek, majd ránéztem a telefonomra. A nevelőm írt...

-Jimin.. Baj van.. -Láttam meg az üzenetet, majd egyből visszaírtam-
-Mi történt???
-Jiwoo...
-Mi van vele?? Mondd már el!!
-Nem lélegzik.. Úton van a mentő, de már próbáljuk újraéleszteni.. Sajnálom Jimin..

A lélegzetem elakadt, majd egy pillanaton belül eluralkodott rajtam a pánik.. Jiwoo a legjobb barátnőm, együtt kerültünk az otthonba, együtt nőttünk fel.. Két éve kűzd tüdődaganattal. Reggel beszéltem vele és azt mondta, hogy minden rendben van vele és eljár a kezelésekre..

-Jimin! Szerelmem, mi történt? -Rohant oda hozzám Kook ijedten. Nem tudtam válaszolni, le voltam sokkolódva.-
-Jiwoo.. -Elcsuklott a hangom és zokogni kezdtem. Jungkook tudja mi történt, egyből leesett neki.-
-Vedd fel a kabátod! Azonnal indulunk hozzá!... Jimin! Vedd a kabátod, kincsem. Sietnünk kell!

Tizenöt perc, mire az otthonba érünk. Most nincs zene, nem beszélgetünk, nem énekelünk.. Most csak várunk a hívásra, arra a hívásra, amiben elmondják, hogy minden rendben van.
Az idő mintha megállt volna, mintha körülöttünk mindenki sietne, mintha csak mi lennénk lassúak. Akaratom ellenére kiabálom Kooknak, hogy siessen, lépjen a gázra. Ő nem válaszol, csak próbál figyelni minden táblára és a sebességi korlátra, amit már párszor átléptünk.

Itt vagyunk azon a helyen, ahol felnőttem. Ahová azt hittem, hogy mindig örömmel jövök majd. De most, ahogy kiszálltam a kocsiból lefagytam és végigfutott rajtam a hideg. Ebben a parkolóban kergetőztünk kicsiként Jiwoo-val, itt futott utánunk a nevelőnk kiabálva, hogy a parkolóba nem jöhetünk. Itt játszottunk mindig akkor, amikor még minden rendben volt.. Megláttam a nevelőt, az arcán könnyek csordultak le, de mégsem tűnt csalódottnak. Nem tudom mire számítsak..