Ellentét (Levi x OC, Eren x OC)

Árulás

[Eren]

Épphogy csak elkezdett felkelni a nap. Lassan az utolsó csillagok is teljesen elhalványodtak az égen. Liberio még ébredezni sem kezdett, így hónapok után először volt esélyem szabad emberként járni egy város utcáin. Elérkeztem a hatalmas faajtó elé, és beléptem a szobrokkal és festményekkel díszített templomba. A hátsó padsorban ültem le, és meggyújtottam a Zeke-től kapott utolsó szál cigarettát. Gondolatban visszatértem Paradisra. Magam előtt láttam a napokig tartó utat a sziget szívében rejlő falakig. Itt a terv egyetlen valódi buktatója. Nem gondolnám, hogy szívélyes fogadtatásban lesz részünk. Felülmúlhatatlan erőt tartok a kezemben, de nem fogok még több embert megölni a saját fajtámból. Vérontás nélkül kell visszaszereznem a hatalmat Paradis felett, hogy bosszút állhassak az évszázados elnyomásért, és hogy tegyem, amit tennem kell.

Menni előre, amíg el nem pusztítom az ellenségeimet.

Meg kell tennem, azokért az emberekért, akiket szabaddá akarok tenni. A barátaimért, akik a történtek után valószínűleg látni sem akarnak már. Elárultam Mikasát, Armint és mindenkit, akik a családomat jelentették nekem hosszú éveken át. Visszaemlékeztem arra a kevés alkalomra, amikor boldogok lehettünk.

Ők lehetnek még azok. Legbelül azt kívántam, hogy még egyszer utoljára mindenkinek a szemébe nézhessek és elmondhassam nekik a dolgokat, amiket nem érthetnek.

Lehajtottam a fejem, és imádkoztam, hogy sikerrel járjon a szökés. Keserűen felnevettem. Semmit sem ér mindez. Kifújtam a füstöt, és kérdeztem magamtól. Mit is keresek én itt? Ez röhejes. Gúnyos nevetéssel elnyomtam a cigarettát a templom padján, majd kisétáltam.

[Katerina]

A két hét hamar eltelt. Már a hatalmas kapu előtt sorakoztunk lóháton. Szívünk dobogása majdnem hangosabb volt, mint a felnyíló kapu morajlása. Pillanatokon belül kitárult előttünk a világ. Ahogy kilovagoltunk a falak biztonságából, meleg napfény sütötte meg arcunkat. Felemelő érzés volt, bár nem feledkezhettem meg az igazi célunkról. Fel kell derítenünk a kikötőt, hogy érkeztek-e ellenséges hajók. Ellenséges? Hiszen én is onnan jöttem. Elmélyültem gondolataimban. Talán esélyem lesz visszamenni Marley-ba. Még mindig fennáll az esélye annak, hogy Nina életben van.

– Váljatok szét a megbeszélt osztagok szerint! – kiáltotta Erwin.

Én Erwin csapatába lettem beosztva, az alakulat közepére. Rory viszont Rivaille osztagába került. Ők a nyugati oldalra mennek, ahol a legtöbb a rendellenes titán. Annak ellenére, hogy ott lesz vele Levi hadnagy nem tudok nem aggódni.

– Rory, vigyázz magadra! – mondtam aggódva.

– Ne aggódj miattam Katerina, minden rendben lesz! A kikötőben találkozunk, fogadjunk én előbb érek oda! – mondta széles mosollyal az arcán, majd elvágtatott a többiekkel.

– Titánok előttünk, egy tizenhárom méteres és egy hat méteres! – kiáltotta el magát az egyik katona, majd a levegőbe lőtt egy piros füstjelzőt.

– Ti ketten intézzétek el először a kisebb titánt, a nagyobbikat pedig utána kerítsük körbe – adta ki a parancsot Erwin.

Az osztag egyik része levált tőlünk. Előre mentek, majd gyorsan végeztek is a 6 méteressel. A másikat is hamar körbevették, és a két profi egy pillanat alatt elvágta a nyakszirtjét. Ezek után nyugalmas utunk volt, csak vágtattunk előre. Órák teltek el, de egyik irányból sem érkezett füstjelzés.

Azonban egyik pillanatról a másikra fekete füstjelzők sortüze lepte be az eget. Mind nyugat felől.

[Nina]