Haikyuu Oneshot [Kérések Nyitva]

Daichi x Oc

  @timeaszőke12 részére

Aoi POV

     
Áltagos nap egy átlagos lány életében. Jajj de jó. Sosem történik semmi. Az életem átlagos a saját magam hibájából, mert sosem merek beállni semmibe. Néha probáltam egy egy bálszervezésre beállni de mindig rájöttem hogy nem nekem való. Nem vagyok főnök típusú, aki igazgassa a többieket. Én pont az ellenéte nem merek megszólalni csak csinálom amit kell. Ellenben kedves bátyámmal aki a röpicsapatot mint harmadéves igazgassa. Néha néha azért irigykedek Koushira, szoktam is mondani neki hogy adhatna egy keveset a lendületeiből. De ilyenkor kacag egyet és azt mondja, hogy nem kell nekem adjon mivel nekem is megvan csak mg kell leljem magamban. Persze ezzel nem nyugtat le inkább csak jó testvérként hátatfordítok neki s otthagyom.
       De a szerelem se lehet akkor már könnyű nekem ha még nem esett le. Voltak már fiúk akik bejöttek de egyiknek sem mertem bevallani hogy tetszettek nekem. De a mostani ember nagyon nagy űrt tölt be bennem. Bármennyire szeretném elengedni de nem tudom pedig annyiszor végigveszekedtem magammal, hogy Aoi nem szerethetsz bele ugy se mered elmondani neki, inkább felejtsd el de nem megy egyszerűen nem.
       Koushi is észrevette, hogy mostanában kicsit megváltoztam de nem hozta szóvá. Persze azért mivel nen tustam hogy az "anyai" érzéka már megsúgta neki.

        Ma reggel a bátyám álltal mészített mesterművet ettem amikor odaállt mellém.
        -Aoi mondd ma nincs neked igaz 8. órád?- kérdi mire bólintok- Szuper akkor várlak az edzésünkön már szoltam a csapatnak hogy jösz- lépett le hamar mielött még reagálni tudtam volna. Tágranyílt a szemem ahogy felfogta az agyam mot is jelentett ki most kedves egyetlen bátyám akit abban a pillanatban megfolytottam volna. Utánarohantam és tiltakozni kezdtem de sajnos vitában mindig nyerő az ő szava így muszáj volt belemennem. Diadalittas vigyorral ment a szobájába mikor utánam szólt.
        -Amugy meg Daichi nagyon örült hogy fogsz jönni- kacsintott rám én meg ma másodszorra kapok infarktust.
        -Honnan?- kérdem mire csak legyint egyet.
        -Könnyü olvasni benned.
        -Utállak.
        -Én is szeretlek- csukta be az ajtót én meg az órára nézve indultam meg a suli fele mivel igaz nincs utolsó órám de nulladik órámba rajzom van. Így gyors léptekbe mentem a rémisztő épület felé ami a mai napon csak még ijesztőbbnek hatott ha arra gondolok, hogy ma Daichival egy helyen leszek sőt még dumálni is fog velem.
        Rajzórán amennyire tudtam lenyugodtam bár nem tudtam úgy dolgozni ahogy szoktam de legalább eltelt hamar ahogy a többi óra is egyre. Szünetekben bent ültem az osztályba egyedül egybe kellett kimenjek mert a matektanár valamit odaadott hogy vigyem fel Koushiék termébe igy muszáj volt felmenjek a harmadévesek folyosójára.  Lehajtott fejjel mentem nem néztem senkire. Olyan elveszett érzés volt elsősként ott járkálni. Az emberek beszélgettek nemis figyeltek rám de mikor fordultam volna be bátyám osztályába belementem valakiben. Borultam volna fel már vártam az esést de nem történt meg mert valaki megfogta a derekam és megtartott. Össze volt húzva a szemem de ahogy nem estem a fenekemre kinyitottam. Arcom felforródodott ahogy megláttam magam elött a harmadéves kapitányt ahogy aggódva rámnéz.
        -Jól vagy Aoi? - kérdi én meg csak hamar felálltam elhadartam egy "igen jólt és bocsánat"- ot majd a vigyorgó bátyám kezébe nyomtam a papirokat amit a matektanárnő adott mivel végignézte a kis jelenetet és kifutottam a teremből.
        Az osztályba beérve az asztalra hajtva a fejem próbáltam nem meghalni és nem azonnal kiugrani az ablakon.
        A többi órák is hamar elteltek s mire észbekaptam már a tornaterem fele szedtem a lábaimat. Agyam sürgött forgott, lábaim és kezeim remegtek ahogy beléptem a tornaterembe.
        Bent rámszegült minden tekintet. Halkan köszöntem mire bátyám oda is ért. Bemutatott a csapatnak már mint akik nem ismertek eddig s utána leültem a menedzser mellé és figyeltem az edzést. Vagyis csak egy valakit. Daichi nagyon ügyesen játszott. Olyan könnyen mozdult mintha minden egyes mozdulata megtervezett lenne, mintha tudná mikor hova érkezik a labda.
        - Tehát Daichi az- szólal meg mellettem Kiyoko-san.
        - T-tessék?- kérdem félve a választól.
        - Daichi az akit kedvelsz igaz ?- néz rám kis mosollyal. Én éreztem ahogy forrósodik az arcom és csak habogni tudtam amitől csk nagyobb mosolya lett. Lehajtottam a fejem és csak bólintottam.
        - Mondd el neki- rakja a kezét a vállamra. Kicsit kacagtam.
        - Hogy mondjam el neki? Nem merem. Sose mertem pedig már mióta tetszik nekem.
        - Hidd el megkönnyebbülsz ha elmondod, csak állj elé és mond ki.
        - Nem ilyen egyszerű mi van ha elutasít- fejemre simított.
        - Nem hiszem hogy kéne emiatt aggódni- mondta mire vissza akartam kérdezni hogy hogy érti ezt de az edzőjük odahivta őt igy egyedül maradtam. 

