Szerető - Jikook

Tizenharmadik rész

Ő csak bólintott, majd a mentősök kitolták Jiwoo-t hordágyon. Gépekre volt kötve, de a szeme nyitva volt. Odarohantam, majd a szemébe néztem. Mosolyogni kezdett, én pedig csak sírtam, sírtam és sírtam. Nem tudtam abbahagyni, akárhogy is próbálkoztam. Lepergett előttem minden emlék, a legelsőtől a legutolsóig, majd ránéztem és még jobban zokogni kezdtem. Lefagytam. Egy szempillantás és már ki is hajtott a mentő a parkolóból. Szirénázva viszik azt a lányt, akire húgomként tekintek.. Felfoghatatlan érzés..

Két hét telt el azóta.. Tegnap előtt volt a temetés.. Nem hiszem el, hogy ez történt.. Előtte állt az élet, mégcsak tizenhat éves volt..
Jungkook mindenben mellettem áll, most ő az egyetlen támaszom, ő az egyetlen, aki maradt nekem..

Jelenleg hazafelé tartunk az iskolából. Nagyon hosszúnak tűnnek a napok azóta. Mintha az idő megállt volna, mintha Jiwoo nélkül nem akarna tovább haladni az élet.. A temető mellett hajtunk el, egy pillanatra rálátok a sírjára..

„Napsugár csillant meg a sírkövön,
Angyalom fentről apró puszit küld.
Hiányzol babácskám,
Rád én sokat gondolok,
Odafenn remélem nem folyik le
könnycsepp arcodon.."

-Minden renben, kincsem?

Kérdezte Kook, mikor meglátta, hogy elérzékenyülök. Időközben már hazaértünk. Nem tudtam mit mondani, nem mondhattam, hogy jól vagyok, hazudtam volna. Remegő hanggal olvastam fel a sorokat.. Kook is sírni kezdett, majd megölelt. Magához szorított és vagy tíz percen keresztül így sírtunk az autóban..

A történtek után nem sokkal rájöttem arra, hogy mennyire rövid is az élet és hogy milyen fájdalmas.. Úgy éreztem, hogy nem tudom feldolgozni, a baleset miatt is vannak még rémálmaim elég sűrűn.. Azóta az álmaimban nem az osztállyal ülök a buszon, hanem Jiwoo-val.. Egyre borzalmasabb az egész, egyre inkább azt érzem, hogy nem vagyok való erre a világra.. Éppen ezért kerestünk fel egy pszichológust, hetente járok hozzá. Eddig két alkalommal beszélgettünk és az öngyilkos gondolataim és a mély depresszió miatt gyógyszert szedek.

Itt van nekem Kook, a szerelmem. Vele mindig boldog vagyok, segítünk egymásnak mindenben, mégis úgy érzem, hogy magányos vagyok.. Rengeteget szorongok, ezt egyelőre nehezen küzdöm le, még nem tanultam meg kontrolálni.. Próbálkozok azzal, hogy versbe öntöm az rossz gondolataimat, de nehéz leírni, nehéz visszaolvasni.. Nehéz még rá gondolni is..

„Az őrjítő magány szanaszét szakít,
Mint költő a hanyagul meg-megírt sorait,
Mint borzalmas fejfájás az emberek idegét.
Bolondság az élet, s hülyeség elhagyni.

A Föld a lelkek temetője,
S az emberek rajta a sok gyilkos méreg.
Ez a lelkek háborúja,
S elmúlik gyorsan, ki könnyű vérrel válik el tőled: Élet."

•A felhasznált idézetek saját versből származnak, így annak felhasználása csakis engedéllyel és jelöléssel lehetséges.
Köszönöm, ha elolvastad a részt ilyen hosszú idő után.<3•