           A fiuk is pihentek amigy az edző páruknak magyarázott amikor valaki megkocogtatta a vállam. Hátranézve pontosan a szemeibe néztem az ő szemeibe. Kicsit megijedtem és el is pirultam éreztem hogy ez a nap nem fog eltelni már, képtelen.
        -Aoi beszélhetünk? Mert úgy néz ki Ukainak közbejött valami így hamarabb elenged ma minket és lenne valami amiről beszélnék veled- monda komolyan mégis kellemes hangon nekem. Reagálni nem tudtam csak néztem ami kicsit kinosnak érződött de szerencse bátyám odarohant hozzám.
        -Aoi szvesen meghalgat ugye?!- kicsit bólintottam mire Daichi elmosolyodott majd odament a veszekedő két elsőshöz hogy szétszedje.
        -Nii-sa..
        -Csend mész beszélsz vele. Téma lezárva nem fogom végignézni ahogy egyedül meghalsz nyomorogva- rángat meg és néz a szemembe fenyegetően. Nem mertem az ideges énjével szórakozni ki merne. Így elfogadtam a sorosom, hogy ma Daichival muszáj lesz beszélnem.

         S ez sajnos hamar el is jött. Edzés végén Daichi mondta, hogy várjam meg míg átöltözik. Így tiszta idegbe álltam a suli udvaron közbe köszönök a többi tagnak és szemöldökét huzogató bátyámnak akit legszivesebben felgyújtanék.
         -Megvagyok gyere- jön mellém Daichi és megindulunk. A park fele sétáltunk közbe kicsi párbeszédeket váltottunk. Egy kis bódéba vettünk kávét is, majd ahogy elértünk a kis hídhoz ami a park legszebb része megtorpant. Rámnézett és kicsit megvakarta tarkóját.
         -Tudod Aoi Suga már rég nyaggatott és őszintént az ő érdeme, hogy most itt állunk, mert lehet túl gyáva lennék elmondani- kezdi nekem meg azok a bizonyos pillangók feléledtek a gyomromban.
         -M-mit kell elmondj?- kérdem halkan. Ő csak elmosolyodik majd arcomra fogva húzott ajkaira. Szivem kihagyott egy ütemet de beleolvattam csókjába. Közelebb húzott magához majd elválva megölelt engem.
         -Hogy már milyen rég óta szeretlek- elvörösödtem a mellkasába bujtam. Rohadtul boldog voltam.
         -Én is szeretlek Daichi- mondom neki ő meg mosolyogva újra ajakimra hajolt.